
Feltöltés időpontja: 2010. július 29. 11:38
Szent János evangélistától tudjuk, hogy Jézus szerette Mártát, Máriát és Lázárt, akik Betániában laktak. Nem tartoztak azok közé, akik vándorútjain tanítványként követték az Urat, s az asszonyok közé sem, akik vagyonukból gondoskodtak Jézusról. De nagyon közel álltak az Úrhoz, s valószínű, hogy ha Jézus Jeruzsálemben volt, náluk szállt meg, hiszen Betánia egészen közel van, az Olajfák hegyének keleti lejtőjén. A liturgiában csak Márta neve szerepel, azonban elválaszthatatlan testvéreitől, Máriától és Lázártól, ezért az evangéliumokból közös történetüket emeljük ki.

Feltöltés időpontja: 2010. július 29. 11:25
Abban az időben: A zsidók közül sokan jöttek Máriához és Mártához, hogy vigasztalják őket testvérük miatt. Amint Márta meghallotta, hogy Jézus jön, eléje sietett, míg Mária otthon maradt. Márta így szólt Jézushoz: "Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem! De tudom, hogy most is, bármit kérsz Istentől, megadja neked." Jézus ezt felelte neki: "Testvéred fel fog támadni!" Erre Márta így szólt: "Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor, az utolsó napon." Jézus folytatta: "Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog. Mindaz, aki él és hisz énbennem, az nem hal meg örökre. Hiszed ezt?" Márta ezt válaszolta neki: "Igen, Uram! Hiszem, hogy te vagy a Messiás, az Isten Fia, aki a világba jön!"
Jn 11,19-27

Feltöltés időpontja: 2010. július 27. 09:55
Youssef Antoun Makhlouf 1828-ban született Bekaa Kafrában, Észak-Libanonban. 1851-ben elhagyta szülőfaluját és követve két nagybátyja példáját remetének állt.

Feltöltés időpontja: 2010. július 27. 09:45
Egy alkalommal, amikor Jézus befejezte tanítását, elbocsátotta a sokaságot és hazatért. Otthon azt kérték tőle tanítványai: "Magyarázd meg nekünk a szántóföldről és a konkolyról szóló példabeszédet!" Kérésükre így magyarázta meg: "Aki a jó magot veti, az az Emberfia. A szántóföld ez a világ. A jó mag az Isten országának a fiai, a konkoly pedig a gonoszság fiai. Az ellenség, aki elvetette a konkolyt, az ördög. Az aratás a világ vége, az aratók pedig az angyalok. Ahogyan aratáskor összeszedik a konkolyt és elégetik, úgy lesz a világ végén is. Az Emberfia elküldi angyalait, azok összeszednek országából minden botrányt és minden gonosztev?t, és tüzes kemencébe vetik. Ott majd sírás és fogcsikorgatás lesz. Akkor az igazak ragyognak majd Atyjuk országában, mint a nap. Akinek füle van, hallja meg!"
Mt 13,36-43

Feltöltés időpontja: 2010. július 26. 09:31
Az újszövetségi szent könyvek semmit nem mondanak a Boldogságos Szűz Mária szüleiről. Néhány névvel találkozunk a rokonságból: Erzsébet és Zakariás, Szalóme és Zebedeus, de e két szülő nevét nem tudjuk. Egy 2. századi apokrif könyv mondja, hogy Mária édesanyját Annának, apját Joachimnak hívták, és a két név jelentése figyelmet érdemel, mert Anna annyit jelent: kegyelemmel áldott, Joachim pedig: Isten megvigasztal.

Feltöltés időpontja: 2010. július 26. 09:27
Jézus egy alkalommal ezt a példabeszédet mondta a népnek: A mennyek országa hasonló a mustármaghoz, amelyet a földműves elültet földjébe. Ez a mag kisebb ugyan mindenféle magnál, de amikor felnő, nagyobb, mint a kerti vetemények. Valóságos fa lesz belőle, úgyhogy az ég madarai eljönnek, és ágai között laknak.
Jézus azután egy másik példabeszédet is mondott nekik: A mennyek országa hasonló a kovászhoz. A gazdaasszony elvegyíti három véka lisztbe, és a kovász átjárja az egész tésztát. Mindezt példabeszédekben mondta Jézus a népnek. Példabeszéd nélkül nem szólt hozzájuk. Beteljesedett, amit így jövendölt meg a próféta: "Megnyitom ajkamat, és példabeszédekben hirdetem azt, ami titok volt a világ kezdete óta."
Mt 13,31-35

Feltöltés időpontja: 2010. július 22. 09:16
Nagy Szent Gergely kora elmúltával a latin egyház hagyományában a liturgiában, a legendákban, a művészetben és a népi ájtatosságokban Mária Magdolna alakja egybeolvadt Betániai Máriáéval, Márta és Lázár húgáéval, valamint a névtelen ,,rossz hírű nő''-ével (Lk 7,36). S bár az újszövetségi kutatások már elég régen igazolták a keleti egyházat, ahol megkülönböztetik a három nőt, és Betániai Máriát, valamint Mária Magdolnát külön-külön tisztelik, ezt misekönyveink még mindig nem tükrözik. Vajon meddig tartható fenn ez a téves azonosítás? Nem volna- e helyénvaló, hogy amint az idők folyamán bemázolt régi, értékes képeket megszabadítjuk a rákerült festékrétegtől, úgy Mária Magdolnát is megszabadítsuk a hozzátapadt két másik újszövetségi nőalaktól?

Feltöltés időpontja: 2010. július 22. 09:10
A hét első napján, (Húsvétvasárnap) kora reggel, amikor még sötét volt, Mária Magdolna kiment Jézus sírjához. Odaérve látta, hogy a követ elmozdították a sírtól. Amint ott sírdogált, betekintett a sziklasírba, és ahol Jézus holtteste feküdt, két, fehér ruhába öltözött angyalt látott. Ott ültek, az egyik a fejnél, a másik a lábnál. Így szóltak hozzá: „Asszony, miért sírsz?” „Mert elvitték az én Uramat – felelte –, és nem tudom, hová tették.” Ezzel hátrafordult, és íme, Jézus állt előtte. Nézte, de nem ismerte föl, hogy ő az. Jézus megkérdezte: „Asszony, miért sírsz? Kit keresel?” Mária Magdolna azt hitte, hogy a kertész az, és így válaszolt: „Uram, ha te vitted el, mondd meg, hová tetted, hogy magammal vihessem.” Jézus erre megszólította: „Mária!” Mária felkiáltott: „Rabbóni!” vagyis „Mester”! „Ne tartóztass! – felelte Jézus. Még nem mentem föl az Atyához. Te most menj testvéreimhez, és vigyél hírt nekik! Fölmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez.” Mária Magdolna elsietett. Hírül vitte a tanítványoknak: „Láttam az Urat.” – És elmondta, amit az Úr üzent.
Jn 20,1. 11-18

Feltöltés időpontja: 2010. július 21. 13:38
*Brindisi, 1559. július 22. +Lisszabon, 1619. július 22.
XXIII. János pápa egyháztanítóvá avatta Brindisi Szent Lőrincet. Apostoli Tanító megtisztelő címe apostoli életmódjára, és arra a missziós tevékenységre utal, amelyet egész Európában kifejtett. A szent alakja ragyogó fényességgel tűnik elénk, szemben ellenfele, fra Paolo Sarpi homályos személyével. Sarpi, aki éppen úgy szerzetes volt, mint Lőrinc, zseniális tehetség volt, és még ma is világhíresség lenne, ha a természettudományos kutatás területén maradt volna.
Mindkét szerzetest nagy feladatokra hívta meg Isten, de kettőjük közül csak az egyik érte el az életszentséget, a másik mint az egyháztörténelem tragikus alakja, kiközösítve és kiengesztelődés nélkül halt meg. Életük több esztendőn át párhuzamosan haladt. Velencében sokszor találkoztak, mindkettőjükben égett a szerzetesi élet eszménye, és fiatalos lelkesedéssel vágtak neki az osztatlan istenszolgálatnak. A túlzott vezeklés Lőrinc egészségét úgy megviselte, hogy később szinte lehetetlennek látszott, hogy missziós munkát végezhessen. Sarpi, aki szervita volt, szintén kemény aszkézisben élt. Már középiskolás korában lemondott a húsról és a borról. Mindketten engesztelő áldozattá akartak válni az emberekért, akiknek tobzódó élete a szemük előtt zsibongott.

