Kezdőlap
YouTube
Facebook
RSS csatorna
E-mail küldése
Kezdőlap » "Adományok" bejegyzések listázása
Összesen: 3708 db bejegyzés

Bemutatták Bács-Kiskun megye borait a szakembereknek

A jó bornak is kell a cégér!

Feltöltés időpontja: |

Bemutatták Bács-Kiskun megye borait a szakembereknek
Ebben az évben is kiválasztotta a szakértőkből és borfogyasztókból álló zsűri Bács-Kiskun megye legjobb fehér-, rozé, vörös-, és desszert borát. A „Megye Borait” csütörtökön Hajóson, a patinás egykori érseki kastélyban borkóstolóval egybekötve mutatta be a Duna Borrégió Borút Egyesület és a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat a megye jelentősebb vendéglátóinak.
button_read_more

Szent Katalin napján az olasz volt a módi a Wojtyla házban

Feltöltés időpontja: |

Szent Katalin napján az olasz volt a módi a Wojtyla házban
Tőzsér Judit, a Gong Rádió igazgatónője és a méltán híres kecskeméti Cézár Étterem jóvoltából eredeti olasz étel várt Szent Katalin napján a Wojtyla Ház gondozottjaira. Caruso Annunziato mesterszakács, étterem tulajdonos és a Gong közös vállalásaként olasz lencseleves, és Bolognai Lasagne volt a menü, amely igazi gasztronómiai élvezetnek számított vendégeink körében. Az ízek kitűnőek voltak, de a kedvezményezettek nem elsősorban a gasztronómiát dícsérték. A köszönet a BARÁTSÁG ESZMÉNYÉNEK URÁNAK, a jó Istennek szólt! Aki nap mint nap meglátogatja kegyelmével a város szegényeit....
button_read_more

Dr. Tóth János előadása a Wojtyla házban

Feltöltés időpontja: |

Dr. Tóth János előadása a Wojtyla házban
Szent Katalin napján november 25-én, mint oly sok alkalommal már, 11 órától Dr. Tóth János főorvos úr tartott előadást a Wojtyla Barátság Központban. Most a magas vérnyomás tünetei, okai, kezelése, veszélyei volt a téma. Sokan szenvednek a Wojtyla ház gondozottjai között a „néma gyilkosnak” is nevezett betegségben. Az egészséges emberek elfogadható vérnyomása 140/90 Hgm, a cukorbetegeknél 130/80 Hgm. A betegség okai lehetnek az elhízás, genetika, stressz, fokozott só bevitel, mozgáshiány, dohányzás, tömény alkoholfogyasztás. Tünetei a tarkótájról homlokig tartó fejfájás, szédülés, fülzúgás, hányinger. Sokakban felmerült a kérdés. Mit tehetünk mi? A könnyű testi mozgást, mint kocogást, sétálást sok orvos ajánlja, illetve a fogyás, és a cigaretta letétele is elkerülhetetlen. A Wojtyla Család továbbra is várja visszatérő vendégként Dr. Tóth János főorvos urat, egy újabb érdekes témával.
button_read_more

A GLADIOLUS KFT feljánlása tisztítja Karol Wojtyla házát!

Feltöltés időpontja: |

A GLADIOLUS KFT feljánlása tisztítja Karol Wojtyla házát!
A tisztaság fél egészség! A Karol Wojtyla Barátság Központ családja is vallja ezt a nézetet. A mai napon a GLADIOLUS KFT a központ részére különböző tisztasági eszközöket szállított. Az adomány tartalmazott többek között folyékony szappant, pissouar tablettát, papír kéztörlőt, WC papírt, extra kéztörlőt és egészségügyi papírt. A társaság illóolaj gyártásával foglalkozik. De sikeres kereskedő is. Papír- és vegyi árú nagykereskedelemi láncok és kiskereskedelemi boltok ellátásával is eredményes üzleti tevékenységet végez.
button_read_more

Téli készülődés, melegruha osztás a Wojtyla Házban

Feltöltés időpontja: |

Téli készülődés, melegruha osztás a Wojtyla Házban
A Wojtyla Ház kollektívája szervezi a téli előkészületeket. Egyre többször hirdetjük meg a a ruhaosztás, böngészés akcióit, hiszen egyre másra érkeznek az értékes fölajánlások. Szerdán délelőtt is volt egy ilyen akció, amely azért volt eredményes, mert a megkapott csomagban jócskán akadt télre való holmi. Cipő, csizma, télikabát, pulóver - gazdára talált.
button_read_more

Hűsítő szóda az ebédhez – Újabb felajánlás a Wojtyla Ház számára

Feltöltés időpontja: |

Hűsítő szóda az ebédhez – Újabb felajánlás a Wojtyla Ház számára
A Wojtyla Barátság Központ étkezdéjében a székelykáposzta után jól esett a rászorulóknak egy nagy pohár Szentkirályi Szikvíz. A hűsítő italt, amelyből minden nap kerülhet az asztalra, a Szentkirályon élő Prikkel Antal vállalkozó ajánlotta fel, akinek ezúttal is köszönjük támogatását.
button_read_more

Felújított orgonát áldott meg a főpásztor Kiskunhalason - hallgassa meg a szombati prédikációt

Feltöltés időpontja: |

A lelkigyakorlatról hazatért dr. Bábel Balázs, szombaton betegeket látogatott a megyei intézményeknél, illetve a betegszobákban. Délután pedig Kiskunhalason, a főtemplomban áldotta meg a felújított, immár mennyei hangokat idéző harmóniákat megszólaltató orgonát. Tudósítónk, Barotai Imre atya ott volt a szertartáson. Hallgassák meg az érsek üzenetét.

Püspökök lelkigyakorlata után, misszió az alföldi hívek körében - interjú dr.Bábel Balázs érsekkel

Feltöltés időpontja: |

A napokban érkezett haza, Kalocsára dr. Bábel Balázs, érsek. A Magyar Katolikus Püspöki Kar két évenként esedékes lelkigyakorlatán járt. Csendben, testvéri közösségben. A CHARITAS RÁDIÓ a megtérés lehetőségeiről is kérdezte a Neves főpásztort.

Szent Erzsébet ellátogatott a Wojtyla Családhoz

Feltöltés időpontja: |

Szent Erzsébet ellátogatott a Wojtyla Családhoz
Lehet-e szebb és jobb helyen emlékezni Szent Erzsébet erényeiről, életéről mint a SZEGÉNYEK KÖZÖSSÉGE? Aligha! A Wojtyla Házban a legnagyobb példaképnek számít az Árpádház legfényesebb csillaga. Ilyenkor érezhetően árad felénk a kegyelem. Pénteken a Parátok Temploma híveitől kapott sok-sok ajándéknak is örvendhettünk. A Chicken Food is kimutatta a cégtulajdonosok szociális érzékenységét. A Szent Erzsébet napi rózsa és csokoládé is a kezekbe került. Tőzsér Judit igazgatóasszony jóvoltából a Gong Rádió déli kívánságműsora is adott egy órát üzeneteinknek. Mi kell még a boldogsághoz? Semmi sem. Pedig volt még a meglepetés listán. A Liberte szakácsai, vezetői a maximumot nyujtották. Gulyás levesük és ízes piskótájuk felejthetetlen Erzsébet napi asztalt teremtett.
button_read_more

Díjat kapott portálunkon megjelent írás

Feltöltés időpontja: |

Díjat kapott portálunkon megjelent írás
Október 20 –án „Hogy ír a Wojtyla Ház programjáról egy középiskolás diáklány? "Egy ölelés ideális ajándék" címmel jelent meg portálunkon egy cikk. A középiskolás lány egy levelet küldött szerkesztőségünkbe, amelyben újságíró palántáknak szóló verseny eredményéről számolt be. „Kedden volt az eredményhirdetés a könyvtárban. Szeretném megköszönni a közreműködést a cikkhez, melyet a Kecskeméti Lapok és a Katona József Könyvtár különdíjasnak értékelt. Én voltam a legfiatalabb az összes induló között, ezért külön megdicsértek, de én szeretnék egyre jobb eredményeket elérni és törekszem a fejlődésre. Még egyszer nagyon szépen köszönöm a segítséget és a támogatást. Mindenkit üdvözlök a Házban és kérem, adja át szívélyes üdvözletemet mindenkinek. Hallottam a kis balesetről, amely a bokájával történt: jobbulást kívánok!” A díjat a Wojtyla Barátság Központról írt interjúért kapta. Gratulálunk! Itt újra olvashatják a nyertes pályázatot.
button_read_more
Összesen: 3708 db bejegyzés
Hirdetés
A szervezetet a
Magyar Élelmiszerbank Egyesület támogatjahirdetés
PDF letöltése PDF letöltése PDF letöltése PDF letöltése PDF letöltése hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés