Kezdőlap
YouTube
Facebook
RSS csatorna
E-mail küldése

Megkezdődhet a Nagytemplom részleges felújítása

| Feltöltve: | Tódor Norbert | Rövid link: http://wojtyla.hu/s_!news/i__51/i__28327
Egyebek mellett ez is kiderült Farkas P. József és Molnár Zoltán dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsekkel készített interjújából, mely a Gong Rádióban hangzott el röviddel ezelőtt. Az alábbiakban a beszélgetés helyi vonatkozású részleteit adjuk közre.

– Úgy tudjuk, létrejött az érsek úr és Kecskemét polgármestere között régóta tervezett találkozó. Milyen eredményről tud beszámolni?

– Barátságos beszélgetésben volt részem, a polgármester asszony megígérte, viszonozni fogja a látogatásomat. Elmondtam neki, hogy lassacskán elkezdjük a Nagytemplom – komolyabb anyagi lehetőség híján – szakaszos felújítását. A felmérés megtörtént, az ajánlatok bekérése folyamatban van. Kértem polgármester asszonyt, hogy az építési terület megközelíthetőségét biztosítani szíveskedjen, ugyanis például egy toronydaru hatalmas helyet foglal el a főtéren, ezért nem lesz elégséges csupán szolgalmi út létesítése az Aranyhomok szálloda és a plébánia épülete között. Egy tapasztalt – vallása szerint református – kecskeméti mérnököt kértem fel a felújítás folyamatának irányítására, tehát összeszövetkezéssel, korrupcióval aligha vádolhatnak bennünket. Az elvégzett munkát folyamatosan ellenőrizzük, hiszen a mi zsebünkről van szó.

– Sokan érdeklődnek, mi lesz a budai úti egykori katolikus temető sorsa?

– Korábban megpróbáltuk értékesíteni, de nem kaptunk megfelelő ajánlatot. A mostani elképzeléseink szerint óvoda valósulna meg ezen a területen. Mivel Kecskeméten nincs ilyen jellegű, saját tulajdonban lévő ingatlanunk, itt kerülne sor egy e célt szolgáló létesítmény kialakítására, amit anyagi lehetőségeink függvényében később általános iskolával egészítenénk ki, ugyanis az itteni tanintézetünk épülete sem a miénk.

– Ez azt jelenti, hogy a Szent Imre úti iskola és óvoda ingatlana nincs egyházi tulajdonban? A városé?

– Így van. Ezeket az épületeket csak kölcsön kaptuk, habár hosszabb távra, de mégiscsak meghatározott időre. Nagyon sokat költöttünk rájuk, és természetesen a továbbiakban sem szeretnénk elhanyagolni őket. Saját iskolára azonban nyilván szívesebben áldoznánk, főképp, ha jelentősebb anyagi forrásokról esik szó. Összességében ez még a jövő zenéje…

– A városvezetés még nem jelezte, hogy a katolikus egyháznak adná az ingatlant?

– Amikor hajdanán létrejött közöttünk a megállapodás, annak megfelelően elfogadtuk.

– Az egyház számos oktatási intézménnyel rendelkezik. Figyelemreméltó jelenség, hogy az állami rendszertől eltérően az egyházi oktatásban nincsenek forrongások – legalábbis házon kívül nem lehet ilyenekről hallani. Minek tulajdonítható ez a nyugalmi állapot?

– Kétségtelenül nincs semmiféle zavarodottság, de nyilvánvalóan mindenütt léteznek megoldásra váró problémák. Amennyiben bejelentés érkezik hozzánk, kivizsgáltatjuk az adott ügyet, házon belül rendezzük a kérdést. Komolyabb feszültségek viszont valóban nincsenek az általunk fenntartott oktatási intézményekben.

– Egyesek állítják, több forrásból gazdálkodhatnak az egyházi iskolák, mint állami társaik. Igaz ez?

– Nem, ez tévhit! Ugyanannyi kvótában részesülünk, mint az állami iskolák. Pedagógusainkra az állami szektoréval megegyező fizetési besorolások vonatkoznak, és pályázati lehetőségeink sem térnek el másokétól. Az utolsó fillérig elszámolunk minden kapott forinttal.

 

Hirdetés PDF letöltése PDF letöltése PDF letöltése PDF letöltése PDF letöltése PDF letöltése
A szervezetet a
Magyar Élelmiszerbank Egyesület támogatjahirdetés
hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés