Kezdőlap
YouTube
Facebook
RSS csatorna
E-mail küldése

Krakkói orgonaművész a Wojtyla Házban

| Feltöltve: | Tódor Norbert | Rövid link: http://wojtyla.hu/s_!news/i__51/i__30020
A neves lengyel orgonista, Marek Stefański október 4-én ingyenes orgonaestet tartott a kecskeméti Nagytemplomban. Az eseményt megelőzően Farkas P. József, a Wojtyla Barátság Központ alapító-igazgatója látta vendégül a népkonyha épületében. A lengyel-magyar barátság ápolásának helyi úttörője elkísérte vendégét a Zwack Kecskeméti Pálinkamanufaktúra telephelyére is, ahol gyárlátogatáson vett részt a nemzetközi zenei élet jeles személyisége.

Marek Stefański egyik fő törekvése a lengyel orgonamuzsika, főként a 20. századi művek népszerűsítése. Az est első részében Mieczysław Surzyński két művét játszotta, majd két német komponista, Josef Gabriel Rheinberger és Gustav Adolf Merkel darabjait hallgathatták meg előadásában az érdeklődők. A hangverseny zárásaként ismét egy 20. századi lengyel zeneszerző művét, Feliks Nowowiejski g-moll orgonaszimfóniáját szólaltatta meg Marek Stefański.

Marek Stefański 1969-ben Rzeszówban született. A Krakkói Zeneakadémián – Joachim Grubich tanítványaként – 1994-ben végzett kitüntetéssel. A koncertezést már egyetemi évei legelején elkezdte, a Krakkói Akadémiai Kórus orgonistájaként kétszer is bejárta az európai országok többségét. Később Észak- és Dél-Amerikában, valamint Izraelben is fellépett. Nagy sikerrel, számos díjat elnyerve szerepelt a nemzetközi egyház- és orgonazenei fesztiválokon, többek között I. díjat kapott a rangos European Forum d’Art Sacre seregszemlén. 1996 óta a krakkói Mária-templom orgonistája, 1999-től, mint adjunktus, a Krakkói Zeneakadémia Orgona Tanszékén is tanít.

 

 

 

Hirdetés
A szervezetet a
Magyar Élelmiszerbank Egyesület támogatjahirdetés
PDF letöltése PDF letöltése PDF letöltése PDF letöltése PDF letöltése hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés