
Feltöltés időpontja: 2010. március 12. 21:48
Karol Wojtyla tetteinek emlékére a Barátság Központ lelki szolgálatot indított ma a gondozottak részére. A szolgálatot Szappanos Tibor atya indította. A tavasz közeledtével lelki megtisztulás időszakába is érünk, ezért többen jelezték, hogy szeretnének elbeszélgetni problémájukról, és lelki terhüktől megszabadulni.

Feltöltés időpontja: 2009. augusztus 25. 10:54
Éppen másfél évtizede jött létre a Molnár Fatelep, amit ma már Kecskemét egyik legsikeresebb építőanyag-kereskedelmi cégeként emlegetnek. Az alig 400 ezer forintos tőkével induló vállalkozás jelenleg mintegy egy milliárdos évi forgalommal büszkélkedhet. A kezdetekben csak fával, fűrészárukkal kereskedő vállalkozás nyolc esztendővel ezelőtt bővített profilján. Látva, hogy az építkezők szeretik egy helyen beszerezni mindazt, ami ingatlanjaik kivitelezéséhez szükséges, a deszkák, gerendák és pallók kínálatát kiegészítették egyéb építőanyagokkal. Így hamar ki is nőtték akkori telephelyüket, és egy új – ugyancsak a Klebelsberg Kunó úton elterülő -, négy és fél hektáros területen rendezkedtek be. Itt már szinte minden kapható, ami egy építkezéshez szükséges, különösen tavaly óta, amikor - márkás termékek újabb skáláit is kínálva - új áruházzal gazdagodott a Molnár Fa- és Építőanyag Kereskedés.
MP3 file
Feltöltés időpontja: 2010. január 29. 08:01
Beszélgetőpartnerem, Prikkel Antal, Szentkirályon él, Kecskeméten dolgozik, és mindent megtesz azért, hogy a családi vállalkozása fejlődhessen, gyarapodhasson.
Napközben a SzentGyörgyi Dezső Repülőbázison dolgozik, szabad idejében pedig a vállalkozásával foglalkozik, foci csapatot, karate klubot, iskolákat támogat, valamint a Karol Wojtyla Barátság Központ számára ajánlott fel vizet.
A vele készített interjút a Charitas Rádióban hallgathatják meg.

Feltöltés időpontja: 2009. március 12. 11:11
Honlapja: http://www.bkmlsz.hu
Feltöltés időpontja: 2009. február 19. 14:26
Építkezés fővédnöke:
Dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek
Építkezés világi fővédnökei:
Dr. Zombor Gábor Kecskemét polgármestere
Ewa Filipiak Wadowice polgármestere
Joanna Stempinska lengyel nagykövet
Marcin Sokolowski lengyel főkonzul
Támogató imaközösség vezetője:
P. Böjte Csaba atya OFM
Spirituálisa:
Bárkányi Ernő templomigazgató
Építési igazgató:
Molnár Ferenc
Építésvezető:
Kocsis Ferenc
Műszaki ellenőr:
Borbély Lajos
Tervező:
Szigethy Ágota
Belsőépítész:
Dr. Farkas Gábor Ybl-díjas építész
Aranykulcsos támogatók
Molnár Ferenc, Pintér József
Ezüstkulcsos támogatók
Pataki Miklós, H. Szabó Sándor (Autoflex-Knott Kft.), Kovács Lajos (Autó Univerzál Kft.), Szabó Tibor, Patonai Család, Stanislaw Kotorba, Hürkecz Gyöngyi, Balogh Levente, Frankó János, Kefag Zrt., Kiskunfélegyházi Malom Kft., Kuti Béla, Polár Stúdió, Polyák József, Versegi János
Bronzkulcsos támogató:
Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, Bács-Kiskun Megyei Vöröskereszt, Bácsvíz Rt., Bács-Zöldért Rt., Baumit Kft., Baustar Kft., Badacsonyiné Elzbieta Modzelewska, Bugyi András, Csorba Erzsébet, Dobos József, Domino Kft., Dr. Bálint Anna, Dr. Bozóky Imre, Dr. Palkovics
András, Eperjesi Ferencné, Európa Jövője Egyesület, Fantázia Virágbolt, Fekete László, Ferences Imaközösség, Fibernet Kommunikációs Zrt. Flayer Digital Print, Gál Üveg, Graboplast Padlógyártó Zrt., Hainczné dr. Zimay Zsuzsanna, Heibl Isoliertechnik Kft., Hírös Ablak Kft., Holtság Károly, Hovány Márton, Hugyecz Szabolcs, Impulzus Kft.,Irena Lesnikowska, Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata, Kecskeméti Víziközmû Társulás, Király József, Kiss Kertész Duó Kft., Koi Béla és családja, Maár Ferenc, Magyar Nemzetőrség, Mediterrán Magyarország Kft., Menza-food Kft., Műkertvárosi Templomépítő Egyesület, Nagy Mihály és családja, Nagy Traktor Kft., Németh László, Orell Zsolt, Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet, Oskolás János, Pavlovics István, Print 2000 Nyomda Kft., Romhányi László és családja, Szűcs Sándor, Tarapcsik Sándor, Tiszavölgyi Gábor, Tondach Rt., Univer Zrt., Ver-Bau Kft., Videopix Repro Studió, Zwack Rt., Zsigó és Társa Kft.

Feltöltés időpontja: 2009. február 19. 13:49
Korábban értesülhettek a kedves olvasók arról, hogy a Wojtyla Barátság Központ tetőszerkezete a Molnár Fatelep közreműködésével megújult. A cserepeket a Tondach Magyarország Rt. ajánlotta fel, amelynek vezérigazgatója, Kató Aladár meglátogatta a központ Egressy utcai épületét, ahol többek között Bárkányi Ernő atya, a Porta Egyesület elnöke, Farkas P. József alapító, szervező és Molnár Ferenc, a Molnár Fatelep tulajdonosa fogadta.

Feltöltés időpontja: 2009. január 23. 10:53
Polyák József magánemberként, és a Nemzetőrség Országos Parancsnoksága vezetőjeként egyaránt az ügy mellé állt.
"II. János Pál kiemelkedő egyházi személyiség volt, ugyanakkor lengyel származású, ahogy az én őseim is. Támogatásom másik oka a szervezést bonyolító Farkas P. József személye, aki mindig olyan ügy mellé áll, ami hasznára válik a városnak, a közösségnek, az embereknek. Az általa felkarolt kezdeményezések eddig is méltóak voltak a támogatásra, és ez most sincs másként."

Feltöltés időpontja: 2009. január 23. 10:47
Kúti Béla abban hisz, hogy a rászorulókat nem elég hallal kínálni, az igazi segítség az, ha megtanítjuk őket halászni.
"A Wojtyla Barátság Központ az egyik legrászorultabb rétegnek nyújt segítséget. Közülük is azoknak, akik a mi közvetlen környezetünkben élnek. Fedelet, meleg ételt és jó szót remélhetnek. Ezért döntöttem úgy, hogy a magam módján segíteni próbálok. 5,5 ezer méter szövetet, selymet és pamutot ajánlottam fel, aminek a felhasználását a szervezőkre bízom. Talán akad a rászorulók között, aki – ha varrónővé nem is válik – de a családjának örömöt tud szerezni néhány új ruhadarabbal."

Feltöltés időpontja: 2009. január 22. 14:52
A kecskeméti Menza-Food Kft. a Karol Wojtyla Barátság Központ működésének kezdete óta látja el a rászorulókat főtt étellel napi egy alkalommal. Mivel a konyha nem üzemel a felújítási munkálatok alatt, dobozos formában kapja meg és viszi el a 120 ellátot az ebédet.
www.menzafood.hu
MP3 file
Köszönjük mindazoknak, akik bármilyen formában imával, anyagiakkal, munkával, szervezéssel a rendezvényeken való részvétellel tovább építik a Wojtyla Házat, névadónk, atyánk, mesterünk, tanítónk örökségének tovább éltetését.
UTASSY JÓZSEF (1941 - 2010)
Őexcellenciája MonsDr. Juliusz Janusz érsek, apostoli nuncius úr köszöntötte a jeles iskolaalapítókat, Isten és az Egyház hűséges szolgáit, Kalocsán, az Iskolanővérek az érseki városba érkezésének 150évfordulóján, 2010.
*Verdú, 1580június 25. +Cartagena, 1654szeptember 8.
Jézus a hegyi beszédben így szólt tanítványaihoz: Nektek, akik hallgattok engem, ezt mondom: Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gylölnek titeket.
KISASSZONYNAPI BÚCSÚ VOLT MA DOROSZLÓN az ősi bácskai kegyhelyenEzrek jöttek el a szentkúthoz, a csodatevő Mária képhez, hogy könyörögjenek az Istenanyához. A szentbeszédet drBábel Balázs érsek úr mondta.
A Wojtyla Barátság Központba szinte minden nap érkezik szezonális gyümölcsFelajánlóink között vannak magánszemélyek, cégek, termelők. Adományaikat mindig szívesen fogadjuk.
JULIÁNUS JANUS ÉRSEK, PÁPAI NUNCIUS KALOCSÁN: jubilálnak a kalocsai iskolanővérek
AZ ÉRSEK TERÁPIÁT JAVASOL: ERKÖLCSI VÁLSÁG EURÓPÁBAN/MAGYARORSZÁGON II. rész
KALOCSA-KECSKEMÉT ÉRSEKE AZ ERKÖLCSI VÁLSÁGRÓL I.
VENDÉGÜNK VOLT EGY JELES AJÁNDÉK BOLTOS: a legszebb adomány szív és a szeretet!