Kezdőlap
YouTube
Facebook
RSS csatorna
E-mail küldése

A kerékpár történetéről mesélt Leskowsky Albert a Wojtyla Házban

| Feltöltve: | Tódor Norbert | Rövid link: http://wojtyla.hu/s_!news/i__94/i__29994
A kecskeméti hangszergyűjteményéről közismert Leskowsky Albert a zeneszerszámok akvirálása mellett egy másik szenvedélynek is hódol: több mint tíz éve gyűjt és készít barátaival antik jellegű kerékpárokat. Kollekciója immár közel száz darabot számlál. A neves hangszerész, képzőművész, múzeumalapító a kerékpár históriájáról tartott előadást a Wojtyla Barátság Központban, megtörtént eseményekkel illusztrálva mondanivalóját. (Fotók: Mátyus István)

Leskowsky Albert, becenevén Leo, elmondta: orvosi utasításra kezdett drótszamáron közlekedni, a gyűjtés jóval utána következett.

– Egyáltalán nem volt tudatos döntés részemről, hogy bringákkal fogok foglalkozni. Megműtöttek, és az orvosom azt javasolta, ne vezessek. Úgy vélekedett, mindenképp jobb és biztonságosabb lenne, ha kerékpárral járnék. Azóta naponta 5-10 kilométert bicajozom, és az egészségi állapotom egyre jobb – fejtette ki, majd kitért a kétkerekű történetére:

A bicikli felfedezése meglehetősen régi időkre vezethető vissza: már Leonardo da Vinci megálmodta a pedálos, láncmeghajtású mechanikus gépezetet. Kéziratai között találtak olyan vázlatot, amelyben (1490 körül!) biciklire kísértetiesen emlékeztető szerkezetet rajzolt a mester. A Leonardo képzeletében megszületett első bicaj azonban még sokáig csak zseniális álom maradt.

A kerékpár gyakorlati megszületésére mintegy 300 évet kellett várni, mikor 1817-ben, egy badeni erdőmester, Karl Friedrich Drais, elkészít egy izomerő segítségével működő, kormányozható futókereket. Felismerése, hogy a masina nem dől el, hanem megmarad függőleges helyzetben, alapvető áttörést hoz. Franciaország, Németország, Anglia, és rövidesen Amerika jobb köreiben is divattá lett a „vesszőparipa” hajtása, ám a mindennapi közlekedésben a futókerékpár mégsem terjedt el, mert az utak túl kátyúsak voltak a kerekezéshez.

Végül 1861-ben indult be igazán a bringagyártás Franciaországban, amikor Pierre Michaux kocsikészítő hajtókart és pedálokat szerelt egy vesszőparipa elülső kerekére, a járművet pedig elnevezte velocipédnek. A nagyobb sebesség elérésére csak az első kerék átmérőjének növelését látták jó megoldásnak, így a magasra emelt súlypont miatt jókora bátorság kellett ahhoz, hogy valaki a nyeregbe szálljon. Ekkor kezdtek divatba jönni a kerékpáriskolák.

1885-re kialakul a biztonságos kerékpár, a Rover (jelentése: csavargó). A szélesebb és kényelmesebb elterjedéshez még szükség volt John Dunlop (egy ír állatorvos) találmányára, a légtömlős kerékre, 1888-ban. Ezt 1891-ben Eduard Michelin tökéletesítette és végre elindulhatott a drótszamár az emberiséget meghódító útjára.

– A 19. század végi Magyarországon még eseményszámba ment, ha valaki biciklin vagy a még furább megjelenésű velocipéden tűnt fel az utcákon, de elég hamar akadtak olyanok, akik nagy távokat tettek meg kétkerekűikkel afféle ultrasportolóként. A körmendi Udvary fivérek is elég vakmerőek voltak. 1889-ben Körmendtől egészen Párizsig tekertek, 17 nap alatt megtéve az 1500 kilométeres utat. Hazafelé pedig beugrottak Kossuth Lajoshoz Torinóba. Udvary Ferenc és Jenő velocipédjei még ma is megvannak, a körmendi múzeum őrzi a nagykerekű bringákat, amiket ráadásul helyben készítettek a helyi takarékpénztári vezető két fiának – világított rá a régmúlt egy aprócska szeletére Leskowsky Albert a Wojtyla Akadémia szeptember 26-ai programjában.

 

 

 

 

Hirdetés
A szervezetet a
Magyar Élelmiszerbank Egyesület támogatjahirdetés
PDF letöltése PDF letöltése PDF letöltése PDF letöltése PDF letöltése hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés