Kezdőlap
YouTube
Facebook
RSS csatorna
E-mail küldése
Kezdőlap » "Hírek" bejegyzések listázása
Összesen: 4430 db bejegyzés

72 óra kompromisszumok nélkül a Wojtyla Házban

Feltöltés időpontja: | Tódor Norbert

72 óra kompromisszumok nélkül a Wojtyla Házban
Háromnapos önkéntes ifjúsági akció keretében fiatalok arra vállalkoztak, hogy részt vesznek a Wojtyla Barátság Központot és közvetlen környezetét érintő munkálatokban: szombaton három leány és egy fiú takarított kívül-belül a wojtylásokkal. Nevezetesen: Nagy Dávid, a Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Karának hallgatója, Ficsór Blanka, a Kecskeméti ÉZI, Győrfi Elvira Izabella, a Katedra Iskola, valamint Loboda Zsófia, a Kecskeméti Református Gimnázium tanulója. A 72 óra kompromisszumok nélkül egy szociális önkéntes akció, amelyet három történelmi keresztény egyház szervez. Vállalkozó szellemű fiatalok csoportjai országszerte arra szánják három napjukat, hogy másoknak segítsenek. Az akció Magyarország fiatalságát – elsősorban a középiskolás és az egyetemista korosztályt – hívja közös összefogásra, hogy együtt tegyenek másokért, környezetükért. Országszerte fiatalok kisebb-nagyobb csoportjai 72 órán keresztül teljesítenek közhasznú feladatokat: intézmények, játszóterek felújítását, erdőtakarítást, szociális segítségnyújtást, kulturális műsorok szervezését különböző közösségeknek (fogyatékkal élőknek, időseknek), stb. A csoportok csütörtök este tudják meg, mi lesz a feladatuk a három nap során. Nemcsak munka vár rájuk, hanem alkotás is: a csapat maga tervezheti meg a kivitelezést pénteken, szombaton jöhet a konkrét tevékenység, vasárnap pedig a lezárás, értékelés következik. (Fotók: Mátyus István)
button_read_more

Ha jól élsz, minden pillanatod „utolsó” lesz

Portré – Dósa Nikolett

Feltöltés időpontja: | Tódor Norbert

Ha jól élsz, minden pillanatod „utolsó” lesz
Az egyetemista lány nyaranta munkát vállal a kecskeméti uszodában. Szeretné, ha majdan úgy fordulna termőre megszerzett tudása, hogy abból ne csak egy szűk, javakban dúskáló réteg, de az ínségesek is éppoly gazdagon részesüljenek. Vallja, legnagyobb kincs e világon az önzetlen szeretet, mellette pedig a család, a tiszta lelkiismerettel elvégzett munka, testi-lelki egészség, „mert akkor megvan minden”. (Fotók: Dósa Nikolett)
button_read_more

Lions Gálaest a Hírös Agórában

Feltöltés időpontja: |

Lions Gálaest a Hírös Agórában
A fehér bot napja alkalmából a három kecskeméti Lions klub - a tavaly rendezvényhez hasonlóan - közel 600 fős kulturális rendezvényt szervez 2018. október 12. 19:00-tól pénteken a Hírös Agórában, ahol mintegy 400 támogatott vehet részt ingyenesen.
button_read_more

A 150 éves Kecskeméti Lapokra emlékeztek

Feltöltés időpontja: | Tódor Norbert

A 150 éves Kecskeméti Lapokra emlékeztek
Idén ünnepeli 150. születésnapját a Kecskeméti Lapok. Ebből az alkalomból készített a Kecskeméti Médiacentrum és a Katona József Múzeum közös tablókiállítást, amely 27 lapszám címoldalán keresztül mutatja be a lap történetét. (Fotók: Mátyus István – Alföldi Civil Napló)
button_read_more

2018 is jelentős újdonságokat hozott a Wojtylában

Feltöltés időpontja: | Tódor Norbert

2018 is jelentős újdonságokat hozott a Wojtylában
Támogatóink nagylelkűségének köszönhetően, bőkezű adományaik jóvoltából számottevő fejlesztések valósulhattak meg idén is nálunk – jelentette ki Farkas P. József, a Wojtyla Barátság Központ alapító-igazgatója délelőtti tájékoztatójában, a népkonyha gondozottjaihoz szólva. (Fotók: Mátyus István)
button_read_more

Elhúzódik a Nagytemplom felújítása

Feltöltés időpontja: | Tódor Norbert

Elhúzódik a Nagytemplom felújítása
A kecskeméti társszékesegyház rendbehozatala nem a mi hibánkból szenved késedelmet – jelentette ki dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek abban az interjúban, melyet lapunk számára adott október 7-én, a műkertvárosi Assisi Szent Ferenc kápolna búcsúi szentmiséje előtt. (Fotók: Mátyus István)
button_read_more

Búcsúi szentmisével, terményáldással zárultak a műkerti Assisi Szent Ferenc napok

Feltöltés időpontja: | Tódor Norbert

Búcsúi szentmisével, terményáldással zárultak a műkerti Assisi Szent Ferenc napok
A műkertvárosi Assisi Szent Ferenc templom október 7-ei búcsúi szentmiséjén a szakrális hely névadójára, egyben védőszentjére emlékeztetett homíliájában dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek, miközben idén is főpapi áldásban részesültek azok a zöldségfélék, gyümölcsök, melyeket a kápolna oltára elé helyeztek Gulyás János, a Bács-Zöldért Zrt. kereskedelmi igazgatója felajánlásaként. Az eseményt állatszentelés előzte meg a kápolna előtti téren a Wojtyla Barátság Központ és a Porta Egyesület szervezésében. (Fotók: Mátyus István)
button_read_more

Állatszentelést tartottak a műkerti Assisi Szent Ferenc napok alkalmából

Feltöltés időpontja: | Tódor Norbert

Állatszentelést tartottak a műkerti Assisi Szent Ferenc napok alkalmából
Október 7-én, vasárnap délután állatszenteléssel folytatódott a műkerti Assisi Szent Ferenc napok programsorozata, melynek keretében Harbula István, a Barátok templomának káplánja megáldotta a kápolna elé hozott háziállatokat, miután dr. Drozdik Ferenc megyei főállatorvos – dr. Szeberényi Gyula Tamás alpolgármester és Lévai Jánosné, a terület önkormányzati képviselője jelenlétében – köszöntötte a nagyszámban megjelent érdeklődőket. Az állatáldást búcsúi szentmise követte, melyet dr. Bábel Balázs érsek celebrált. A Wojtyla Barátság Központ és a Porta Egyesület által szervezett eseménysorozatot szeretetvendégség zárta a templom előtti téren. (Fotók: Mátyus István)
button_read_more

„Aki lámpást gyújt…” - Robi atya heti hirdetései a széchenyivárosi Szentcsalád Plébániából

Feltöltés időpontja: |

„Aki lámpást gyújt…” - Robi atya heti hirdetései a széchenyivárosi Szentcsalád Plébániából
„Aki lámpást gyújt, nem takarja le edénnyel, ágy alá sem rejti, hanem a lámpatartóra teszi, hogy akik bemennek, lássák a világosságot.” (Lukács 8,16) Hatházi Róbert plébános atya sok szeretettel vár minden hívet és keresztény hit iránt érdeklődőt a kecskeméti (széchenyivárosi) Szentcsalád Plébánia heti alkalmaira, közösségi programjaira. Szívből ajánljuk az alábbi hirdetéseket kedves olvasóinknak:
button_read_more

Kiállítás nyílik az izsáki művésztáborok munkáiból

Feltöltés időpontja: | Tódor Norbert

Kiállítás nyílik az izsáki művésztáborok munkáiból
Hagyományosan idén is két alkotótábor várta a képzőművészeket. Az egyikben nyáron, a másikban ősszel dolgoztak az alföldi kisvárosba érkező ecsetforgatók. Előbbi Balogh József, utóbbi Ziegler Németh Ferenc atyai gondoskodásának köszönhetően tölti be küldetését: bemutatni a tájegység jellegzetes vonásait, szépségét. A résztvevők alkotásaiból október 12-én 17 órakor nyílik tárlat, amely a hónap végéig látogatható az Izsáki Művelődési Házban. (Fotók: Tódor Norbert)
button_read_more
Összesen: 4430 db bejegyzés
Hirdetés
A szervezetet a
Magyar Élelmiszerbank Egyesület támogatjahirdetés
PDF letöltése PDF letöltése PDF letöltése PDF letöltése hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés