Kezdőlap
YouTube
Facebook
RSS csatorna
E-mail küldése

Ima a földrengés áldozataiért

| Feltöltve: | | Rövid link: http://wojtyla.hu/s_!news/i__51/i__7460
Az együttérzés és a részvét jegyében a haiti-i földrengés áldozatainak lelki üdvéért mondott ma szentmisét Bárkányi Ernő Bárkányi Ernő atya, érseki tanácsos, a Barátok templomának templom igazgatója. A liturgiát követően a Porta Egyesület dísztermében dr. Szalóki Nándor kecskeméti mentő szakorvos osztotta meg a földrengés sújtotta térségben szerzett tapasztalatait a jelenlévőkkel. Ezt követően Székelyné Kőrösi Ilona kecskeméti főmuzeológus az 1911-es kecskeméti földrengés drámai pillanatait elevenítette fel. Az esemény különlegessége volt, hogy pár gondolat erejéig telefonon csatlakozott a rendezvényhez Mons. dr. Pintér Gábor, az egyetlen magyar vatikáni diplomata, aki évekig élt Haitin a pápa követeként, jelenleg pedig az algíri nunciatúrán teljesít szolgálatot.
Az utóbbi 200 év legsúlyosabb, egy a Richter-skála szerint 7-es erősségű földrengés rázta meg Haiti szigetét január 12-én. A rengés epicentruma a fővárostól Port-au-Prince-től 15 kilométerre délnyugatra volt. Az egy percig tartó földmozgásban összedőlt az ENSZ helyi központja, Haiti nemzeti palotája és számos más épület. Az első rengést két gyors utórengés is követte, amelyek 5,9-es és 5,5-öt erősségűek voltak. A híradásokban elképesztő pusztításról, több százezer halottról hallhatunk. A nemzetközi segélyszervezetek azonnal útnak indították mentő-és orvoscsoportjaikat a karibi szigetországba. A segítők között volt egy kecskeméti mentő szakorvos, Dr. Szalóki Nándor is. A Porta Egyesület dísztermében tartott élménybeszámolóján mesélt az utazásról, az ottani állapotokról, s legmaghatározóbb élményeiről is. - Mivel az első napokban nagyon kevesen voltunk, mindenki ott segített ahol tudott és ahol kellett. Így asszisztáltam sürgősségisként egy császármetszésnél. Az újszülött babának nem volt légzése a kiemeléskor. Műszerek és szívó hiányában én magam másfél percig lélegeztettem a kicsit. Végül felsírt - emelte ki ezt a kedves emléket Dr. Szalóki Nándor előadásán. Földrengés Kecskeméten 1911. július 8-ára virradó éjszaka, 2 óra után néhány perccel, rövid ideig tartó, de változó irányú földrengés riasztotta fel álmukból Kecskemét lakóit. Emberéletet nem követelt, de a város magán- és középületei súlyosan megrongálódtak. A legszembetûnõbb a templomok és a tornyok sérülése volt. A földrengés nagy riadalmat keltett a város határában is. A kisnyíri gabonaföldeken nagy, tátongó földnyílásokat észleltek. Székelyné Kőrösi Ilona kecskeméti főmuzeológus a rengésről, a városlakók reakciójáról és a javítási munkálatokról tartott előadását és Dr. Szalóki Nándor élménybeszámolóját nemsokára meghallgathatják a Charitas Rádió archívumában is.
Hirdetés PDF letöltése PDF letöltése PDF letöltése PDF letöltése PDF letöltése PDF letöltése
A szervezetet a
Magyar Élelmiszerbank Egyesület támogatjahirdetés
hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés