Kezdőlap
YouTube
Facebook
RSS csatorna
E-mail küldése

A Wojtyla Ház delegációja is részt vesz a dunaújvárosi rendezvényen

| Feltöltve: | Rövid link: http://wojtyla.hu/s_!news/i__56/i__8180
A dunaújvárosi Római Katolikus Egyházközség és az Öko-Sprint Környezetvédő és Környezetépítő Kft. szeretettel vár minden érdeklődőt II. János Pál pápa emlékszobrának avatási ünnepségére, amely 2010. május 18-án 11:00 órakor lesz az Újvárosi Krisztus Király Főtemplom parkjában.

Program:

Köszöntő. Lengyel Himnusz,

Mosolyod – II. János Pál pápa verse Pálfalvy János előadásában

Dr. Kálmán András Dunaújváros Polgármesterének megemlékezése,

Farkas P. József, a Karol Wojtyla Barátság Központ (Kecskemét) vezetője és Modrzejewska Ewa a Dunaújvárosi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat vezetője közösen koszorúzza meg az emlékszobrot,

Marcin Sokolowski, a Lengyel Köztársaság Nagykövetségének konzuli osztályvezetője, II. János Pál szülővárosából (Wadovice) hozott földet helyez el a szobor talapzata előtti virágos ágyban,

Leszek Krazy, a Lengyel Perszonális Plébánia vezetője megáldja az emlékszobrot,

Spányi Antal megyés püspök úr, a székesfehérvári egyházmegye főpásztora leleplezi és megáldja a szobrot,

Magyar Himnusz a Móricz Zsigmond Általános Iskola nagy kórusának előadásában.

Az ünnepélyes megnyitó után, „Karol Wojtyla Terített Asztala” – jótékonysági ebéd osztása lesz az ünnepség vendégeinek és az arra rászorulóknak a templom melletti parkolóban felállított sátorban.

Hirdetés
A szervezetet a
Magyar Élelmiszerbank Egyesület támogatjahirdetés
PDF letöltése PDF letöltése PDF letöltése PDF letöltése PDF letöltése hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés