Kezdőlap
YouTube
Facebook
RSS csatorna
E-mail küldése

RENDŐRSÉGI ÜLDÖZÉS, RÉSZEGSZEMÜVEG: A WOJTYLA CSALÁD GYERMEKE KASZA PISTA MEGTUDTA, HOGY IS VEZETNEK A VERSENYZŐK

| Feltöltve: | Rövid link: http://wojtyla.hu/s_!news/i__80/i__9313
A Magyar Opel Tulajdonosok Egyesülete 2010 szeptember 18-án rendezte meg a III. pályanapját a kecskeméti gokart stadionban. Az egyesület célja a közlekedés biztonságának, moráljának javítása. Végel Tamás, klubvezető, a Wojtyla Ház támogatója segítségével Kasza István (Pistike), és édesanyja ezt a napot a rendezvényen tölthette. Esőben kezdtük, napsütésben folytattuk az eseménysort. A szépen fölkészített, kiglancolt kocsik közül nehéz volt/lett volna választani. Tanakodhattunk volna estig is - felnőtt fejjel. Egy gyereknek, talpraesett Kasza Pistikének azonban nem jelentett gondot a döntés. Meglátta a magának való járgányt. Egy lehajtható tetejű, zöld Audit. Ezzel az autóval járhatta be a pályát mint mitfárer. A gépkocsi tulajdonosa szívesen megmutatta „járgánya” tudását a kisfiúnak. Az első élvezetes körsorozat után, még egyet mentek ezúttal lehajtott tetővel. A kisfiú arca ragyogott az örömtől és a büszkeségtől. Kis pihenő után támogatónk, Végel Tamás is körbe autózott Pistikével a pályán. Egy rendőri üldözés részese lehetett. A száguldozás után kipróbálta a részegszemüveget, és az ütköző szimulátort. A nap végére elfáradt Pista – de az élményt a töredelem nem gyengíti. . A Wojtyla Ház ezúton mond köszönetet Végel Tamásnak a lehetőségért, a meghívásért és szívből gratulálunk a rendezvény résztvevőinek és szervezőinek a sikerhez.
Hirdetés PDF letöltése PDF letöltése PDF letöltése PDF letöltése PDF letöltése PDF letöltése
A szervezetet a
Magyar Élelmiszerbank Egyesület támogatjahirdetés
hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés