MP3 file
Feltöltés időpontja: 2010. július 28. 21:21
Német László nagybecskereki megyés püspök meghívására az egykori, ősi Kalocsa-Bácsi missziós egyházmegye hitközségeiben járt szombaton dr. Bábel Balázs, Kalocsa-Kecskeméti érsek. A misssziós út fő célja, az aracsi búcsú volt. A dél-vidéki egykori ferences központ helyén az ősi szenthely oltáránál szólt a híres szónok. Kérjük: halgassák meg dr. Bábel atya üzenetét....
MP3 file
Feltöltés időpontja: 2010. július 18. 07:56
Most előszőr járt az egerszalóki ifjusági fesztiválon dr. Bábel Balázs, Kalocsa-kecskeméti érsek. A szombat esti szentmisében elmondott homiliája - amely a találkozó jelmondatát elemezte, tehát a reményről szólt - óriási sikert aratott a fiatalokból álló több ezres hallgatóság körében. Portálunk most közreadja a beszéd teljes hanganyagát.
MP3 file
Feltöltés időpontja: 2010. július 11. 21:40
Vasárnap Nagyvázsonyban, a kecskeméti és a környékbeli cserkészek nagytáborában járt a kalocsa-kecskeméti főegyházmegye első papja. A Civilnaplo - Barotai Imre internetes-missziós lelkipásztornak, a kitűnő fotóriporternek köszönhetően - közre tudja adni az érsek a tábori misén elmondott szavait. A képekből pedig kiteljesült a galériánk.
MP3 file
Feltöltés időpontja: 2010. július 10. 21:38
Papi szolgálata ötvenedik évfordulóját ünnepelte szombaton - népes főpapi- és papi- valamint hívő közösség körében, a kalocsai főszékesegyházban - Leányfalusi Vilmos, orgonaművész, főszékesegyházi karnagy, a musica sacra, a szent zene Bács-Kiskun megyei apostola, mestere, tanára. A laudációt homiliájában dr. Bábel Balázs, kalocsa-kecskeméti érsek mondta. Többszörösen is idézve Szent Ágostont, akitől az örökzöld igazság származik: aki szépen szólaltatja meg a szent énekeket , az kétszeresen imádkozik. A főpásztor szerint, aki ráadásul még mesterien orgonál is, az sokszorozza az áhitat intenzitását. Bábel Balázs barátjaként szólt a nemzetközi hírű/rangú ünnepelrtől és elmondta kívánságát: legalább addig, amig ő Kalocsán az érsek, szolgáljon a Nagy Boldogasszony templomban Leányfalusi karnagy úr!
MP3 file
Feltöltés időpontja: 2010. július 3. 12:39
Sarlós Boldogasszony, ünnepe (latinul: Visitatio Beatae Mariae) a római katolikus egyházban a 13. század óta július 2-a. Liturgikus neve „Szűz Mária látogatása Erzsébetnél”. Ez a nap az aratás kezdetének ideje, így a Sarlós Boldogasszony nevet viseli. A Boldogasszony megnevezést Szent Gellért püspök ajánlotta, így tisztelve a Szűzanyát. A viszonylag kései ünnepet könnyű a többi Mária ünneptől megkülönböztetni. Az aratás patrónája Szűz Mária. A pap megáldotta a szerszámokat, de ténylegesen ezen a napon nem dolgoztak. Az aratás az ünnep másnapján július 3-án kezdődött. Sarlóval az asszonyok arattak, és a férfiak kötözték a kévét. A visitáció emlékét őrzi a kiskunfélegyházi Sarlós Boldogasszony plébánia, ahol pénteken tartották a búcsút. A jeles alkalommal dr. Bábel Balázs érsek momndott szentbeszédet. Kérjük halgassák meg rádiónk közvetítésével....
MP3 file
Feltöltés időpontja: 2010. június 30. 07:41
Kedden ünnepi díszbe öltözött a kalocsai egyház. Dr. Bábel Balázs, érsek-metropolita négy elhivatott fiatalembert kérdezett ki Nagyboldogasszony oltáránál: elkötelezettségükről, hívatásukról, hitükről, fölkészülésükről. Majd a paptestvérek és a lelkes hívek széles köre, hozsannás imája közepette a főpásztor kiszolgáltatta a papság ősi szentségét a diakónusokra. Képgalériánkat Barotai Imre atyának köszönhetjük. Hasonlóan a főpásztori homiliát is, melyet még ma délelőtt szintén meghallgathatnak portálunkon az érdeklődők.
MP3 file
Feltöltés időpontja: 2010. június 27. 14:09
Mintegy félezer lelkes hívő énekelt/imádkozott áhitattal vasárnap délelőtt Felsőlajos nagy ünnepén, az új Szent László templom szentelési miséjén. A paptestvérekkel koncelebráló dr. Bábel Balázs, érsek homoliájában köszönetet mondott a támogatóknak, az építőknek, köszöntötte a Lászlókat - Szent László királyra, az Istenháza védőszentjére emlékezve - majd benedikálta az új szép, tágas épületet. Itt most Önök is meghallgathatják Bábel atya főpapi tanítását, próféciáit.
MP3 file
Feltöltés időpontja: 2010. június 26. 19:49
A kereszt mindig az ellentmondás jele volt! - kezdte szentbeszédét Dr. Bábel Balázs érsek, pénteken, amikor pusztai keresztet szentelt Bugacon. A főpásztor beszédében gazdagon idézte a magyar irodalom kitűnőségeit, azok vallomásait a keresztélményről. Ady Endre , Juhász Gyula veretes sorai különösen is erőteljesen hatottak a pusztai világban. Hallgassák meg a metropolita gondolatait. Szeretettel ajánljuk....
MP3 file
Feltöltés időpontja: 2010. június 23. 20:05
Szombat délután megtelt a kecskeméti Barátok temploma. Különleges ünnep volt ez. Egy jeles és Istenáldotta papi életút tanúi jöttek el, hogy hálát adjanak minden jóság Kútfőjének. Borsitzki Tibor atya HETVEN ÉVE mondotta ki a "boldogító igent" az Úrnak. Hét évtizede szolgál hűségesen az oltárnál, a gyóntató-székben, a kórházakban, iskolákban - mindenütt ahol egy pap megfordulhat. Az ünnepi laudációt egykori kispapja dr. Bábel Balázs érsek atya mondotta, az ünnepelt és a hívek legnagyobb örömére. A Charitas Rádió most közreadja a főpap homiliáját. Egyben sok-sok boldog papi szolgálati évet kíván szeretett Tibor atyának, akivel hétköznapokon a reggeli misén találkozhatunk Szent Miklós oltárképe előtt.
MP3 file
Feltöltés időpontja: 2010. június 22. 07:59
Június harmadik vasárnapján, délután négy órára aranymisére érkezett a bácsalmási római katolikus templom hívő közösséáge és a sok-sok vendég. Bergmann János pappá szentelésének 50. évfordulóját ünnepelték. A szentmisén részt vett dr. Bábel Balázs, a Kalocsa-Kecskemét főegyházmegye lelkipásztora és mintegy 30 pap, akiket az ünnepelt korábbi állomáshelyeiről hívtak meg.
A bácskai kisváros címzetes apátjával az elmúlt fél évszázad történéseiről beszélgettünk.
(A beszéd hangfölvételét Barotai Imre atya készítette és küldte el szerkesztőségünknek.Köszönjük!)
MP3 file
Feltöltés időpontja: 2010. június 21. 13:10
Megrázó, fölemelő szentbeszédet hallgathattak meg a csikériai hívek a falucska nagy ünnepén. Dr. Bábel Balázs érsek-metropolita homiliájában azokra is emlékezett akik a kommunista diktatúra áldozataiként - 1950 június 23.-ától - rabszolgaként robotoltak a kényszer-munka táborokban, a Tisza-vidéken. Távol a szülőfalutól. A szentmise után a templom falán elhelyezett emléktáblánál koszorút helyezett el a főpap maga is. Hallgassák meg a metropolita gondolatait....
MP3 file
Feltöltés időpontja: 2010. június 17. 06:44
Szerdán egésznapos papi konferenciát tartott a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye Kecskeméten a széchenyivárosi Szent Család Plébánián. Az esemény lezárása volt a XVI. Benedek pápa által egy évvel ezelőtt meghirdetett PAPOK ÉVÉNEK. A találkozón dr. Bábel Balázs, Kalocsa-Kecskeméti érsek mondott szentbeszédet. Megrendítő vallomást hallhattunk tőle a papi pályája élményeiről, szolgálatáról, mestereiről, főnökeiről, kollégáiról. Az eseményre természetesen meghívták a Charitas Rádió munkatársait is. Most közreadjuk a főpásztor homiliáját, egy különleges értékű vallomás... Szolgáljon lelki épülésünkre....
MP3 file
Feltöltés időpontja: 2010. június 13. 09:33
A kánikula ellenére is hatalmas tömeg vett részt baján az érseki misén, illetve azt azt követő tér névadón. Baja kései, de őszinte emlékezéssel tér-névadással tisztelgett/tiszteleg a mártír sorsú, bíboros, Mindszenthy József emberi/lelkipásztori nagysága előtt. Természetesen a nemrég Mindszenthy-díjjal kitüntetett dr. Bábel Balázst kérték föl, hogy szóljon a magyar történelem egyik legnagyobb hatású pásztoráról. A metropolita szentbeszédét - Barotai Imre atya szíves áldozatával - örömmel adjuk közre. Szeretettel ajánljuk mindenkinek...
MP3 file
Feltöltés időpontja: 2010. május 27. 21:01
Dr. Bábel Balázs érsek Kalocsára érkezésétől kezdve a nyári hónapok kivételével minden héten csütörtök este a Katona István házban Biblia-magyarázatot tart. Fogadják szeretettel a mostani, a "tanévet" befejező bibliaórát, melyben az érsek atya a Szentírás-magyarázatában tovább folytatta Timóteushoz és a Titushoz írt levelek magyarázatát. Dr. Bábel Balázs előadásában az egyház társadalmi tanításairól is szót ejt. Hallgassák meg az bibliaórán elhangzottakat itt, a Charitas Rádió műsorán.
MP3 file
Feltöltés időpontja: 2010. május 24. 14:16
Ünnepélyes keretek között, püspöki áldással avatták fel a napokban II. János Pál pápa emlékszobrát az egyházfő nevét viselő téren, Dunaújvárosban. A lengyel-magyar barátság jegyében is fogant ünnepség ihletett percek egész sorával várta vendégeit. Az áldáson részt vett a kecskeméti WOJTYLA HÁZ delegációja is, Farkas P. József, alapító, ügyvezető igazgató vezetésével. Hallgassák meg a Mária Rádió rádiós összefoglalóját.
MP3 file
Feltöltés időpontja: 2010. május 23. 17:48
Pünkösd ünnepe a Szentlélek eljövetelének az ünnepe. Jézus mennybemenetele után ugyanis, a Szentlélek lángnyelvek formájában leszállt a legszentebb Szűz Máriára, valamint az apostolokra. A bérmálkozók is a Szentlelket fogadják és válnak nagykorúvá a keresztségben, amikor leteszik fogadalmukat és a Püspök olajjal megjegyzi homlokukat.
A kalocsai főszékesegyházban ma, május 23-án dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek mutatott be szentmisét és szolgáltatta ki a bérmálás szentségét. Hallgassák meg az érsek atya prédikációját itt, a Charitas Rádió műsorán!
MP3 file
Feltöltés időpontja: 2010. május 23. 10:36
Mohos Gábor, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára tartott előadást Petőfiszállás-Pálosszentkúton május 22-én a Pünkösdi Ifjúsági Találkozó keretében. A pünkösdi búcsú szombaton este kezdődött, 18 órakor Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek mutatott be szentmisét és szolgáltatta ki a bérmálás szentségét. Hallgassák meg az érsek atya prédikációját itt, a Charitas Rádió műsorán!
MP3 file
Feltöltés időpontja: 2010. május 22. 10:35
Dr. Bábel Balázs érsek Kalocsára érkezésétől kezdve a nyári hónapok kivételével minden héten csütörtök este a Katona István házban Biblia-magyarázatot tart. Fogadják szeretettel a mostani bibliaórát, melyben az érsek atya a Szentírás-magyarázatában tovább folytatta Timóteushoz és a Titushoz írt levelek magyarázatát. Dr. Bábel Balázs előadásában - ahogy múlt alkalommal is -, most sem kifejezetten a papságról beszélt, hanem a levelekben fellelhető társadalmi kérdéseket is érintő eligazításokhoz fűzte gondolatait. A most újjáalakuló kormány programjával is egy keresztény utat akar magának törni, ehhez adott érsek atya muníciót ebben az beszédében. Hallgassák meg az bibliaórán elhangzottakat itt, a Charitas Rádió műsorán.
Feltöltés időpontja: 2010. május 20. 03:12
Az első Pünkösd az egyház egyetemességének ünnepe. Mert nem helyi egyházak voltak először, és nem nemzeti eklézsiák, hanem egy konkrét helyen és időben, Jeruzsálemben mintegy tizenhét nyelven szólalt meg az Isteni dicséret; és mindenki értette a másik szavát. Ami aztán a történelem folyamán lebomlott a részekre. Ezt fogalmazta meg a szent szerző és itt mutatja meg az ünnep igazi jellegét: minden embernek szóló, teljes képet kínál a szerető Istenről. - a többi között erről is szól a Kalocsa-Kecskeméti főegyházmegye főpásztora a május 15.-i bérmálási misén. Halgassák meg nyitott szívvel....
MP3 file
Feltöltés időpontja: 2010. május 19. 10:42
A Gong Rádió Hitvallás című műsorában beszélgetett Dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsekkel Farkas P. József. Az interjúban többek között megemlékeztek II. János Pál pápa születésének 90. évfordulójáról, majd szó esett dr. Bábel Balázs metropolita hozzá fűződő személyes élményeiről is.
MP3 file
Köszönjük mindazoknak, akik bármilyen formában imával, anyagiakkal, munkával, szervezéssel a rendezvényeken való részvétellel tovább építik a Wojtyla Házat, névadónk, atyánk, mesterünk, tanítónk örökségének tovább éltetését.
Örömünnep volt pénteken is a Wojtyla Barátság KözpontbanMost adta át első ízben a vezetés - a beérkezett vélemények nyomán - a HÉT EMBERE díjat.
Csütörtökön délután egy speciálisan ezzel a föladattal megbízott brigád érkezett a kecskeméti Wojtyla térreKalapács, fúró, modern áramfejlesztő, tipli, csavar. került elő a szállítójármáből.
Szent Annára emlékeztek a kecskeméti Wojtyla Házban csütörtökönA mementót a ház egyik neves mentora Polyák József, nemzetőr, dandártábornok mondta, aki külön is köszöntötte a jelenlevő Annákat.
A Wojtyla Ház családja nagy tisztelettel és vastapssal köszöntötte hétfőn délben Walter Gábor festőművészt - aki részt vett az intézmény Szent Anna napi megemlékezésén is.
Német László nagybecskereki megyés püspök meghívására az egykori, ősi Kalocsa-Bácsi missziós egyházmegye hitközségeiben járt szombaton drBábel Balázs, Kalocsa-Kecskeméti érsek. A misssziós út fő célja, az aracsi búcsú volt.
Kellenek az ünnepekSzent Anna Napja fontos emléknap a Karol Wojtyla Barátság Központ életében. A ház megújításáig (2009)a működtető cég neve Jézus nagymamája nevét hordozta.
A Város hűséggel segít: a Wadowice-kert locsolása
A WOJTYLA HÁZ VENDÉGE VOLT: DR. BICSKEI FERENC A MEGYEI BÍRÓSÁG ELNÖKE
NÁNDORFEHÉRVÁRI DIADAL ÜNNEPÉN A FŐTÉRI LIBERTE ÉTTEREM HOZTA AZ EBÉDET
Gattyán Mihály Miklós nyugdíjas aranyozó fölajánlása Karol Wojtyla atyánknak
KÁVÉ KÜLÖNLEGESSÉGEK A BIBLIOTÉKÁBAN: Cafe Frei nyílt Kecskeméten