Kezdőlap
YouTube
Facebook
RSS csatorna
E-mail küldése

A PETŐFI NÉPÉBEN OLVASTUK: Templomot építenek, kereszteket újítanak fel

Mindig önzetlenül segítenek

| Feltöltve: | Rövid link: http://wojtyla.hu/s_!news/i__80/i__8582
Ezekben a napokban is dolgoznak a Porta Egyesület aktivistái: önzetlen segítségnyújtásuk, és támogató vállalkozások pénzbeli adományainak köszönhetően templomok épülnek, keresztek, kegytárgyak újulnak meg. Jelentős feladat, amelyben közreműködnek: Ladánybenén, a Szent Mihály emlékhely felújítása illetve a Magyarok Nagyasszonya oltár építése illetve Jakabszállás határában a Jakab ős kereszt megmentése. Emellett több útszéli, és köztéri kereszt felújítása is terveik között szerepel, Kiskunmajsán, Szabadszálláson, Kecskeméten, Keszthelyen és Pécsváradon.

Eddig országszerte öt templom építésénél segítkezett a Porta Egyesület: nevükhöz (is) fűződik Bács-Kiskun megyében a kisizsáki, a dunavecsei templom, az apostagi zsinagóga, Kecskeméten a széchenyivárosi és a Műkertvárosi Szent Ferenc templom, és Baranya megyében a Kékesdi templom. Jelenleg a két megyében egy-egy újabb – a bugaci és a gerdei – templom építéséhez gyűjtik az adományokat, melyek tervei már készen állnak. Ezeken túl négy másik település is megkereste a Porta Egyesületet, hogy segítséget kérjen templomépítéshez. – Örömmel fogadjuk a bizalom kifejeződéseit. Jól látszik, hogy a hitbuzgalom nem ismeri a ’válság” szót. Nekünk sincs pénzgyártó nyomdagépünk, de úgy látom, hogy ha az emberek megismerik a terveket és azt, hogy reális esély van a megvalósításra, a lehetőségeikhez mérten minden segítséget megadnak. Az adományok gyűjtése mellett aktivistáink is jelentős mértékben hozzájárulnak a támogató megmozdulásaink eredményességéhez. – mondta Farkas P. József, az egyesület alapítója.

Hirdetés
A szervezetet a
Magyar Élelmiszerbank Egyesület támogatjahirdetés
PDF letöltése PDF letöltése PDF letöltése PDF letöltése PDF letöltése hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés