Kezdőlap
YouTube
Facebook
RSS csatorna
E-mail küldése

A PÁPÁK ÉS A HALÁSZOK ÜNNEPÉN: ház-búcsú tudomámnyos konferenciával

| Feltöltve: | Rövid link: http://wojtyla.hu/s_!news/i__51/i__8436
2010. július 1-jén, csütörtökön tartja hagyományos kisbúcsúját a kecskeméti Karol Wojtyla Barátság Központ. Ebből az alkalomból ezúttal a baráti találkozóra és konferenciára is sor kerül.

 

A rendezvényen Magyar Anna, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke és Bányai Gábor, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke mond köszöntőt. Ezt követően dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek, a ház alapítója megszenteli a barátság központ előtt kialakított, és a Hegede Kertészet jóvoltából színpompás növényekkel beültetett Wadowice Emlékkertet, és megemlékezik Szent Péterről, a pápák és a halászok védőszentjéről.

Prof. Dr. Kovács István, az MTA Történettudományi Intézet főmunkatársa Lengyel-magyar két jó barát címmel tart előadást történelmi találkozásainkról és barátkozásainkról. Ehhez kapcsolódik Karol Birnatzki levéltáros, a Csongrád Megyei Levéltár igazgatójának kiállítása, amelynek ünnepélyes megnyitójára közvetlenül az előadást követően kerül sor.

A rendezvény zárásaként a meghívott vendégek közös ebédet fogyasztanak el a ház gondozottaival a barátság központ előtti téren felállított sátorban. A halászlét Barta László, az Algyői Halászcsárda tulajdonosa készíti, a Szegedfish Kft. által szállított alapanyagból. A süteményeket a Fornetti Kft. prezentálja.

Hirdetés PDF letöltése PDF letöltése PDF letöltése PDF letöltése PDF letöltése PDF letöltése
A szervezetet a
Magyar Élelmiszerbank Egyesület támogatjahirdetés
hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés