Kezdőlap
YouTube
Facebook
RSS csatorna
E-mail küldése

Befejeződött a Boldog Ceferino tábor

| Feltöltve: | Rövid link: http://wojtyla.hu/s_!news/i__51/i__5639
Cikkünkben az utolsó nap eseményeit elevenítjük fel képekkel illusztrálva.
A tábor lakói elérkeztek az utolsó naphoz, amelyben programként rendőrségi előadás, majd a Wojtyla Barátság Központ születésnapja, a Szent Anna napi ünnepség szerepelt. Rendőrnők jöttek a gyerekekért, majd együtt vonultak át a Bács-Kiskun megyei Főkapitányság épületébe. Az előadás során megismerkedtek a gyalogos közlekedés fő szabályaival, szituációs feladatokat játszottak, majd lementek a rendőrség udvarába, ahol felülhetek rendőrségi motorra illetve „a fagyis rendőrautóra”, aki kérte, azt még bilincsbe is verték, de a börtönbe kisérés azért elmaradt. Ez idő alatt nagyban folytak az előkészületek a Szent Anna napi ünnepségre, melyben a táborozó gyerekek összeállított műsorukkal felléptek. A megjelent mintegy 80 főnyi közönség előtt Szent Annáról szóltak versben valamint felolvasták a szeretet himnuszát Szent Páltól. Műsorukat az Aurin énekkar néhány tagja kamaraművekkel színesítette. Az ünnepség és az ebéd után következett a tábor zárása, melyben összefoglalták élményeiket, valamint névre szóló emléklapot kaptak a tábor vezetőitől, majd ezt az ajándékok kiosztása követte. A táborozó gyerekek örömüket és sajnálatukat fejezték ki, hogy ily hamar befejeződött a tábor. Mi, mint a Wojtyla Központ vezetősége is sajnáljuk, hogy a tábor ily hamar végett ért, hiszen ez a tizenvalahány gyerek érdekes és örömteli színt vitt a Központ életébe. Terveink szerint jövőre újabb színes programokban gazdag táborokat szervezünk.
Hirdetés PDF letöltése PDF letöltése PDF letöltése PDF letöltése PDF letöltése PDF letöltése
A szervezetet a
Magyar Élelmiszerbank Egyesület támogatjahirdetés
hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés