Kezdőlap
YouTube
Facebook
RSS csatorna
E-mail küldése

Mikulás Ferenc osztott ebédet a Wojtyla Házban

| Feltöltve: | Tódor Norbert | Rövid link: http://wojtyla.hu/s_!news/i__80/i__30041
Igazán közismert, köztiszteletben álló jeles személyiséget köszönthettek csütörtök délben a Wojtyla Barátság Központban. A magyar animációs kultúra egyik apostola, a Kecskemétfilm Kft. rajzfilmstúdió alapító-ügyvezetője, a világhírű Kecskeméti Animációs Filmfesztivál (KAFF) megálmodója és létrehozója, számos rangos kitüntetés birtokosa, Kecskemét város díszpolgára, Mikulás Ferenc lépett be ma a népkonyha ajtaján és köszöntötte az ebédlőben ételosztásra várakozó gondozottakat.

– Saját életem hasonló volt az Önökéhez. Szegény körülmények között éltem gyermekkoromban, és ugyanígy, tisztes szegénységben nőttem fel. 1957 tavaszán a forradalomban való részvételem miatt eltávolítottak a középiskolából. Komoly erőfeszítéseket kellett tennem, hogy pótoljam, kiegészítsem a műveltségemet. Dolgoztam segédmunkásként, geodétaként, majd forgatókönyveket írtam és rövidfilmeket rendeztem. A rajzfilmgyártással a Pannónia Filmstúdióban ismerkedtem meg. Megalapítása óta, 1971-től vezetem a Kecskeméti Rajzfilmstúdiót. Ma már elismerik tevékenységemet. Zsűritagnak hívnak a világ számos országába, például Portugáliába, Németországba, Kínába, Dél-Koreába, Japánba. Ismertebb munkáink közé tartozik a Magyar népmesék, Vízipók-csodapók, Mondák a magyar történelemből vagy a Cigánymesék sorozat – villantott fel néhány epizódot gazdag életpályájából a népszerű rajzfilmes.

Kérdésre válaszolva elmondta, a nemzeti rajzfilmgyártást tartja elsődlegesnek. A hazai értékek megőrzése számára kiemelt fontossággal bír, ami nem feltétlenül megszokott a nemzetközi filmstúdiók világában.

Mikulás Ferenc jóvoltából rakott káposzta került a szegények böjtös asztalára. A gazdag menüt kenyér, sütemény és kompót tette teljessé.

A neves animációs szakember, producer, rajzfilmstúdió-vezető az ételosztásban is részt vett.

 

 

 

Hirdetés
A szervezetet a
Magyar Élelmiszerbank Egyesület támogatjahirdetés
PDF letöltése PDF letöltése PDF letöltése PDF letöltése PDF letöltése hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés