Kezdőlap
Kecskemét: 20 C°,
16.56 km/hÉNY-i szél, közepesen felhős
23
18
YouTube
Facebook
RSS csatorna
E-mail küldése

Harsonakoncert a Wojtyla Ház udvarán

| Feltöltve: | Tódor Norbert | Rövid link: http://wojtyla.hu/s_!news/i__94/i__26618
Beke Márk harsonás, a kecskeméti Kodály Zoltán Szakgimnázium tízedikes tanulója és tanára, szakmai mentora, Kuna Lajos tartott ma harsonaszó dallamaival ékesített koncertet a Wojtyla Barátság Központ udvarán. A népkonyha gondozottai számára szervezett hangversenyen Szeberényi Gyula Tamás Kecskemét város alpolgármestere és dr. Jeney Gábor, a Nagytemplom plébánosa is helyet foglalt a közönség soraiban. (Folytatás a képek után, fotók: Mátyus István)

A 16 éves rendkívül tehetséges előadó - aki számos hazai és nemzetközi zenei vetélkedőn bizonyította már virtuozitását - zenetanára társaságában rövidesen Los Angelesbe utazik, a mostani koncertet búcsúfellépésnek szánták az ottani megmérettetés előtt. A helyszín megválasztása sem volt véletlen, hiszen a Karol Wojtyla Barátság Központ és a Porta Egyesület 120 ezer forinttal járult hozzá a kiutazás költségeihez, ezért is fogadták el örömmel Farkas P. József, a Wojtyla Ház alapító igazgatója meghívását.

Farkas P. József köszöntője után Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata nevében Szeberényi Gyula Tamás alpolgármester szólt az egybegyűltekhez. Mindenekelőtt megemlékezett a szerda reggel tragikus hirtelenséggel 73 éves korában elhunyt Farkas „Csiperó” Gábor, az Európa Jövője Egyesület elnökének munkásságáról. Amint fogalmazott: Farkas Gábor élete utolsó pillanatáig a városért tevékenykedett. Állandóan voltak ötletei és munkájában hallatlan kreativitással haladt előre. Meglátta a lehetőséget olyan dolgokban is, amelyek mellett mások észrevétlenül elmentek. Szeberényi Gyula Tamás megemlékezését egy perces néma felállás zárta.

Beszéde második felében az alpolgármester méltatta Beke Márk művészi kvalitásait, majd kiemelte Farkas P. József mecénási szerepét: - A Wojtyla Ház vezetőjének irányításával amellett, hogy naponta százhúsz rászorulónak adnak melegételt a belvárosban, olyan dolgokra is figyelnek, mint a kultúra; felkarolnak fiatal tehetségeket és segítik őket pályájuk elindításában - hangoztatta.

A koncert kezdetén Kuna Lajos is említést tett a tragikus eseményről, mely természetszerűleg árnyékot vetett az egész hangversenyre. Szavaiból kitűnt: Farkas Gábor halálhíre átírta az események forgatókönyvét, ezért vidám dallamok helyett szomorú hangvételű, lassabb ritmusokkal indítottak.

Kuna Lajos a Los Angeles-i részvétel előzményeiről is nyilatkozott, majd méltatta a Wojtyla Ház és az önkormányzat anyagi támogatását. A nemzetközi zsűri a beküldött több száz felvételt elemezve három fiatalt választott a döntőbe: egy lengyel, dél-koreai, valamint Beke Márk kecskeméti versenyzőt ítélte legkiválóbbnak. A kiutazás költségeihez a Wojtyla Barátság Központ és Kecskemét városa jelentős mértékben hozzájárult, nagyon köszönjük - mondta.

Végül a két művész a közönséget is bevonta az előadásba. Zenekar hiányában egyenletes tapsra kérte Kuna Lajos a jelenlévőket - így pótolva a zenésztársak hiányát.

A nagysikerű koncert után az Akasztói Halascsárda ebédjét ízlelhette a népkonyha sorsközössége, és a nagyszámú vendégsereg.

 

Hirdetés
A szervezetet a
Magyar Élelmiszerbank Egyesület támogatjahirdetés
hirdetés PDF letöltése PDF letöltése PDF letöltése hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés