Kezdőlap
YouTube
Facebook
RSS csatorna
E-mail küldése

WOJTYLA HÁZ: DONÁTORUNK BÁNYAI GÁBOR VOLT A VENDÉGÜNK

A nép, amelytől érdemes tanulni

| Feltöltve: | Rövid link: http://wojtyla.hu/s_!news/i__80/i__8583
Először tisztelte meg jelenlétével a Karol Wojtyla Barátság Központot Bányai Gábor, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke, pedig magán emberkén is – a kezdetektől – támogatója a kezdeményezésnek. Elmondta, hogy a megyének is van néhány intézménye, ahol az elesetteket, a társadalom perifériájára sodródott embereket karolják fel. Van közöttük civil és vegyes fenntartású egyaránt, bár ezzel a feladattal alapvetően a települési önkormányzatok foglalkoznak.

 

  • Átérezzük a problémát – magyarázta az elnök – hatáskörünkből adódóan mi legfeljebb támogatni tudjuk azokat, akik ezzel foglalkoznak. Ennek útjai pedig a szociális rendszeren keresztül vezetnek.  

A megyei elnök köszöntő beszédében a lengyel népről és a velük kapcsolatos szubjektív élményeiről beszélt. Elmondta, hogy 1985-ben járt Wadowicében, és mindjárt meg is győződött arról, hogy mennyire büszkék a lengyelek arra, hogy ők adták II. János Pál pápát a világnak. Ez a tény – mondta Bányai Gábor – az akkori, terhelt világban is erőt adott a lengyeleknek hittel élni. Az elnök szerint ez a közösség fantasztikus lelki és szellemi fejlődésen ment keresztül az utóbbi húsz évben, ami jelentős részben köszönhető a kecskeméti intézmény névadójának, Karol Wojtylának is.

  • A lengyelek összefogása példa kell hogy legyen minden népnek. Pláne most, amikor a világ bajai megérintették Európa minden szegletét. A lengyelek voltak azok, akik szívük és lelkük minden erejét latba vetve ki tudták húzni magukat a bajból, és most érdemes rájuk újra odafigyelni – szögezte le Bányai Gábor megyei elnök.  
Hirdetés PDF letöltése PDF letöltése PDF letöltése PDF letöltése PDF letöltése PDF letöltése
A szervezetet a
Magyar Élelmiszerbank Egyesület támogatjahirdetés
hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés