Kezdőlap
YouTube
Facebook
RSS csatorna
E-mail küldése

Kecskemét jóhíre

Wojtyla Ház a lengyel sajtóban

| Feltöltve: | Rövid link: http://wojtyla.hu/s_!news/i__51/i__7188
Erőteljes sajtó érdeklődés fogadta a Porta Egyesület év végi programjait. Ezúton is köszönjük valamennyi orgánum segítségét, amely megtisztelte ezeket az eseményeket a figyelmével. A helyi médiát tekintve kiemelkedő volt a Petőfi Népe jelenléte, amely rendszeresen tudósított a programokról, rendezvényekről. A Gong Rádió felhívásokat sugárzott, beszélgetéseket szervezett, riportokat közölt az élő betlehem, a főtéri étkeztetési sorozat kapcsán, a Kecskeméti Televízió pedig híradójában számolt be az eseményekről. Nagy volt az érdeklődés az országos médiában is: az RTL Klub, az MTV1 több híradóban is beszámolt, jelen volt a TV2, a Katolikus Rádió, a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsora és egyéb híradásai. Részletesen szóltak arról, hogy 5700 adag meleg ételt osztottunk ki decemberben a rászorulók között, ugyanakkor nagy alapossággal elemezték a kezdeményezés szimbolikus üzenetét is. Hiszen végső soron együtt töltöttük a városvezetéssel és a városi rászorultak közösségével az ünnepeket. Így történt, hogy ma már Kecskemét nem csak a tolerancia, de a szolidaritás városa is.
A város vezetőinek folyamatos jelenléte miatt egy-egy étkezési nap egyben „panasznap” is volt. Január 31-én például Iványosi Szabó András alpolgármester köszöntötte a Wojtyla asztalnál ülőket, és Menyhárt Sándor, széchenyivárosi plébános mondott imát, áldást. A tolerancia mutatkozott meg abban is, hogy a kecskeméti történelmi egyházak mindegyike képviseltette magát: itt volt a görög katolikus szervezőlelkész, az ortodox görög atya, a református esperes. Valamennyi katolikus templom elküldte pásztorát, papját. Megtisztelte jelenlétével a közösséget a fővédnök polgármester, valamint az érsek is. Nagy örömünkre szolgál, hogy a „II. János Pál földje” című lengyel magazin (képünkön) egy teljes oldalas cikket közölt Wadowice és Kecskemét barátságáról. A lap a hazai sajtóban megjelent írások alapján mutatta be a magyar és lengyel város közötti barátság történetét, fejlődésének eddigi állomásait, továbbá a következő időszak terveit. Illusztrációként megjelent az a felvétel, amelyen Kecskemét polgármestere átadja a Karol Wojtyla köztér megnevezésű táblát. A magazin kitér arra is, hogy 2010. a szentté avatás éve, és erre Kecskemét is külön programmal készül. Amint a hivatalos bejelentés megtörténik, a testvérvárosnak is elküldik a wadowiceiek a római boldoggá avatási aktusra szóló meghívót. A helyszínt illetően korábban felmerült ugyan, hogy a szülővárosban tartsák a szentté avatást, de ma már mindenki belátja, hogy ennek az eseménynek Rómában kell megtörténnie. Hiszen bár II. János Pál Wadowice gyermeke, de a világ pápája. Őszinte örömünkre szolgál, hogy a Porta Egyesület 2009 év végi eseményeinek sajtóvisszhangja Kecskemét jóhírét öregbíti, példát kínálva ebben a gazdasági és szociális nehézségekkel (is) küzdő világban.
Hirdetés PDF letöltése PDF letöltése PDF letöltése PDF letöltése PDF letöltése PDF letöltése
A szervezetet a
Magyar Élelmiszerbank Egyesület támogatjahirdetés
hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés