Kezdőlap
Kecskemét: 5 C°,
7.56 km/hDéli szél, gyengén felhős
13
5
YouTube
Facebook
RSS csatorna
E-mail küldése

A Kodály Vegyeskar tagjai osztottak ebédet a Wojtyla Házban

| Feltöltve: | Tódor Norbert | Rövid link: http://wojtyla.hu/s_!news/i__80/i__27814
– A Kecskeméti Kodály Zoltán Vegyeskar (Iparos Dalárda) nevében vagyunk most itt, és egy kis ebéddel próbálunk kedveskedni nektek – üdvözölte Simon István elnök a népkonyha gondozottjait jelenlévő dalostársai: Kovács Antalné Évike, Gábrisné Katika és Tóth László mellett. A folytatásban elmondta: kórusuk jövőre lesz 130 éves, e jeles évforduló alkalmából ünnepséget rendeznek, melyre szeretettel várnak minden érdeklődőt. A dalkör történetéről elhangzott: 1947-ben alakította vegyeskarrá az akkori tagság. 1949-ben vették fel a Kodály Zoltán nevet, névadójuk személyes jóváhagyásával. Három arany- és egy ezüstdiplomát szereztek eddig az országos minősítéseken. Mostanság már nem annyira harsog a kórus, mert létszámuk szerényebb lett és a hangok úgyszintén változtak, azonban közösségük még így is közel 30 főt számlál. A felszólaló kiemelte: szívesen fogadják az új jelentkezőket. Szeretnék, ha úgy lenne, amint Kodály Zoltán örökül hagyta ránk: ne múljon el nap énekszó és vidámság nélkül, mert a dal szebbé teszi életünket – derült ki szavaiból, majd a továbbiakban Tóth László egy karácsonyt idéző, szívhez szóló verssel köszöntötte a rászorultakat. Az ebédet – százhúsz adag paprikás krumplit kolbásszal, savanyú uborkával, kenyérrel, süteménnyel – a dalárda megjelent tagjai osztották ki. (Fotók: Tódor Norbert)
Hirdetés
A szervezetet a
Magyar Élelmiszerbank Egyesület támogatjahirdetés
hirdetés PDF letöltése PDF letöltése PDF letöltése hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés