
Annayába ment, ahol belépett a maronita rendbe, felvéve a Charbel nevet. Teológiai tanulmányait a Szent Kobriánusz és Jusztina monostorban végezte Batrounban.
1859. július 23-án szentelték pappá Bkerkyben. Ezt követően 16 évet élt Annayában, ahonnan 1875-ben átment a rend Szent Péter és Pál kolostorába.
Életét igazi remeteként és szentként élte, az imádságnak és szentségimádásnak szentelve idejét. A kolostort, ahol 23 évig élt, igen ritkán hagyta el. 1898. december 16-án hirtelen rosszul lett szentmise közben, december 24-én hunyt el. Annayában temettél el a monostor temetőjébe.
Néhány hónappal a halála után ragyogó fényességet láttak sírja körül. Testét, amely vérzett és verejtékezett, áthelyezték egy különleges koporsóba. Zarándokok ezrei özönlötték el a monostort, közbenjárásáért imádkozva, amelynek köszönhetően számos gyógyulás történt és sokan találtak lelki vigaszra.
1925-ben XI. Piusz kezdeményezte boldoggá- és szenttéavatását. 1950-ben az eljárás során felnyitották koporsóját. Amelyben teljes épségben találták meg testét. Ezt követően megsokszorozódtak a csodás gyógyulások, s sírjához különböző vallások híveinek sokasága zarándokolt közbenjárását kérve.
A csodák túlnyúltak Libanon határain, s ez az egyedülálló jelenség erkölcsi megújulást hozott, visszatérést a hithez, s a lelki értékek újjáéledését.

MP3 file
Köszönjük mindazoknak, akik bármilyen formában imával, anyagiakkal, munkával, szervezéssel a rendezvényeken való részvétellel tovább építik a Wojtyla Házat, névadónk, atyánk, mesterünk, tanítónk örökségének tovább éltetését.
Sokezer hívő, Mária tisztelő lélek érkezett a hétvégén Bajára, a Vodica-Máriakönnye búcsújáróhelyreA Boldogasszonyt dícsérték a búcsúsok - imával, énekkel, áldozattal.
A Polgárok Háza egyik legrangosabb előadás sorozata a CIVIL AKADÉMIAKülönösen az előadók és a témák jelölik ki igazi rangját az akadémiai kurzusnak. Sok kitűnőség mellett nemrég dr.
A Polgárok Háza egyik legrangosabb előadás sorozata a CIVIL AKADÉMIAKülönösen az előadók és a témák jelölik ki igazi rangját az akadémiai kurzusnak. Sok kitűnőség mellett nemrég dr.
Pénteken nulla-órakor indult a kisasszonynapi piarista gyalogos zarándoklat Kecskemét-Helvécia-Fölöpjakab-Pálosszentkút vonalon.
Mai napon szeptember 2-án Nagy Szent Gergely pápára emlékeztünk kis ünnepség keretébenEbből az alkalomból körünkben köszönthettük a Szenátor ajándék bolt tulajdonosát, Jámbor Zoltánnét.
A PORTA IS RÉSZT VESZ a IV. Bugaci Szent Mihály Napi Vigaszságok szervezésében
ÉRSEKI IMA "A HŐS VÉRTŐL PIROSULT GYÁSZTÉR" KÁPOLNÁJÁNÁL
Dr. Hoffmann Rózsa államtitkár évnyitó beszéde a katolikus iskolák Veni sancte-jén Kiskunmajsán
MUNKÁS NAP, DOLGOS KEZEK, BOLDOG KÖZÖSSÉG A WOJTYLA HÁZBAN - Tisztaság fél egészség!
DR. BÁBEL BALÁZS HOMILIÁJA a katolikus iskolák országos tanévnyitóján Kiskunmajsán