Kezdőlap
YouTube
Facebook
RSS csatorna
E-mail küldése
Kezdőlap » "Hírek" bejegyzések listázása
Összesen: 4712 db bejegyzés

KECSKEMÉT FŐTERE: REMETE SZENT ANTAL VOLT A VÁROS VENDÉGE

Emlékmise, állatszentelés, bemutató, sütemény-kóstoló

Feltöltés időpontja: |

KECSKEMÉT FŐTERE: REMETE SZENT ANTAL VOLT A VÁROS VENDÉGE
Remete Szent Antal napján ismét sok állatbarát és lokálpatrióta találkozott az öreg templomban (Szent Miklós templom, Kecskemét főterén) illetve az Isten háza melletti romkertben. A Porta Közösségek Szövetsége ismét megrendezte az ősi hagyományokra épülő állatszentelést. Vagy negyven féle/fajta két illetve négylábú jószág érkezett a találkozóra, gazdival, gyerekekkel felnőttekkel. Mindenek élőtt a Szentmisén könyörgött a templomigazgató atya (Bárkányi Ernő, érseki tanácsos) a teremtett világ közös érdekű védelméért, az állatokért, az állat tartókért, - védőkért, - barátokért.
button_read_more

BIBLIA ÓRA - KALOCSA: A KERESZTÉNY EGYSÉG - CÉL ÉS IDEA

Feltöltés időpontja: |

Ímádkozzunk a megkeresztelt hívek lelki úniójáért! Erre hív fel évről-évre az úgynevezett: EGYSÉG HETE, erre készítette fel Dr. Bábel Balázs érsek úr a kalocsai hittanóráján megjelent felnőtt keresztényeket a Katona István ház előadótermében. A Civilnapló közvetítésében meghallgathatjuk érsek úr előadását.

Ma van Remete Szent Pál ünnepe

Feltöltés időpontja: |

Ma van Remete Szent Pál ünnepe
Aki Budapesten a kéttornyú Egyetemi templom homlokzatát megfigyeli, két szent életnagyságot meghaladó szobrát látja: az egyik Remete Szent Pált, a másik Remete Szent Antalt ábrázolja. Nem véletlenül, hiszen a templom is, és a hozzáépült ház is a Remete Szent Pálról pálosoknak nevezett, ősrégi, magyar alapítású szerzetesrend tulajdona volt. Alapítónak Pált nem mondhatjuk, legfeljebb csak közvetve, annyiban, amennyiben ő volt a szerzetességnek mint a világtól elvonuló életformának első kezdeményezője.
button_read_more

KAROL WOJTYLA HÁZ: segítőket vár a Szentek Asztala

A szeret jegyében: Emmaus újjá éled Kecskeméten

Feltöltés időpontja: |

KAROL WOJTYLA HÁZ: segítőket vár a Szentek Asztala
Szentek asztalánál címmel egy új kezdeményezést indít útjára a Karol Wojtyla Barátság Központ. A rendezvény megálmodói szeretnék túllépni, kitágítani a szociális étkeztetés hagyományos kereteit, és új tartalommal megtölteni az önzetlenség házát. A barátság központban nem szokás ételosztásról beszélni. Az itt dolgozó aktivisták, a segítők, támogatók és szponzorok egyaránt úgy vélekednek, hogy együttműködésről, egyfajta lelki közösségről van szó. Éppen ezért tudatosan kerülik azokat a megfogalmazásokat, amely arra utalna, hogy egyesek kapnak, mások meg adnak. Mert Karol Wojtyla házában a mérőeszköz csak a szeretet lehet.
button_read_more

Utolsó út az ártatlan csecsemőért

Feltöltés időpontja: |

Utolsó út az ártatlan csecsemőért
A 2010. év a Wojtyla Barátság Központ életében sok jó eseménnyel kezdődött. Ma csütörtökön a sok örömben egy kis üröm keveredett hisz újabb embertársunkat kellett halála után utolsó útjára kísérni. A délelőtt kilenc órakor kezdődő búcsúzáson a Wojtyla Barátság Központ aktivistái valamint a Ferences imaközösség tagjai voltak jelen. Az imák, a versek ezúttal, ha mondhatok ilyet, talán szomorúbban hangzottak fel mint általában mivel, Szabó Jázmin 2 napos csecsemőért szóltak, a virágok, koszorú és mécsesek mind - mind az Ő emlékét idézik. „Adj Uram Örök nyugodalmat neki, és az örök világosság fényeskedjék neki” nyugodj békében, ámen!
button_read_more

Napi Evangélium: „Akarom! Tisztulj meg!”

2010. január 14. – Csütörtök

Feltöltés időpontja: |

Napi  Evangélium: „Akarom! Tisztulj meg!”
Abban az időben egy leprás jött Jézushoz. Térdre borult előtte, és így kérlelte: „Ha akarod, te megtisztíthatsz engem!” Jézusnak megesett rajta a szíve. Kinyújtotta kezét, megérintette, és azt mondta neki: „Akarom! Tisztulj meg!” Erre rögtön elmúlt a leprája, és megtisztult. Jézus szigorúan ráparancsolt, azonnal elküldte, és így szólt hozzá: „Nézd, senkinek se szólj erről, hanem menj, mutasd meg magadat a papnak, és tisztulásodért ajánld fel a Mózes által rendelt áldozatot, bizonyságul nekik.” ...
button_read_more

A NAP SZENTJE: SZENT HILÁRIUSZ (VIDOR) PÜSPÖK

A Szentháromság-tan egyik kifejtője

Feltöltés időpontja: |

A NAP SZENTJE: SZENT HILÁRIUSZ (VIDOR)  PÜSPÖK
A mai ember milyen sokszor megtapasztalja, hogy a maga ereje kevés, de nem találja a megfelelő erőforrást. A Szentírás ismerete megtanít arra, hogy Istenhez mindig bátran forduljunk, és Ő teljesíti szívünk vágyát. Ezt tanítja nekünk, a NAP SZENTJE, SZENT HILÁRIUS (VIDOR) PÜSPÖK, EGYHÁZTANÍTÓ példája...
button_read_more

Téli tüzelőt osztottak a rászorultaknak

Feltöltés időpontja: |

Téli tüzelőt osztottak a rászorultaknak
A mai napon a Karol Wojtyla barátság központ rászorultjai számára téli tüzelőt osztottak szét nagy lelkű felajánló segítségével. Király József a Freeline Kft. ügyvezető igazgatója látva a szükséget, több mázsa keményfa rakománnyal lepte meg a ház gondozottait, ami biztosan jól ég a nemrégiben kiosztott vegyes tüzelésű kazánokban ezzel biztosítva a meleget a rászorult családok otthonaiban. Még egy meglepetéssel kedveskedhettünk a hozzánk járó szükséget szenvedőknek. A mai naptól kezdve a Mátyás Király gyógyszertár jóvoltából alkalmanként vitaminokat osztunk a nálunk étkezőknek, ezzel is hozzájárulva az egészség megőrzéséhez. A nagylelkű adományokért had fejezzük ki köszönetünket az adományozóknak.
button_read_more

PETŐFI NÉPE: A WOJTYLA HÁZ IS SEGÍT MARGITKÁÉKNAK

Feltöltés időpontja: |

PETŐFI NÉPE: A WOJTYLA HÁZ IS SEGÍT MARGITKÁÉKNAK
Tegnap a Petőfi Népe munkatársai kiszállították Margitkáéknak azt a több szatyornyi élelmiszert, amit olvasóik ajánlattok fel az adósságspirálba került asszonynak és fiának. Tóth Józsefné múlthét elején telefonált be szerkesztőségünkbe. A 65 éves asszony végső elkeseredésében kérte segítségünket, s szégyenkezve mondta el: nincs mit enniük a fiával, pedig a 40 körüli férfi rendesen dolgozik. Természetesen a Wojtyla Háznál is olvasták a cikket, és - Karol atyánk szellemében - segítséget ajánlottak, napi ebédet.....
button_read_more

"Jézus pedig sokakat meggyógyított, akik különböző bajokban szenvedtek; és sok ördögöt kiűzött."

Napi evangélium - 2010. január 13. / szerda

Feltöltés időpontja: |

Jézus pedig sokakat meggyógyított, akik különböző bajokban szenvedtek; és sok ördögöt kiűzött.
Abban az időben Jézus kijött a kafarnaumi zsinagógából, és elment Simon és András házába. Simon anyósa lázas betegen feküdt. Mindjárt szóltak is Jézusnak. Jézus odament hozzá, megfogta a kezét, és fölsegítette. Erre megszűnt a láza, és szolgált nekik. Amikor lement a nap és beesteledett, odavitték hozzá a betegeket és a gonosz lélektől megszállottakat. Az egész város ott szorongott az ajtó előtt. De nem engedte megszólalni őket, mert tudták, hogy ő kicsoda. (Másnap) Jézus kora hajnalban felkelt, kiment (a házból), elment egy elhagyatott helyre, és ott imádkozott. Simon és a vele lévők utána mentek. Amikor megtalálták, azt mondták neki: „Mindenki téged keres!” De ő azt felelte: „Menjünk el máshová, a szomszédos helységekbe, hogy ott is hirdessem az evangéliumot, – hiszen ezért jöttem.” És elment, hirdette az evangéliumot a zsinagógákban Galilea egész területén, és kiűzte az ördögöket. Mk 1,29-39
button_read_more
Összesen: 4712 db bejegyzés
Hirdetés PDF letöltése PDF letöltése PDF letöltése PDF letöltése PDF letöltése PDF letöltése
A szervezetet a
Magyar Élelmiszerbank Egyesület támogatjahirdetés
hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés