Kezdőlap
YouTube
Facebook
RSS csatorna
E-mail küldése
Kezdőlap » "Hírek" bejegyzések listázása
Összesen: 4708 db bejegyzés

Univer24 – a kecskeméti Hajdú László (HaL) 71,4 kilométert úszott 24 óra alatt

Feltöltés időpontja: |

Univer24 – a kecskeméti Hajdú László (HaL) 71,4 kilométert úszott 24 óra alatt
Vasárnap 11 órakor véget ért az Univer24, az Úszás ünnepe a Kecskeméti Fürdőben. Melyben a 24 órán keresztül úszók között az 56 esztendős kecskeméti Hajdú László (HaL) 71,4 kilométert úszott, az első helyen végzett 22 éves veszprémi Kálmán Péter pedig 81,2 kilométert.
button_read_more

Rekord számú résztvevő az Univer24-en

Feltöltés időpontja: |

Rekord számú résztvevő az Univer24-en
Hosszú Katinka háromszoros olimpiai bajnok úszó mellett ismét több száz gyermek és felnőtt csobbant a Kecskeméti Fürdő versenyuszodájának medencéjébe az „Univer24 - Az úszás ünnepe" elnevezésű eseményen. A rendezvény egy hosszútávúszó teljesítménypróba, ahol amatőr és profi úszók 100 méteres táv megtételétől kezdve akár 24 órát is a medencében tölthetnek. A névadó Univer Product Zrt-nek, Kecskemét városának és a Kecskeméti Fürdőnek 2017-ben is az a célja, hogy minél több embert rávegyen a mozgásra és kedvet adjon a kicsiknek és nagyoknak a vízi sportokhoz.
button_read_more

„Aki lámpást gyújt…” - Robi atya heti hirdetései a széchenyivárosi Szentcsalád Plébániából

Feltöltés időpontja: |

„Aki lámpást gyújt…” - Robi atya heti hirdetései a széchenyivárosi Szentcsalád Plébániából
„Aki lámpást gyújt, nem takarja le edénnyel, ágy alá sem rejti, hanem a lámpatartóra teszi, hogy akik bemennek, lássák a világosságot.” (Lukács 8,16) Hatházi Róbert plébános atya sok szeretettel vár minden hívet és keresztény hit iránt érdeklődőt a kecskeméti (széchenyivárosi) Szentcsalád Plébánia heti alkalmaira, közösségi programjaira. Szívből ajánljuk az alábbi hirdetéseket kedves olvasóinknak:
button_read_more

Emberi méltóságért díjat kapott Böjte Csaba ferences rendi szerzetes

Feltöltés időpontja: |

Emberi méltóságért díjat kapott Böjte Csaba ferences rendi szerzetes
Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója (j) átveszi az Emberi Méltóság Tanácsának (EMT) Emberi méltóságért díját Lomnici Zoltántól, az EMT elnökétől a II. kerületi Ökoházban 2017. február 6-án. (MTI Fotó: Koszticsák Szilárd)
button_read_more

„Aki lámpást gyújt…” - Robi atya heti hirdetései a széchenyivárosi Szentcsalád Plébániából

Feltöltés időpontja: |

„Aki lámpást gyújt…” - Robi atya heti hirdetései a széchenyivárosi Szentcsalád Plébániából
„Aki lámpást gyújt, nem takarja le edénnyel, ágy alá sem rejti, hanem a lámpatartóra teszi, hogy akik bemennek, lássák a világosságot.” (Lukács 8,16) Hatházi Róbert plébános atya sok szeretettel vár minden hívet és keresztény hit iránt érdeklődőt a kecskeméti (széchenyivárosi) Szentcsalád Plébánia heti alkalmaira, közösségi programjaira. Szívből ajánljuk az alábbi hirdetéseket kedves olvasóinknak:
button_read_more

Ovi-suli börze a Corvin Mátyás iskolában

Feltöltés időpontja: |

Ovi-suli börze a Corvin Mátyás iskolában
Már kilencedik alkalommal rendezték meg szombat délelőtt a Corvin Mátyás Általános Iskola aulájában a térségben lévő óvodák és iskolák börzéjét. Összesen kilenc intézmény: négy általános iskola és öt óvoda mutatkozott be az eseményen. (Fotók: Mátyus István / Alföldi Civil Napló)
button_read_more

A Wojtyla Házba látogatott Jerzy Snopek lengyel nagykövet

Feltöltés időpontja: | Tódor Norbert

A Wojtyla Házba látogatott Jerzy Snopek lengyel nagykövet
Farkas P. József, a Karol Wojtyla Barátság Központ alapító igazgatójának meghívására szerdán Kecskemétre látogatott Jerzy Snopek, a Lengyel Köztársaság magyarországi nagykövete. A diplomata koszorút helyezett el Szent II. János Pál pápa szobránál a Wojtyla Ház előtt, majd az intézmény alapító igazgatójával közösen leleplezte a népkonyha falán elhelyezett „lengyel-magyar barátság háza” emléktáblát. Jerzy Snopek feleségével az ebédlőben köszöntötte a szociális intézmény gondozottait, majd részt vett az ebédosztásban. (Folytatás a képek után, fotók: Mátyus István)
button_read_more

„Aki lámpást gyújt…” - Robi atya heti hirdetései a széchenyivárosi Szentcsalád Plébániából

Feltöltés időpontja: |

„Aki lámpást gyújt…” - Robi atya heti hirdetései a széchenyivárosi Szentcsalád Plébániából
„Aki lámpást gyújt, nem takarja le edénnyel, ágy alá sem rejti, hanem a lámpatartóra teszi, hogy akik bemennek, lássák a világosságot.” (Lukács 8,16) Hatházi Róbert plébános atya sok szeretettel vár minden hívet és keresztény hit iránt érdeklődőt a kecskeméti (széchenyivárosi) Szentcsalád Plébánia heti alkalmaira, közösségi programjaira. Szívből ajánljuk az alábbi hirdetéseket kedves olvasóinknak:
button_read_more

Énekszó a Wojtyla Házban

Feltöltés időpontja: | Tódor Norbert

Énekszó a Wojtyla Házban
Megtartotta szokásos havi énekóráját Molnár Zoltán hittantanár, a kecskeméti Karol Wojtyla Barátság Központ intézményvezetője a népkonyha Molnár Ferenc termében. Gitárral kísérte az „Áldjad én lelkem az Urat!” – válogatás a katolikus megújulás dalaiból” című kiadványból az intézmény gondozottaival közösen kiválasztott keresztény énekeket. A csütörtök délelőtti vidám zenés közösségépítő alkalomnak több tucat résztvevője volt. Ismerős dallamok mellett újak is felcsendültek a közel 200 dalból álló repertoárból. (Fotók: Mátyus István)
button_read_more

„Minden embernek, akinek adatik, felelőssége van…”

Feltöltés időpontja: | Tódor Norbert

„Minden embernek, akinek adatik, felelőssége van…”
Elfogadván Farkas P. József alapító igazgató meghívását, Kurdi Viktort, a BÁCSVÍZ Zrt. elnök-vezérigazgatóját és dr. Kis Attila ügyfélkapcsolati osztályvezetőt köszönthettük január 19-én a Karol Wojtyla Barátság Központban. Megbeszéléseik végeztével ételt osztottak az ebédlőben. Kurdi Viktorral, a BÁCSVÍZ Zrt. elnök-vezérigazgatójával beszélgettünk a szolidaritás, a segítségnyújtás, a társadalmi felelősségvállalás szükségességéről.
button_read_more
Összesen: 4708 db bejegyzés
Hirdetés PDF letöltése PDF letöltése PDF letöltése PDF letöltése PDF letöltése PDF letöltése
A szervezetet a
Magyar Élelmiszerbank Egyesület támogatjahirdetés
hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés