Ez alkalommal a lajosmizsei Geréby Kúria kitűnő szakácsai készítették az ünnepi ételt. Marhagulyás - a kúriai konyha egyik specialitása. Nagyon ízlett a ház rászoruló-gondozottjainak a házi rétes is. Pék János erre az alkalomra írt verssel köszöntötte a nagymamákat. Dr. Bálint Anna ügyvéd - a ház jeles támogatója - mondta el a napi imát és az asztali áldást.

MP3 file
Köszönjük mindazoknak, akik bármilyen formában imával, anyagiakkal, munkával, szervezéssel a rendezvényeken való részvétellel tovább építik a Wojtyla Házat, névadónk, atyánk, mesterünk, tanítónk örökségének tovább éltetését.
UTASSY JÓZSEF (1941 - 2010)
Őexcellenciája MonsDr. Juliusz Janusz érsek, apostoli nuncius úr köszöntötte a jeles iskolaalapítókat, Isten és az Egyház hűséges szolgáit, Kalocsán, az Iskolanővérek az érseki városba érkezésének 150évfordulóján, 2010.
*Verdú, 1580június 25. +Cartagena, 1654szeptember 8.
Jézus a hegyi beszédben így szólt tanítványaihoz: Nektek, akik hallgattok engem, ezt mondom: Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gylölnek titeket.
KISASSZONYNAPI BÚCSÚ VOLT MA DOROSZLÓN az ősi bácskai kegyhelyenEzrek jöttek el a szentkúthoz, a csodatevő Mária képhez, hogy könyörögjenek az Istenanyához. A szentbeszédet drBábel Balázs érsek úr mondta.
A Wojtyla Barátság Központba szinte minden nap érkezik szezonális gyümölcsFelajánlóink között vannak magánszemélyek, cégek, termelők. Adományaikat mindig szívesen fogadjuk.
JULIÁNUS JANUS ÉRSEK, PÁPAI NUNCIUS KALOCSÁN: jubilálnak a kalocsai iskolanővérek
AZ ÉRSEK TERÁPIÁT JAVASOL: ERKÖLCSI VÁLSÁG EURÓPÁBAN/MAGYARORSZÁGON II. rész
KALOCSA-KECSKEMÉT ÉRSEKE AZ ERKÖLCSI VÁLSÁGRÓL I.
VENDÉGÜNK VOLT EGY JELES AJÁNDÉK BOLTOS: a legszebb adomány szív és a szeretet!