Kezdőlap
YouTube
Facebook
RSS csatorna
E-mail küldése
Kezdőlap » "Hírek" bejegyzések listázása
Összesen: 4728 db bejegyzés

A nap szentje: LIMAI SZENT RÓZA,

Feltöltés időpontja: |

A nap szentje: LIMAI SZENT RÓZA,
LIMAI SZENT RÓZA 1586. április 20. (vagy 30.)-án született Limában. Eredeti neve "Isabel de Flores" volt, édesanyja csak később, bérmáláskor, 1597-ben adta neki a Rózsa nevet, mert olyan szépnek látták a bölcsőben, mint egy kinyílt szép rózsát. Szépsége miatt kicsit el is kényeztették szülei, annak ellenére, hogy a nagy család miatt (11 gyermek) meglehetősen elszegényedtek. A szép lányt szerették volna előkelően férjhez adni Ő máskép gondolkodott, "Jézus menyasszonya" szeretett volna lenni. Szeretett volna a szegényeken is segíteni, meg a családját is szolgálni. Sok szidást és bántalmat kellett elviselnie. Már családjában elkezdte komolyabban gyakorolni az erényeket. Fiatal korától életét az imádságnak, vezeklésnek, a tisztaságnak és a boldogságos Szűz tiszteletének szentelte. Kertjükben kis kunyhó állt, ott elmélkedett, imádkozott és szemlélődött napi 12 órán keresztül is. Vallási gyakorlatait kézi munkával váltogatta, a kertet gondozta. Az eladott termékekért kapott pénzzel szüleit támogatta. 1606. augusztus 10-én Szent Domonkos harmadrendjének lett a tagja. A rendben felvette a "Szűz Máriáról nevezett" jelzőt, pontosabban a "Rosa de Santa Maria" nevet. Lelki kínok is gyötörték, rokonai is üldözték, az Egyház részéről is bizalmatlanság fogadta. A megpróbáltatásokat türelemmel viselte, sőt egyenesen kereste. Jelentős eredménnyel haladt előre a bűnbánat és a misztikus elmélkedés útján. Haláláig megőrizte vidámságát, énekes kedvét és természet szeretetét. Három művet alkotott ebben a térben és időben messzi világban. Ő alapította az első kolostort Délamerikában, szemlélődő rendek számára. Elkészítette a terveket, kijelölte a megfelelő helyet, megszerezte a szükséges pénzt. Ő ebbe a kolostorba nem vonulhatott el, az halála után csak 1623-ban nyílt meg. Később cellája köré, melyben elhunyt felépült Lima második női kolostora is. Másik nagy műve volt a szegények állandó szolgálata. A harmadik műve a misszió volt. Mint nő nem is gondolhatott arra, hogy elmenjen a legvadabb és legeldugottabb tartományokba az indiánok megtérítéséért. De lelkesen gondolt és imádkozott a hőslelkű misszionáriusokért. Őszintén szerette a vad és kegyetlen indiánokat, akikről Chilében élő fivére révén hallott. Hosszú, sok fájdalommal teli haláltusát vívott az utolsó hetekben. A legnagyobb kínok dacára is örömmel készült a halálra. 1617. augusztus 24-én Limában halt meg, korán, 32 éves korában. 1668. február 12-én IX. Kelemen pápa boldoggá avatta. Lima védőszentjének nyilvánították 1669-ben, 1670-ben pedig egész Nyugat-India és a Fülöp szigetek védőszentjévé. X. Kelemen pápa avatta szentté 1671. április 12-én. Földi maradványai a limai domonkosoknál nyugszanak. Ő Délamerika, Peru első szentje. Limában az Ő tiszteletére épült Peru legnagyobb emlékműve. Példája: Szeress minden embert: szegényt, színesbőrűt, beteget, ellenséget is!

NAPI EVANGÉLIUM: "aki az égre esküszik, az az Isten trónjára esküszik és arra, aki a trónon ül. "

Feltöltés időpontja: |

NAPI EVANGÉLIUM: aki az égre esküszik, az az Isten trónjára esküszik és arra, aki a trónon ül.
2010. augusztus 23. - Hétfő Jézus egyszer így korholta a farizeusokat: Jaj, nektek, képmutató írástudók és farizeusok! Elzárjátok a mennyek országába vezető utat az emberek elől. Ti magatok nem mentek be oda, és azokat sem engeditek odajutni, akik be szeretnének menni. Jaj, nektek, képmutató írástudók és farizeusok! Tengert és szárazföldet bejártok, hogy egyetlen pogányt megtérítsetek, és ha megtért, a kárhozat fiává teszitek, kétszerte inkább, mint magatokat. Jaj, nektek, vak vezetők! Azt mondjátok: "Ha valaki a templomra esküszik, az semmi; ha azonban a templom aranyára esküszik, az kötelez." Ti, esztelenek és vakok! Hát mi nagyobb: az arany vagy a templom, amely megszenteli az aranyat? Továbbá azt mondjátok: "Ha valaki az oltárra esküszik, az semmi, de ha a rajta lévő áldozati ajándékra esküszik, az kötelez." Ti, vakok! Hát mi nagyobb: az áldozati ajándék vagy az oltár, amely megszenteli az ajándékot? Aki tehát az oltárra esküszik az esküszik az oltárra és mindarra, ami rajta van. Aki a templomra esküszik, az esküszik a templomra és arra, aki ott lakik. Végül: aki az égre esküszik, az az Isten trónjára esküszik és arra, aki a trónon ül.

A parlagfű tömeges virágzása

Feltöltés időpontja: |

A parlagfű tömeges virágzása
Elkezdődött a parlagfű tömeges virágzásának ideje. Augusztus közepétől - a pollencsapda adatai alapján - már nagyon magas (100 db pollenszem/m3 feletti) a napi parlagfű pollen koncentráció. Az allergiás megbetegedésben szenvedőknek hazánkban jelenleg a parlagfű okozza a legjelentősebb tüneteket. Évről évre egyre többen válnak érzékennyé ennek a gyomnövénynek a pollenjével szemben, mely súlyos esetben akár asztmát is okozhat. 100 db pollenszem/m3 feletti nagyon magas napi koncentráció esetén már minden parlagfűre érzékeny allergiásnál erős tünetek jelentkeznek. Néhány jó tanács - Minél kevesebb időt töltsön a szabadban - Kerülje a szabadtéri sportokat, egyedül az úszás élvezhető korlátlanul - Éjjel ne tartsa nyitva az ablakot, ha szellőztet, 22-24 óra között tegye - Gyakran porszívózzon, a padlót nedves ruhával törölje át - Ruháját naponta mossa, de ne szárítsa a szabadban, cipőjét vizes ruhával törölje - Haját, ami az egyik fő pollenraktár, lefekvés előtt naponta mossa meg - Kerülje a dohányzást, ami fokozza az allergia tüneteit - A parlagfű allergiás keresztreakciót ad a következő növényekre, ezért ajánlott kerülni fogyasztásukat: dinnye, görögdinnye, uborka, cukkíni, banán, gesztenye, paradicsom, kerti saláta - Allergiás tünetek észlelésekor feltétlenül forduljon szakorvoshoz, az orvos utasításait betartva a rendelt gyógyszereket folyamatosan alkalmazva tünetei jelentősen csökkenhetnek A parlagfű okozta károk csak széleskörű összefogással előzhetőek meg. Kérjük a lakosságot, hogy saját környezetében, a tulajdonában, használatában lévő földterületen fordítson figyelmet, az allergiás betegséget okozó parlagfű folyamatos irtására. /ÁNTSZ Dél-alföldi Regionális Intézete/

LELKIGYAKORLAT 9.: érseki elmélkedés a TÍZ PARANCSOLATRÓL

Feltöltés időpontja: |

Dr.Bábel Balázs érsek úr elmélkedése a hetedik "Ne lopj!"és tizedik "Mások tulajdonát ne kívánd!" parancsolatokról. Kérem hallgassa meg a Charitas Rádió felvételét.

LELKIGYAKORLAT 8.: érseki elmélkedés a TÍZ PARANCSOLATRÓL

Feltöltés időpontja: |

Dr.Bábel Balázs érsek úr elmélkedése a hatodik "Ne paráználkodj!" és kilencedik "Felebarátod házastársát ne kívánd!" parancsolatokról. Kérem hallgassa meg a Charitas Rádió felvételét.

LELKIGYAKORLAT 7.: érseki elmélkedés a TÍZ PARANCSOLATRÓL

Feltöltés időpontja: |

Folytatjuk Dr.Bábel Balázs érsek úr elmélkedését az ötödik parancsolatról."Ne ölj" Kérem hallgassa meg a Charitas Rádió felvételét.

A NAP SZENTJE: CLAIRVAUX-I SZENT BERNÁT

Feltöltés időpontja: |

A NAP SZENTJE: CLAIRVAUX-I SZENT BERNÁT
a világegyházban augusztus 20. *Fontaines, 1090. +Clairvaux, 1153. augusztus 20. A citeaux-i ,,új kolostor'', amelyet Molesmes-i Szent Róbert és társai alapítottak, ahol a szerzetesi élet szellemét Alberich és Harding Szent István apátok határozták meg, az alapítás után néhány évtizeddel hanyatlani kezdett. A szerzetesek kemény aszkézise és végletekig menő szegénysége már nem vonzott új hivatásokat, és úgy tűnt, a kolostor ki fog halni. Egy váratlan fordulat következtében mégis sokak számára kívánatossá vált, hogy beléphessenek ebbe az erdei magányban lévő kolostorba.
button_read_more

Napi Evangélium - "A mennyek országa olyan, mint amikor egy király menyegzőt rendezett a fiának."

Feltöltés időpontja: |

Napi Evangélium - A mennyek országa olyan, mint amikor egy király menyegzőt rendezett a fiának.
Abban az időben Jézus ismét példabeszédekben szólt a főpapokhoz és a nép véneihez: A mennyek országa olyan, mint amikor egy király menyegzőt rendezett a fiának. Elküldte szolgáit, hogy szóljanak a meghívottaknak, jöjjenek a menyegzőre. Ők azonban nem akartak jönni. Erre más szolgákat küldött: Mondjátok meg a meghívottaknak: Íme, a lakomát elkészítettem. Ökreim és hizlalt állataim leöltem. Minden készen áll, jöjjetek a menyegzőre! De azok mindezzel mit sem törődve szétszéledtek: az egyik a földjére ment, a másik az üzlete után nézett. A többiek pedig a szolgáknak estek: összeverték, sőt meg is ölték őket. A király nagy haragra lobbant. Elküldte seregeit, és felkoncoltatta a gyilkosokat, városukat pedig felégette. Azután így szólt a szolgákhoz: A menyegző kész, de a meghívottak nem voltak rá méltók. Menjetek hát ki az útkereszteződésekre, és akit csak találtok, hívjátok el a menyegzőre! A szolgák kimentek az utakra és összeszedtek mindenkit, akit csak találtak, gonoszokat és jókat egyaránt. A lakodalmas ház megtelt vendégekkel. Amikor a király bejött, hogy megszemlélje a vendégeket, meglátott köztük egy embert, aki nem volt menyegzős ruhába öltözve. Megszólította: Barátom, hogy jöhettél be ide, ha nincs menyegzős ruhád? De az csak hallgatott. Erre a király megparancsolta a szolgáknak: Kezét-lábát kötözzétek meg, és dobjátok ki a külső sötétségre! Ott sírás lesz és fogcsikorgatás! Sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak! Mt 22,1-14
button_read_more

Kiállítás a lengyel "Szolidaritás"-ról a Karol Wojtyla Lengyel-Magyar Barátság Központban

Feltöltés időpontja: |

Kiállítás a lengyel Szolidaritás-ról a Karol Wojtyla Lengyel-Magyar Barátság Központban
Kiállítás nyílik 2010 augusztus 17-én, a Karol Wojtyla Barátság Központ kiállítótermében. 2009. júniusában ünnepelték testvéreink a lengyel demokrácia születése 20 éves évfordulóját, melynek tiszteletére készítette a lengyel külügyminisztérium az a földolgozást, most eljutott Kecskemétre. A tárlat tablói - képek, szövegek - azt a 10 évet ölelik fel, amely megelőzte ezt a fölszabadulást, amelyet a világ a SZOLIDARITÁS névvel kötött egybe.
button_read_more
Összesen: 4728 db bejegyzés
Hirdetés PDF letöltése PDF letöltése PDF letöltése PDF letöltése PDF letöltése PDF letöltése
A szervezetet a
Magyar Élelmiszerbank Egyesület támogatjahirdetés
hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés