Kezdőlap
YouTube
Facebook
RSS csatorna
E-mail küldése

Virtuális képkiállítás a Wojtylában

| Feltöltve: | Tódor Norbert | Rövid link: http://wojtyla.hu/s_!news/i__94/i__30219
Harsányi Zsuzsanna festőművész, a Kecskeméti Szent László Lions Club elnöke több tucat festményét „hozta” magával a Wojtyla Barátság Központba. Kedd délelőtti előadásában ugyanis kivetítőről szemlélhették alkotásait a népkonyha gondozottjai. (Fotók: Mátyus István)

A festőművész elmondta, idestova húsz éve foglalkozik festészettel, mivel azonban ebből teljes egészében nem tud megélni, emellett alkalmazott grafikával keresi kenyerét.

1993-ban bábáskodott a Kecskeméti Képzőművészeti Szabadiskola megszületésekor, majd hosszú időre másfelé terelte a sors keze. Az elmúlt három esztendőben tért vissza oktatóként a művésziskolába. Eddig mintegy száznegyven önálló kiállítása nyílt országszerte és a nagyvilágban. Pasztellkrétával dolgozik. Eleinte alkotótáborokban tevékenykedett, illetve szabad környezetben. Mostanság azonban egyre többet tartózkodik saját műtermében.

– Portrémunkáknál előbb kiválasztom a modellt és öltözékét, a helyszínt, majd a napszakot, amikor legjobbak a fényviszonyok. Ez összességében több órát vesz igénybe. A modellről gyakorta fotót készítek, ugyanis amíg megfestek valakit, a fényviszonyok folyamatosan változnak a környezetemben. A fény-árnyék játéka, az egyén mellett, főszerepet játszik a festményeimen – árult el néhány kulisszatitkot, hogyan alkot a mindennapokban.

A közönség azt is megtudhatta, hogy közelképeit inkább fotóról, a távolabbiakat viszont elsősorban szabad ég alatt vagy műtermében festi. Azért is szeret fényképek alapján alkotni, mert a fotók hűen visszatükrözik modelljei egyéniségét. Mások képanyagát soha nem használja, mert „kell, hogy a látvány élményét magam is átéljem”. Minél idősebb egy arc, annál karakteresebb, ezeket pedig könnyebb megfesteni, mint a fiatalabb tekinteteket. A portréalanyok „átírhatók”, ugyanis környezetüket, öltözéküket meg lehet változtatni az élőben látottakhoz képest.

 

 

Hirdetés
A szervezetet a
Magyar Élelmiszerbank Egyesület támogatjahirdetés
PDF letöltése PDF letöltése PDF letöltése PDF letöltése PDF letöltése hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés