Kezdőlap
YouTube
Facebook
RSS csatorna
E-mail küldése

KECSKEMÉTEN TURNÉZIK A KORHATÁR MAGAZIN SZERKESZTŐSÉGE

| Feltöltve: | Forrás: KORHATÁR | Rövid link: http://wojtyla.hu/s_!news/i__80/i__8223
Május 19-én, szerdán a Korhatár magazin a Duna Televízióval együtt Kecskeméten „vendégeskedik”. A népszerű lap a hírös városban is sok barátot tudhat magáénak. Ez persze összefügg azzal is, hogy gyakran olvashatunk cikkeket a hasábjain sokakat érintő kérdésekről illetve a hírös városi történésekről. (A legutóbbi számukban például a Karol Wojtyla Barátság Központról számoltak be, két kolumnás fényképes riportban.) Sok olvasó várja már tehát a májusi találkozást, amely egyébként színes programot is ígér. A szerkesztőségünk birtokába került a programtervezetük....

A Korhatár Kecskeméten

(programvázlat)

 

Délelőtt 10 órakora Gong Rádió élőadása a Korhatár magazinról szól. Nyilatkozik Rajosné Bujnyik Éva felelős kiadó, Bobák Márta terjesztési menedzser, Borzák Tibor szerkesztő, valamint a legfrissebb lapszám címlapján szereplő Katona Erika, a Duna Televízió műsorvezető-szerkesztője, stratégiai igazgatója. (Érkezés: ¾ 10, vendéglátó: Tőzsér Judit igazgató)

 

Délbena Karol Wojtyla Barátság Központban folytatódik a szereplés. A rászorultak ebédjének kiosztásában Katona Erika segít, de lehetőség nyílhat arra is, hogy néhány népdal eléneklésével meglepje őket. Minderről a helyi sajtó is tudósít. Ezt követően ismerkedés az intézmény munkájával. (Vendéglátó: Farkas P. József intézményvezető)

 

 

Ebéd, séta a főtéren (Vendéglátó: Farkas P. József)

 

Délután 17 órátólKorhatár-ankét a Porta Egyesület dísztermében (a Barátok temploma melletti épületben).

Bemutatkozik a magazin (Rajosné Bujnyik Éva felelős kiadó, Bobák Márta terjesztési menedzser)

 

Beszélgetés a vendégekkel:

Katona Erika (Duna Televízió) televíziós élményeiről

Szécsi Katalin írónő Szécsi Pál és Domján Edit szerelméről szóló könyvéről

Győrffy Sándor kertészmérnök az ökogazdálkodás jövőjéről

A beszélgetést Borzák Tibor vezeti.

 

A helyszínen kitelepült fényképezőgéppel különleges emlékfotók készülnek.

Kedvezményes könyvvásár.

Hirdetési, előfizetési akció.

 

18 órátóla Kecskeméti Fotóklub kamara-kiállítása. Bemutatja: Ujvári Sándor fotóriporter.

Kötetlen beszélgetés.

Hirdetés PDF letöltése PDF letöltése PDF letöltése PDF letöltése PDF letöltése PDF letöltése
A szervezetet a
Magyar Élelmiszerbank Egyesület támogatjahirdetés
hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés