Október 13. vasárnap, Ede, Kálmán
Hírek, események 2008. január 28. 16:12

Elmaradt a Sportfórum

Képgaléria
Elmaradt a Sportfórum
Január 26-án, szombaton rendezte meg a Kecskeméti Sportegyesületek Szövetsége és az UNIVER-KTE Kft. az immár hagyománnyá vált Sportnapot. A rendezvénysorozat labdarúgással kezdődött a Városi Sportcsarnokban délelőtt 10 órakor. A Képviselők - Újságírók és a Sportvezetők csapata vetélkedett egymással. 13 órától a Polgármesteri Hivatal dísztermében köszöntötték és tüntették ki a tavalyi év legeredményesebb sportolóit, akik megtöltötték a dísztermet...
Dr. Márton Zoltán, az Ifjúsági és Sportbizottság elnöke beszédében kiemelte, hogy városunk egyre rangosabb helyet foglal el az ország sportéletében. A meghívott sportolókat pedig példaképeknek nevezte, akik nélkül nem lehet az utánpótlás-nevelés sikeres. A díjakat Dr. Zombor Gábor polgármester adta át. A 16 órára meghirdetett Sportfórum azonban elmaradt, amely programelem Kecskemét város sportkoncepciójáról és sportfinanszírozási elveiről szólt volna. Ennek okát az Ifjúsági és Sportbizottság tagjai a még el nem fogadott önkormányzati költségvetésben jelölték meg. (A büdzsé elfogadására előreláthatóan február 14-én kerül sor.) Évente sportvezetői értekezletet szoktak tartani, így ennek keretében vitatják meg idén is a város terveit. Várhatóan március elején ülnek össze a szakemberek. A napot a Sportbál zárta, ahol az Év sportolója-díjakat is átadták.

Kövessen minket a Facebookon is!