Keresés a hírek között

Urnatemető
Letöltés PDF formátumbanLetöltés PDF formátumban

hirdetés

Kapcsolódó, támogató testvérszervezetek

allas.swf

Porta Egyesület

Alföldi Civil Napló

Charitas Rádió

Szenteste Alapítvány

Molnár Fatelep

Adományok

Füzi László kapta a IX. Gutenberg Napon a Szilády-díjat - hallgassák meg a kitüntetett vallomását

MP3 file

Feltöltés időpontja: 2010. augusztus 27. 16:06

Mint minden évben, úgy ezúttal is az Aranyhomok Szálloda mellett elhelyezett Szilády-emléktábla megkoszorúzásával indult augusztus 26-án, csütörtökön délután a IX. Gutenberg Napi ünnepség Kecskeméten. A rendezvényt – mint hagyományosan – a Porta Egyesület és a Katona József Megyei Könyvtár szervezte a kései utódok főhajtásaként a jeles kecskeméti nyomdaalapító és a nyomdászat valamennyi kiemelkedő alakjának emléke előtt. A koszorúzást követően az ünneplők a Katona József Könyvtárban szakmai konzultációra gyűltek össze. A vendégeket Ramháb Mária, a Katona József Könyvtár igazgatója, korábbi Szilády Károly-díjas köszöntötte. A tanácskozás házigazdája a megyei könyvtár sikereiről számolt be, és a nyomtatás kiemelkedő szakembereinek azt is elmondta, hogy a könyvtár hagyományos szolgáltatásai iránti érdeklődés nem csökken: első helyen ma is a nyomtatott könyv áll.

Tanszerutalványt kaptak a Wojtyla Család iskolás gyerekei

Feltöltés időpontja: 2010. augusztus 25. 21:39

Míg délelőtt Calcuttai Teréz anya születésnapjára emlékeztek augusztus 25-én, szerdán a Wojtyla Házban, addig délután a barátság központ gondozottainak gyermekei népesítették be az épület minden helyiségét.

RÁDIÓS TUDÓSÍTÁS! Megkezdődtek a Boldog Calcuttai Teréz anya születési centenáriumát köszöntő rendezvények a Wojtyla Házban

MP3 file

Feltöltés időpontja: 2010. szeptember 7. 21:48

Calcuttai Teréz anya születésének századik évfordulójára emlékeztek augusztus 25-én, szerdán a kecskeméti Wojtyla Házban.

"SZENT ISTVÁN HÁZA MÁIG VIRÁGZIK!" - HALGASSÁK MEG DR. BÁBEL BALÁZS ÉRSEK HOMILIÁJÁT

MP3 file

Feltöltés időpontja: 2010. augusztus 22. 18:30

Tiszaújfalu - község a községben: nagyon szimpatikus település rész ez a lakókörzet, Alpár, az ősi település déli szegletében. Templomát kívül belül szépen rendben tartják a buzgó hívek. Papjuk és a környéken zárdát működtető bencés-nővérek lélek és közösség építő munkája jól megmutatkozik az ünnepeken. Okosan tették, hogy vasárnap, a búcsúi nagymisét a hangulatos templomkertben rendezték. Az Istenháza szűk lett volna a nagyszámú hívősereg befogadásához. Láthatóan nagy várakozás fogadta a főpásztort, dr. Bábel Balázst, aki lelkesen köszöntötte a híveket. Homiliájában pedig Szent István példáját, reményét kínálta szuggesztív érvekkel - gyakran a költészet remekműveit is idézve - a hallgatóságnak. A hanganyag meghallgatható a Charitas Radió internetes kínálatában, de a portálunkon is.... Kérjük keressék, töltekezzenek a főpásztor gondolataival....

Szent István nélkül már rég nem létezne a magyarság

Feltöltés időpontja: 2010. augusztus 20. 09:26

A kalocsa-kecskeméti érsek Szent István ünnepe alkalmából nyilatkozott a lapnak (Szent István… 5. o.). Elmondta: „Nekünk, magyaroknak, azért is jelentős Szent István személye, mert az 1038. augusztus 15-ei halála óta eltelt évszázadok alatt egyértelművé vált, milyen jelentősége volt életművének nemzetünk fennmaradása szempontjából. Különösen akkor világlott ez ki, amikor szorongatott helyzetbe jutottunk, vagy államiságunk veszélybe került, például a török hódoltság évtizedei alatt. Az ő esetében valóban el lehet különíteni az isteni, ha úgy teszik, az egyházi és a világi szférát. Jézus Krisztus is azt mondta: adjuk meg a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az istené. Miután Szent István egy földi állam megalapítója, elsőrangú vezetője volt, ezen az ünnepen erről is meg kell emlékezni… - MK - összefoglaló -

NAPI EVANGÉLIUM: A SZIKLÁRA ÉS A HOMOKRA ÉPÍTETT HÁZ...

Feltöltés időpontja: 2010. augusztus 20. 06:29

2010. augusztus 20. - Péntek, Szent István király
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Mindaz, aki meghallgatja szavaimat és szerintük cselekszik, ahhoz az okos emberhez hasonlít, aki a házát sziklára építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, és nekizúdult a háznak, de az nem dőlt össze, mert sziklára épült. Aki viszont hallgatja szavaimat, de nem követi azokat, ahhoz az ostoba emberhez hasonlít, aki a házát homokra építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, nekizúdult a háznak, az összedőlt, és nagy romhalmaz lett belőle. Ezzel Jézus befejezte beszédét. A nép elragadtatással hallgatta tanítását, mert úgy tanított, mint akinek hatalma van, nem úgy, mint az írástudók.

Mt 7,24-29

A HÍRÖS HÉT ÉS A WOJTYLA HÁZ - SAKKOS TALÁLKOZÓ

Feltöltés időpontja: 2010. augusztus 19. 23:24

A Porta kezdeményezésére született meg egykoron a Kecskemét-Badacsony Sakk-szövetség. A badacsonyi csapatot a világhírű borász, Szeremley Huba szervezte és szervezi, a kecskemétit a Napsugár Szabadidő Egyesület. Hagyományosan a Hírős Héten szokott lenni a kecskeméti viadal. Most - délután háromkor - a Wojtyla Házban kezdődött a program, ahol a vendégeket Garaczi János, Venesz-díjas mesterszakács kinálta alföldi gulyással. Volt friss gyümölcs, sütemény és persze tüzes badacsonyi bor - a Szeremley féle Szent Orbán pincéből. A gasztronómia mellett a jelenlevők fölidézték a régmúlt emlékeit, a partnerkapcsolat történetét és persze a visszavágóról, a kecskemétiek badacsonyi kirándulásáról is jócskán esett szó.

Bemutatkozott a Wojtyla Ház új lelki vezetője: kenyéráldás a Barátság Központban

Feltöltés időpontja: 2010. augusztus 20. 06:40

Az augusztus 20-i készülődés országszerte zajlik. Ünnepi ruhába öltöztetik a városokat legnagyobb magyar ünnepre készülve. A Wojtyla Barátság Központban is igyekeztek minél ünnepibb hangulatot varázsolni a ház dolgozói és nagylelkű támogatói. Ebből az alkalomból egy régi szokást elevenítettek föl: az új búzából készült kenyeret megáldják. Augusztus 19-én, a Wojtyla Barátság Központban a frissen kisült és nemzeti szalaggal átkötött kenyeret megáldatta az egyház jeles szolgájával, az intézmény új lelipásztorával. Hatházi Róbert atyát, a Szent Miklós templom új káplánját kérték föl erre a tisztre. A Cseh Pékség által sütött gyönyörű friss, ropogós megáldott kenyeret megszegve, szétosztották a Ház gondozottjai körében.
Az ünnepi ebéd mellé meglepetés gyümölcsöt osztottak szét Kun István - a PIACIGAZGATÓSÁG vezetője - régi támogató, segítő jóvoltából. Mizse-táp Kft jóvoltából 12 darab magyon szép, friss tojást vihetett haza minden családtag.

IZSÁK A KOSSUTH RÁDIÓBAN: ZENG A DAMÁSDI BIKÁJA A FRANKÓ-HANGA ÓRÁK ALATT

MP3 file

Feltöltés időpontja: 2010. augusztus 19. 06:53

Portálunk is hírt adott arról az izsáki összejövetelről, amikor a sajtó nyilvánossága előtt a donátor, FRANKÓ JÁNOS - családja és barátai nevében is - bejelentette: FÖLKÉRTE HANGA ZSOLTOT, (az izsáki illetőségű) tradícionális órás család sarját, hogy pótolja a kiálltó hiányt, és - a Porta Egyesület Óraköre közreműködésével - készítsen négy toronyórát az izsáki reformátusok tornyába. A találkozóról és a bejelentésről - ifjabb Tóth György szerkesztő személyében - tudósítást adott a Kossuth Rádió is (NAPKÖZBEN). Kérjük olvassóinkat ismerjék meg miről is tájékoztatta a nagyérdeműt az MR1 népszerű, délelőtti műsora.

PORTA KERESZTKÖR: ÜNNEP MEGEMLÉKEZÉS HÁLAADÁS

Feltöltés időpontja: 2010. augusztus 18. 18:30

A Szent Kereszt megtalálójára Szent Ilonára emlékezett augusztus 18-án, szerdán a Porta Egyesület Keresztköre illetve a Wojtyla Ház családja. Reggel a Barátok Templomában hálaadó szentmisén köszönték meg a a Jóistennek illetve az égi pártfogónak, azt hogy néhány év alatt ötven keresztet sikerül megmenteniük. Nem sokkal ezután a Wojtyla Házban folytatódott az ünnep. Dr. Kürti László, a Miskolci Egyetem docense tartott előadást: szakrális kis emlékek Lajosmizsén címmel. Ezt követően a ferences Imakör tagjai emlékeztek meg a Wojtyla-család körében Szent Ilonáról és a nevéhez fűződő legendákról.

WOJTYLA HÁZ: GYENES ISTVÁN A VILÁGHÍRŰ KECSKEMÉTI KERTÉSZ ÁPOLJA A VIRÁGAINKAT - AMELYEKET RÉSZBEN TŐLE IS KAPTUNK

Feltöltés időpontja: 2010. augusztus 20. 07:00

Hogy mi tartja életben a Wojtila Lengyel Magyar Barátság Központot? Könnyű rá válaszolni: a Jóisten különleges kegyelme valamint égi pártfogónk, II. János Pál pápa. Mindehhz hozzájön nagy-nagy kegyelmi erőként az a százötven szegény ember, aki a házért és a jótevőinkért nap mint nap imádkozik. Mi fohásznak fogjuk föl azt is, hogy naponta ételt adunk nekik és ha lehet még ruhát, cipőt és minden egyéb segélyt is - erőnk szerint....

KALOCSA ÉRSEKE A SZENTKORONA TANRÓL ÉS AZ ISTEN NEVÉNEK EMLÍTÉSÉRŐL EGY/AZ ALKOTMÁNYBAN

MP3 file

Feltöltés időpontja: 2010. augusztus 16. 20:30

A napokban - a közelgő ünnepekre tekintettel - interjút adott a Charitas Rádiónak dr. Bábel Balázs érsek, a Kalocsa-kecskeméti főegyházmegye első papja. A beszélgetés a nagy (ős)magyar találkozók kritikáján túl, arról is szólt: mi a véleménye a magyar egyház második emberének a Szentkorona Tanról" illetve arról a tervről, hogy az Isten neve is bekerülhet az új magyar alkotmányba. Hallgassák meg kérjük a teljes interjút....

BÖSZTÖR PUSZTA: ÉRSEKI MISE A SZENT JOBB LATOR KÁPOLNÁBAN

MP3 file

Feltöltés időpontja: 2010. augusztus 16. 13:46

nem fértek be vasárnap délután a hívek a Szabadszállás-Bösztörpuszta-i Szent Jobb Lator kápolnába, ahol dr. Bábel Balázs érsek misézett paptársaival közösen. Nagyboldogasszony ünnepét köszöntötték....az égbe fölvett Istenanyát ünnepelték, míg onnét nem messzire a szilaj-magyarok országos gyűlése zajlott ostorcsattogással, íjjakkal és nyilakkal....

Hallgassunk be a pusztai kápolna ajtaján, figyeljük miről is tanít homiliájában Bábel Balázs érsek....

SZABADTÉRI TÁRLAT: VII. KECSKEMÉTI ACÉLSZOBRÁSZATI SZIMPOZION

Feltöltés időpontja: 2010. augusztus 16. 09:39

Szeretettel meghívjuk önt a KASZ2010 azaz a VII. Kecskeméti Acélszobrászati Szimpozion, nemzetközi fémművészeti alkotótábor kiállítására.

A frissen készült alkotásokból acélszoborsétányt építünk a kecskeméti Hírös Hét Fesztivál idejére a város főterén.

A kiállítást augusztus 17-én, kedden 16.00 órakor nyitjuk meg.




helyszín: Kecskemét, főtér, az Aranyhomok Szálloda előtti szökőkút

A kiállítást megnyitja Dr. Matits Ferenc művészettörténész a Képzőművészeti Lektorátus részéről.



Várjuk szeretettel!

BEIKTATTÁK AZ EGYHÁZMEGYE ÚJ HELYNÖKÉT - Dr. Bábel Balázs homiliája

MP3 file

Feltöltés időpontja: 2010. augusztus 15. 22:32

Augusztus 15.-én tartották a kalocsai Főszékesegyház búcsúját. Természetesen dr. Bábel Balázs érsek vezette a szertartást, mondta a szentmisét és az ünnepi beszédet. E napon iktatta be hivatalába a főpásztor a nyugdíjba vonult Farkas László apát, kanonok utódát, az új helynököt, dr. Mészáros Istvánt.

Szent István öröksége elevenen él ma is, avagy visszatérhet-e győztesen Koppány?

Feltöltés időpontja: 2010. augusztus 14. 20:15

Kalocsa ünnepel. Az ősi főszékesegyházban vasárnap Nagyboldogasszonyt, a templom patrónusát köszöntik. Öt nappal később Szent István királyra, az egyházi tartomány alapítójárta emlékeznek. Nem messze a Dunától, a Felső-Kiskunságban, a kalocsai búcsú napján – néhány nappal a sikeres bugaci Kurultáj után – a magyarok táltosait hallgatja és csodálja a magyarok több tízezres nagygyűlése. Új pogányság születik Szent István és az ezeréves keresztény örökség ellenében? – kérdeztük dr. Bábel Balázstól, Kalocsa - Kecskemét érsekétől.


* Szerintem nincs veszélyben sem a Szent István öröksége, a gránit alap, sem a későbbi felépítmény. Az, hogy évente kétszer összejön egy találkozóra – csudát látni, a folklór színeiben gyönyörködni – több ezer ember, ebben a fesztiválos időben, az egyáltalán nem szenzáció. Magyarországon több száz templom van amelyet az égbe fölvett Szűzanya tiszteletére emeltek. Milliók éneklik ilyenkor (is) ősi himnuszunkat, a Boldogasszony anyánkat… Nem is szólva az év többi Mária-ünnepéről. Ha csak kicsit is körbejár az országban az ember nagyobb ünnepek táján, láthatja, Szent István műve él, tömegeket vonz, és egyben hordozza, élteti az ősi magyar hagyományokat is.

Wojtyla atyánk küldte: családi csoda- mikrofon ajándékba

Feltöltés időpontja: 2010. augusztus 14. 17:35

A Karol Wojtyla Barátság Központ, mint tudjuk egy nagy család. Ebben a családban is akadnak tehetségek. Van már költőnk, és most már tehetséges énekesünk is. Gondozottunk unokája nagyon szeret énekelni, csak egy oka volt, hogy ezt nem hallhattuk eddig. Nem tudták felvenni sehogy. De ma ez a probléma is megoldódott. Gondozottunk testvére vette át az ajándék mikrofont, amivel könnyebb lesz az énekes palánta dolga. Most már tudnak énekelni kedvükre, úgy hogy azt más is hallani fogja. Képeink az átadáson készültek.

GONG-TORTA NAGYBOLDOGASSZONY ÜNNEPÉRE - SZÜLETÉSNAPI KÖSZÖNTÉS

Feltöltés időpontja: 2010. augusztus 14. 18:10

A Gong Rádió rendszeres vendég a Wojtyla Barátság Központban. Fontos dolog, hogy gyakorta adnak hírt, segítség-fölhívást róluk. De nem csak közvetítők: a rádió kollektívája rendszeresen el- küldi a rászorulókhoz a támogatásait. Hűtőgépeket adtak, naturáliákat és sok egyéb csemegés figyelmességben is részeltették a rászorulókat. Ilyen volt az a nyolcvan szeletes csokoládé torta is, amelyet a Gong Szerkesztőség jelesei, Ágnes asszony vezetésével, pénteken, Nagyboldogasszony napján hoztak el a Wojtyla-térre. Az íz - csodát Tőzsér Judit asszony, ügyvezető igazgató küldte. A Wojtyla család tőle telhetően a legtöbbet tette, viszonzásként, amikor a napi csoportos elmélkedésnél arra kérte a ház asztalát naponta gazdagon megterítő Urat, hogy áldja meg és őrizze meg a Gong-csapatát. Adjon nekik lelki tartást, erőt, kreativitást, hogy a siker nemes hozadékát, a segíteni tudást jól tudják kamatoztatni a jövőben is. Tőzsér Judit igazgató asszonynak pedig, - születésnapja alkalmából - hosszú életet és termő boldogságot kívántak. A közös ebéd elfogyasztása után jó volt kóstolni a szeretet és a gondoskodás remekművét, a szép és jó tortát. Tőzsér Judit üzenetét meghallgatva, biztosak lehetünk benne: az éter sikerkülönítménye hamarosan visszatér a barátság házába. Ebéd ugyanis ott: mindennap kell.

Most adták át a hét embere díjat: Kolozsvári László érdemelte ki az elismerést, aki ajándékcsomagot kapott.

Nagyboldogasszonyra a repülősök védőszentjére emlékeztek a Wojtyla Házban

Feltöltés időpontja: 2010. augusztus 12. 22:40

Mindenek előtt Szent Klárára emlékeztek ma a Wojtyla Házban, ezt követte az - ez évben -vasárnapra rendelt Nagyboldogasszony/Mária mennybemenetele ünnep köszöntő örömteli megemlékezés. A repülősök védőszentjéről a neves helytőrténész, Kenyeres Dénes, repülős alezredes szolt. Ő a Mennybe fölment Istenanya! Aki nem hal meg....csak elszenderül. Persze sok más jeles apropója is volt a találkozásnak. Például a barátság.... A Wojtyla Ház egyik régi segítője T. mester főzte a marha-gulyást (kiváló volt!), utána remek dejós bukta következett végül a Molnár családtól kapott ringló szilva örvendeztette meg a nagy családot. Remek hangulatban, a barátság örömét átélve trel el ez a nap is a Wojtyla Házban....

Köztér! Hihetetlen állapot uralkodik az iskola előtt

Feltöltés időpontja: 2010. augusztus 11. 12:09

Munkatársunk a mai nap a II Rákóczi Ferenc Általános Iskola előtti parkban járt, ahol megrongált padokat, hirdetőtáblát, szétszórt csikkeket, ürítetlen kukát talált. Mindez egy iskola előtt. Ugyan nyár van, és a kisiskolások nyári szünetüket töltik, de ebben az időszakban sem szabad az intézmény előtti teret elhanyagolni. A padok úgy néznek ki, hogy arra az embernek nincs gusztusa ráülni sem. A kukából árad a szemét bűze, a hirdetőtábla pedig elvesztette igazi funkcióját. Ki tehet erről?

© Wojtyla Ház Nonprofit Kft. 2006-2010 . E-mail küldése a szerkesztőknek