Feltöltés időpontja: 2010. július 21. 13:37
Abban az időben: Jézus elment hazulról és leült a Genezáreti-tó partján. Hatalmas tömeg gyűlt össze, ezért beült egy csónakba, a tömeg pedig ott állt a parton. Ekkor példabeszédekben sok mindenre oktatta őket: "Íme, kiment a magvető vetni. Amint vetett, némely szem az útszélre esett. Jöttek az ég madarai, és ezeket mind megették. Némely szem kövek közé esett, ahol nem volt elég termőföld. Ezek hamar kikeltek, hisz nem volt mély a föld. Majd amikor a nap fölkelt és forrón tűzött, kiégtek, mert nem volt gyökerük. Voltak szemek, amelyek tövisek közé estek, és amikor nőni kezdtek, a tövisek elfojtották őket. De a többi szem jó földbe hullott, és termést hozott: az egyik százszorosat, a másik hatvanszorosat, a harmadik harmincszorosat. Akinek füle van a hallásra, hallja meg!" Mt 13,1-9

Feltöltés időpontja: 2010. július 20. 12:24
Augusztus elsején új plébános kezdi meg munkáját Kecskeméten, a főplébánián. Dr. Jeney Gábor Mons. Farkas László címzetes apát helyét veszi át, aki az egyházi rendelkezések előírásai szerint – életkorára tekintettel – nyújtotta be lemondását. Az egyházjogi végzettséggel rendelkező plébánost eddigi tevékenységéről és terveiről kérdezte a Petőfi Népe Szerkesztősége.

Feltöltés időpontja: 2010. július 20. 11:26
A 6. század után készült legendája így beszéli el életét:
290 esztendő telt el üdvözítő Urunk megtestesülése óta, amikor Diocletianus, a dalmáciai írnok fia kegyetlen kézzel ragadta meg a római birodalom kormányát. Uralkodásának első évében ugyanis társként maga mellé vette a gonosz és elvetemült Maximianust. Mindketten gyűlölettel fordultak a keresztények ellen. Diocletianus az üldözésben felülmúlta a korábbi császárokat, mert elrendelte, hogy az egész birodalomban állítsák bíróság elé a keresztényeket, s tűzzel-vassal irtsák őket, hogy még a nevük is eltöröltessék a földről.
Uralkodásának 19. esztendejében ő maga keleten, Maximianus nyugaton irtotta az Egyházat. De a mindenható Isten ítélete szerint az üldözés második évében Diocletianus Nikomédiában, Maximianus pedig Milánóban letette a császári méltóságot. A kegyetlen üldözés ezután még egyszer föllángolt és Konstantin hetedik évéig tartott. Ekkor Marcellus volt a pápa, aki maga is vértanú lett (304. április 26-án).

Feltöltés időpontja: 2010. július 20. 11:25
Egy alkalommal Jézus éppen a népsokaságot tanította. Eközben anyja és rokonai odaérkeztek, és kint várakoztak rá, mert beszélni akartak vele. Valaki szólt is Jézusnak: „Anyád és rokonaid kint várnak, és beszélni akarnak veled.” Jézus erre így válaszolt annak, aki szólt neki: „Ki az én anyám, és kik az én rokonaim?” Majd kitárta kezét tanítványai felé, és így szólt: „Ezek az én anyám és rokonaim. Aki teljesíti mennyei Atyám akaratát, az mind testvérem, nővérem és anyám.”
Mt 12,46-50

Feltöltés időpontja: 2010. július 19. 12:28
*Cézárea, 327 körül +Irisz, 379/80 körül.
A 4. évszázad rossz hírű Kappadókiájában nőtt fel Makrina előkelő és tehetős, de a hitben is kipróbált nagyszülők és szülők kedvelt gyermekeként. Apai nagyanyja az idősebb Szent Makrina volt, akinek a Maximianus (245--310) alatti üldözés idején férjével együtt éveken át kellett ide-oda bujdosnia a pontusi erdőkben, és egy ediktum következtében elvesztette a vagyonát. Ennek az idősebb Makrinának az egyik fia, az idősebb Szent Vazul (Bazileiosz) eljegyezte Szent Emmeliát, aki az üldözések során elveszítette a szüleit, és eredetileg szűzi életet akart élni. Abban az időben az Istennek szentelt szüzek többnyire családjuk oltalma alatt éltek, és mivel a teljesen árva Emmeliának nélkülöznie kellett ezt az oltalmat, s emiatt ezerféle veszély leselkedett rá, férjhez ment a feddhetetlen Vazulhoz, hogy megtalálja benne élete védelmezőjét.

Feltöltés időpontja: 2010. július 19. 12:03
Néhány írástudó és farizeus így szólt egyszer Jézushoz: „Mester, jelet szeretnénk tőled látni.” Jézus így válaszolt: „Ez a gonosz és hűtlen nemzedék jelet kíván, de nem kap más jelet, mint Jónás próféta jelét. Amint ugyanis Jónás próféta három nap és három éjjel volt a hal gyomrában, úgy lesz az Emberfia három nap és három éjjel a föld szívében. A ninivei férfiak feltámadnak az ítéletkor ezzel a nemzedékkel együtt, és elítélik ezt a nemzedéket, mert ők megtértek Jónás prédikálására. Ámde itt nagyobb van, mint Jónás. Dél királynője feltámad az ítéletkor ezzel a nemzedékkel együtt, és elítéli ezt a nemzedéket, hiszen ő a föld végső határáról is eljött, hogy meghallgassa Salamon bölcsességét. Itt pedig nagyobb valaki van, mint Salamon.”
Mt 12,38-42

Feltöltés időpontja: 2010. július 16. 10:05
A pasaréti ferences templom a rend szentjeinek arcképcsarnoka is. Az egyik freskó egy hegedűt tartó szerzeteset ábrázol. Ő Szolánói Ferenc, a sok száz ferences szent egyik legnépszerűbbike, aki 1610. július 14-én halt meg, vagyis éppen négyszáz esztendeje. Ő a ferences missziók védőszentje.

Feltöltés időpontja: 2010. július 16. 10:01
Húsvét táján az egyik szombaton Jézus vetések között járt tanítványaival együtt. Tanítványai megéheztek, tépdesni kezdték a kalászokat, és eszegették. Ennek láttára a farizeusok megjegyezték: „Nézd, tanítványaid olyant tesznek, amit szombaton tilos cselekedni!” Jézus erre megkérdezte: „Nem olvastátok, hogy mit tett Dávid, amikor társaival együtt megéhezett? Hogyan ment be Isten házába, és hogyan ette meg a kitett kenyereket, amelyeket sem neki, sem a kíséretének nem lett volna szabad megennie, csak a papoknak? Vagy nem olvastátok-e a törvényben, hogy a papok szombatonként a templomban megszegik a szombati nyugalmat, anélkül hogy vétkeznének? Mondom nektek: a templomnál is nagyobb van itt. Ha pedig értenétek, mit jelent a mondás: „Irgalmasságot akarok és nem áldozatot!”, akkor sohasem ítéltétek volna el az ártatlanokat. Mert az Emberfia ura a szombatnak is.”
Mt 12,1-8

Feltöltés időpontja: 2010. július 15. 11:33
*Bagnoregio, 1217/18. +Lyon, 1274. július 15.
Szülővárosa, Civita akkoriban püspöki székhely volt, ma Bagnoregio egyik kerülete. Atyja, Giovanni di Fidanza híres orvos volt, édesanyját Maria di Ritellónak hívták. Születésének évét a források pontosan nem közlik, de olyan adatokat tudunk, hogy 53 éves korában halt meg, vagy -- és ez látszik a legpontosabbnak -- hogy harmincöt éves volt, amikor 1253-ban Párizsban teológiai doktor lett. Ez utóbbi adat alapján visszafelé számolva jutunk az 1217/18-as születési évhez. A keresztségben a János nevet kapta.

Feltöltés időpontja: 2010. július 15. 11:28
Jézus egy alkalommal így fejezte be tanítását: Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok, és terhek alatt görnyedtek: én felüdítlek titeket! Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű és nyugalmat talál lelketek. Mert az én igám édes, s az én terhem könnyű.
Mt 11,28-30

Feltöltés időpontja: 2010. július 14. 09:47
Az Önkormányzat által kiírt megmérettetéseken évek óta kimagaslóan szereplő kecskeméti Dimenzió Borászat hatalmas sikert ért el a világ egyik legrangosabb nemzetközi versenyén: „Bűbáj” száraz kékfrankos rozé boruk arányérmet kapott, és emellett a „VinAgora legjobb fajtabora” címet is elnyerte.
MP3 file
Köszönjük mindazoknak, akik bármilyen formában imával, anyagiakkal, munkával, szervezéssel a rendezvényeken való részvétellel tovább építik a Wojtyla Házat, névadónk, atyánk, mesterünk, tanítónk örökségének tovább éltetését.
Örömünnep volt pénteken is a Wojtyla Barátság KözpontbanMost adta át első ízben a vezetés - a beérkezett vélemények nyomán - a HÉT EMBERE díjat.
Csütörtökön délután egy speciálisan ezzel a föladattal megbízott brigád érkezett a kecskeméti Wojtyla térreKalapács, fúró, modern áramfejlesztő, tipli, csavar. került elő a szállítójármáből.
Szent Annára emlékeztek a kecskeméti Wojtyla Házban csütörtökönA mementót a ház egyik neves mentora Polyák József, nemzetőr, dandártábornok mondta, aki külön is köszöntötte a jelenlevő Annákat.
A Wojtyla Ház családja nagy tisztelettel és vastapssal köszöntötte hétfőn délben Walter Gábor festőművészt - aki részt vett az intézmény Szent Anna napi megemlékezésén is.
Német László nagybecskereki megyés püspök meghívására az egykori, ősi Kalocsa-Bácsi missziós egyházmegye hitközségeiben járt szombaton drBábel Balázs, Kalocsa-Kecskeméti érsek. A misssziós út fő célja, az aracsi búcsú volt.
Kellenek az ünnepekSzent Anna Napja fontos emléknap a Karol Wojtyla Barátság Központ életében. A ház megújításáig (2009)a működtető cég neve Jézus nagymamája nevét hordozta.
A Város hűséggel segít: a Wadowice-kert locsolása
A WOJTYLA HÁZ VENDÉGE VOLT: DR. BICSKEI FERENC A MEGYEI BÍRÓSÁG ELNÖKE
NÁNDORFEHÉRVÁRI DIADAL ÜNNEPÉN A FŐTÉRI LIBERTE ÉTTEREM HOZTA AZ EBÉDET
Gattyán Mihály Miklós nyugdíjas aranyozó fölajánlása Karol Wojtyla atyánknak
KÁVÉ KÜLÖNLEGESSÉGEK A BIBLIOTÉKÁBAN: Cafe Frei nyílt Kecskeméten