Kezdőlap
YouTube
Facebook
RSS csatorna
E-mail küldése

A Dunántúli Napló is beszámolt a kecskeméti püspöki találkozóról

A kékesdi helytállást nem felejtik - Szentmise és díjkiosztó Szent Ferenc ünnepén

| Feltöltve: | Forrás: Dunántúli Napló/Borbély | Rövid link: http://wojtyla.hu/s_!news/i__51/i__7408
Az ország egyik legnagyobb példányszámú mapilapja a Dunábntúli Napló is beszámolt a múlt vasárnapi kecskeméti püspöki találkozóról, vizitációról. Megemlékezett a porta egyesület kékesdi szolgálatáról.
Január 24-e Szalézi Szent Ferencnek, az újságírók védőszentjének ünnepe. - írja a többi között a lap - Ebből az alkalomból ünnepi szentmisét mutattak be a kecskeméti Szent Miklós-templomban, melynek főcelebránsa dr. Bábel Balázs kalocsa–kecskeméti érsek volt. Koncelebrált még Mayer Mihály, a Pécsi Egyházmegye főpásztora, Bárkányi Ernő érseki tanácsos, a Barátok templomának templomigazgatója; Farkas László plébános, helynök és Barotai Imre váci tb. kanonok, peni-tenciárius, hitoktatási felügyelő. A szentmise után adták át az idei Szalézi Szent Ferenc-díjakat a Porta Egyesület dísztermében. Ez az egyesület karolta fel a kékesdi templom felépítésének ügyét tavaly, s ők segítették a kecskeméti Karol Wojtyla Barátság Központ létrejöttét, ahova Mayer Mihály megyés püspök is ellátogatott.
Hirdetés PDF letöltése PDF letöltése PDF letöltése PDF letöltése PDF letöltése PDF letöltése
A szervezetet a
Magyar Élelmiszerbank Egyesület támogatjahirdetés
hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés