Kezdőlap
YouTube
Facebook
RSS csatorna
E-mail küldése
Kezdőlap » "SZEGÉNYEK AKADÉMIÁJA" bejegyzések listázása
Összesen: 194 db bejegyzés

Elsősegély-előadás a Wojtyla Házban

Feltöltés időpontja: |

Elsősegély-előadás a Wojtyla Házban
Balanyi Anikó, az Országos Mentőszolgálat mentőápolója, mentésirányítója tartott elsősegélynyújtó előadást ma a Karol Wojtyla Barátság Központ ebédlőjében. A nagyszámú érdeklődőt vonzó „tanfolyamon” olyan gyakorlati, életmentő ismeretekre tehettek szert a népkonyha gondozottai, amelyre bármikor bárkinek szüksége lehet. A mentőápoló egyebek mellett elmondta, hogy baleset láttán első dolgunk megrázni az illető vállát. Amennyiben kommunikációképes, kérdezzük meg, hol érez fájdalmat, illetve érdeklődjünk, milyen krónikus betegségéről van tudomása. Ha nem vonható kontaktusba, először meg kell állapítanunk, lélegzik-e egyáltalán. Ha igen, fektessük oldalára és hívjunk mentőt. Probléma akkor áll fenn igazán, ha nem is lélegzik a beteg. Ilyenkor azonnal meg kell kezdeni az újraélesztést, mert agyunk mindössze 4 percig tud meglenni oxigén nélkül. Ennek tartós hiánya akár bénuláshoz, végső esetben halálhoz is vezethet. A mentőápoló felhívta a figyelmet: nem olyan nagy baj, ha szívmasszázskor eltörik egy-két borda, mert „törött bordával lehet élni, keringés nélkül viszont nem”. Az újraélesztést – szívmasszázst – laikusok is el tudják végezni, nem szükséges hozzá egészségügyi szakképesítés. Lényeg, hogy kezdjük el, mert az ilyen betegnek nincs ideje várni a mentők kiérkezéséig – hangsúlyozta Balanyi Anikó. Hozzátette: olyan esetekben, amikor a beteg egyértelműen járóképes, sérülései nem súlyosak és további állapotromlásra sem lehet számítani, nincs helye segélyhívásnak. Ellenkező esetben megtörténhet, hogy akkor nem áll rendelkezésre mentőautó, amikor tényleg szükség lenne rá; amikor ténylegesen életeket menthetnének vele. (Fotók: Tódor Norbert)
button_read_more

A Fókusz Takarék volt ma fókuszban a Wojtyla népkonyhán

Feltöltés időpontja: | Tódor Norbert

A Fókusz Takarék volt ma fókuszban a Wojtyla népkonyhán
A Kecskemét-szerte négy bankfiókkal rendelkező Fókusz Takarékszövetkezet munkatársai látogattak ma a Wojtyla népkonyhára. „Szóvivőjük”, Szűcs Sándor előadásában párhuzamot vont a Karol Wojtyla Barátság Központ és a Fókusz Takarék küldetése között. Az első hallásra kissé furcsának tűnő „párhuzamosság” egyből érthető lett, amikor Szűcs Sándor a népkonyha küldetési nyilatkozatát idézte: „Szükség van arra, hogy jól kezeljük a javakat, ez kötelességünk, mert a javak Isten ajándékai. Azonban amikor ezek a javak szívünkbe lépnek és irányítanak bennünket, akkor elveszítjük életünket.” Mint a Fókusz Takarék képviselője a szegények előtt elmondta, pénzintézetük nagy hangsúlyt helyez a megfelelő pénzügyi kultúra kialakítására hazánkban. Annál is inkább, mert tapasztalataik szerint a magyar emberek mintegy 90%-a rosszul gazdálkodik anyagi javaikkal, vagyis 10 emberből 9 helytelen döntést hoz saját pénzügyeit illetően. Ez a pénzintézeteknek sem jó hír, hiszen elsődleges céljuk, hogy a kihelyezett tőkét – nyilvánvalóan kamatokkal együtt – visszakapják. Éppen ezért arra törekednek, hogy az átlagosnál nehezebb helyzetben lévő ügyfeleiket megtanítsák gazdálkodni, hogy mindenképpen kijöjjenek a hónap végéig, illetve gyermekeik még idejében megtanulják a pénzkezelés legfontosabb szabályait. Az előadás végén kérdésekre válaszolt Szűcs Sándor. (Fotók: Mátyus István)
button_read_more

Szabó Antal a Miatyánkról – az áprilisi bibliaóra folytatása a Wojtyla Házban

Feltöltés időpontja: | Tódor Norbert

Szabó Antal a Miatyánkról – az áprilisi bibliaóra folytatása a Wojtyla Házban
Krisztus főpapi imádsága volt Szabó Antal vállalkozó, a Wojtyla Ház kezdetektől való híve, támogatója előadásának mai témája is a kecskeméti népkonyha ebédlőjében. Az időközben ismét interaktív diskurzussá alakult esemény végén bibliai témában kérdezhették a bócsai Poli-Farbe Kft. tulajdonosát a Wojtyla sorsközösség szegényei. (Fotók: Tódor Norbert)
button_read_more

Énekóra a Wojtyla Házban

Feltöltés időpontja: | Tódor Norbert

Énekóra a Wojtyla Házban
Megtartotta szokásos havi énekóráját Molnár Zoltán intézményvezető a kecskeméti Karol Wojtyla Barátság Központban. Gitárjátékkal kísérte az „Áldjad én lelkem az Urat!” – válogatás a katolikus megújulás dalaiból” című kiadványból együtt választott keresztény énekeket. A péntek délelőtt 11 órakor kezdődő közösségi alkalmon tizennégy – egyébként ételosztásra érkezett – ellátott jelent meg a népkonyha ebédlőjében. (Fotók: Mátyus István)
button_read_more

Újabb régészeti adatok Kecskemét 16-18. századi történetéhez – Wilhelm Gábor előadása a Wojtyla Házban

Feltöltés időpontja: | Tódor Norbert

Újabb régészeti adatok Kecskemét 16-18. századi történetéhez – Wilhelm Gábor előadása a Wojtyla Házban
Kecskemét – Wilhelm Gábor régész, a Katona József Múzeum munkatársa tartott ma előadást a Wojtyla Házban Farkas P. József, az intézmény alapító-igazgatója meghívására. A városszerte közismert népkonyha Pintér József termében „Újabb régészeti adatok Kecskemét 16-18. századi történetéhez” címmel hallottak beszámolót a szép számban összesereglett érdeklődők. Egyebek mellett kiderült, milyen létesítmény lehetett évszázadokkal ezelőtt a mai Centrum Áruházzal szembeni telken – ahol jelenleg építkezés folyik. (Fotók: Mátyus István)
button_read_more

„A magyar huszár” – Simicskó István honvédelmi miniszter nyitotta meg a kecskeméti kiállítást

Feltöltés időpontja: | Tódor Norbert

„A magyar huszár” – Simicskó István honvédelmi miniszter nyitotta meg a kecskeméti kiállítást
A magyar huszárság történetét mutatja be a 16. századtól a Cifrapalotában csütörtökön nyílt kiállítás, amelyen huszáregyenruhák, csákók, hímzett tarsolyok, tölténytáskák és fegyverek is láthatók. A tárlat megnyitójára meghívást kaptak a Karol Wojtyla Barátság Központ népkonyhájának történelem iránt érdeklődő munkatársai, gondozottai is – ezúttal szám szerint tizennyolcan tudták elfogadni a Katona József Múzeum invitálását. (Szöveg: MTI / Tódor Norbert, fotók: Tódor Norbert)
button_read_more

Bőrgyógyászok a Wojtyla Házban: előadás a napsugárzás káros hatásairól

Feltöltés időpontja: | Tódor Norbert

Bőrgyógyászok a Wojtyla Házban: előadás a napsugárzás káros hatásairól
„Okosan szeressük a napfényt!” E mottóval tartott előadást dr. Szöllősi Szilvia és dr. Hodossy-Virágh Andor, a kecskeméti kórház két bőrgyógyász szakorvosa szerda délelőtt a Karol Wojtyla Barátság Központban. Az igen nagy érdeklődéssel kísért eseményen szó esett a napsugárzás bel- és bőrgyógyászati hatásairól. Elmondták, a gondozottak nyár közeledtével mire figyeljenek oda különösen, hogy hosszú távon minél nagyobb eséllyel elkerülhetők legyenek bizonyos súlyos, vagy akár gyógyíthatatlan bőrbetegségek, illetve – enyhébb esetekben – a rekkenő hőséggel gyakorta együttjáró rosszullétek. (Fotók: Mátyus István)
button_read_more

A Művelődési Központban járt a Wojtyla Ház családja

Feltöltés időpontja: |

A Művelődési Központban járt a Wojtyla Ház családja
Délelőtt a Wojtyla Ház gondozottjai az Erdei Ferenc Művelődési Központban járt, ahol megnézték a nemrégiben felújított Agora múltját és jelenét. Régi plakátokat, újságcikkeket, meghívókat gyűjtöttek össze a központ dolgozói, melyet a nagyközönség elé is tártak. Majd a csapat felliftezett a második és a negyedik emeletre, ahol Harsányi Zsuzsanna festmény kiállítását tekintettük meg.
button_read_more

Német nyelvoktatás a Wojtyla Házban

Feltöltés időpontja: |

Német nyelvoktatás a Wojtyla Házban
Pár héttel ezelőtt Illésné Mária tanárnő felajánlotta tudását: szívesen tanítana németet a rászoruló gyerekeknek, felnőtteknek. A meghirdetett kezdésre március 8-ára közel 40 fő jelent meg. Az akció sikeresnek tűnik. Sok fiatal és idős is szívesen tanulna, vagy frissítené fel tudását.
button_read_more

Hulladékból készítettünk ajándékot

Feltöltés időpontja: |

Hulladékból készítettünk ajándékot
Hulladékból készített ma délelőtt a Wojtyla Ház családja különböző apró ajándékokat. A Művelődési Központban kiállított Hulladékból termék című kiállításon nemcsak azt tudtuk meg, hogy hogyan gyűjtsünk szelektíven, hanem azt is, hogy mi készülhet belőle. Mi is kipróbáltuk a kreativitásunkat. Gumiból készítettünk mindenféle figurát - napocskát, tücsköt, virágot, teknősbékát. Majd a bátor kismamák fotóit is megnéztük.
button_read_more
Összesen: 194 db bejegyzés
Hirdetés
A szervezetet a
Magyar Élelmiszerbank Egyesület támogatjahirdetés
PDF letöltése PDF letöltése PDF letöltése PDF letöltése hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés