Kezdőlap
YouTube
Facebook
RSS csatorna
E-mail küldése

A Virtuózok döntőseit fogadta Herczegh Anita – Szavazz Márkra!

| Feltöltve: | Tódor Norbert | Rövid link: http://wojtyla.hu/s_!news/i__51/i__28770
A Virtuózok klasszikus zenei tehetségkutató döntős versenyzőit – köztük a kecskeméti Beke Márkot – fogadta múlt szombaton Herczegh Anita, Áder János köztársasági elnök felesége a Sándor-palotában, ahol a fiatal tehetségek rövid koncertet is adtak.

Fantasztikus tehetségeket ismertünk meg ebben az évadban is, de a műsor sikeréhez hozzájárul még a kiváló szakemberekből álló zsűri, amely nagyon értő szemmel és kedvesen értékeli a gyerekeket – emelte ki Herczegh Anita a koncert után adott interjújában. A köztársasági elnök felesége úgy vélte, a tehetségkutató sikere a műsor kivitelezésének és rendezésének színvonalában rejlik, de a legfontosabb mégis az, hogy évről-évre ennyi tehetséges fiatalt, ennyi virtuóz művészt tudnak bemutatni.

Mint mondta, Magyarország híres a klasszikus zenei hagyományairól, a magyar komponisták, zenészek világszerte elismertek, ahogyan a komolyzene oktatásában is a világelsők között vagyunk, nem véletlen, hogy a világ minden tájáról érkeznek fiatalok Magyarországra zenét tanulni. Herczegh Anita úgy vélte, a Virtuózok mostani, negyedik évadára „állt össze” talán a legkomplexebb csapat.  „Én biztos nem tudnék dönteni, hogy ki a legjobb” – tette hozzá.

A döntősök nemcsak szerethető karakterek, de egyediek és rendkívüliek is, amikor azonban nem játszanak, éppen olyanok, mint bármelyik másik gyerek – jelentette ki. Mint mondta, ezek a fiatalok képesek bemutatni azt, hogy a klasszikus zene mindenkié. A műsor fináléjában jövő héten már a nézők döntenek az abszolút győztesről. Herczegh Anita kiemelte, itt már nem csak a zenei kiválóságnak, hanem az egyéni karakternek is fontos szerepük lesz, valamint az aktuális lelkiállapot is sokat számíthat.

Kuna Lajos, Beke Márk felkészítő tanára üzeni mindenkinek:

SZAVAZZ MÁRKRA!!!
BEKE MÁRK a Kodály Zoltán Szakgimnázium harmadikos – harsonás – tanulója, megnyerte a VIRTUÓZOK komolyzenei tehetségkutató verseny korcsoport döntőjét.
Az abszolút elsőséget nem a zsűri, hanem a KÖZÖNSÉG dönti el. Csak Ti döntitek el, hogy ki utazzon New Yorkba, koncertezni!
NE CSAK SZURKOLJ, GRATULÁLJ, HANEM SZAVAZZ! TÖLED FÜGG, HOGY KI NYER!
HAJRÁ RÉZFÚVÓSOK!!! Hajrá KECSKEMÉT!!!
Kérlek, SZAVAZZ BEKE MÁRKRA!
A MÉDIAKLIKK PLUSZ nevű applikációval akár 20 percenként leadható egy szavazat. (ANDROID= Google Play áruház, IOS= I-STORE ) Az applikáció letöltése kapcsán regisztrálni kell, majd a felület jobb alsó sarkában található a "szavazás" ikon. A SZAVAZÁS már 1-jén este elindult és 8-án este az adás végén zárul le. (Duna TV 19:30)

Hirdetés
A szervezetet a
Magyar Élelmiszerbank Egyesület támogatjahirdetés
PDF letöltése PDF letöltése PDF letöltése PDF letöltése hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés