Kezdőlap
YouTube
Facebook
RSS csatorna
E-mail küldése

A Spreading zenekar adott jótékonysági koncertet a Wojtyla Ház „pódiumán”

| Feltöltve: | Tódor Norbert | Rövid link: http://wojtyla.hu/s_!news/i__51/i__30151
A Spreading Formation vezetője Hajdú László (HaL), akinek nevéhez a dalszövegek és a zenei kompozíciók is fűződnek. A közelgő karácsonyi ünnepekre tekintettel saját szerzeményeikből álló repertoárral álltak elő a lelkes zenészek, akik nehézsorsú embertársaikkal szolidaritást vállalva ingyen léptek fel, ráadásul hangszereik mellett még hangtechnikai berendezéseiket is magukkal hozták. (Fotók: Mátyus István)

Hajdú László a koncert után elmondta, a formáció immáron évtizedes hagyományokkal bír, változó taglétszámmal, köztük jó néhány visszatérővel. Szerzeményeik társadalmi és ezoterikus témákat dolgoznak fel sajátos zenei stílusban olyképpen, hogy a szintetizátor alapokat élő hangszeres kíséret és karakteres énekhang színesíti. 

Korb Tamás gitáros egy tősgyökeres kecskeméti zenész család sarja, Laczi „Drummer” Arnold dobos pedig idestova harminchat éve dolgozik a szakmában. Vereb Edina kiváló énekhangjával járul hozzá a remek összhangzáshoz, akárcsak Mák Angéla, aki ezúttal vizsgái miatt nem lehetett jelen. Vámos Zoltán a hangosításban játszik döntő szerepet.

– Elsődleges célunk, feladatunk olyan dallamkedvelő emberek megszólítása, akik keresik életük célját, értelmét. Mi ebben igyekszünk utat mutatni a zene hullámhosszain. Elmegyünk bárhová, ahol szívesen fogadnak bennünket, ahol a kedves közönség örömmel karol fel minket. Várjuk a felkéréseket! – fogalmazott a csapat frontembere, vezetője, névadó atyja, szövegírója, zeneszerzője.

(Fellépésszervezés: 70/285 1548, spreading1@gmail.com)

Hirdetés PDF letöltése PDF letöltése PDF letöltése PDF letöltése PDF letöltése PDF letöltése
A szervezetet a
Magyar Élelmiszerbank Egyesület támogatjahirdetés
hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés