Október 5. szombat, Aurél
Hírek, események 2008. január 29. 14:26

ÚJ IGAZGATÓ A KISKUNSÁGI NEMZETI PARK ÉLÉN

ÚJ IGAZGATÓ A KISKUNSÁGI NEMZETI PARK ÉLÉN
A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság új igazgatója 2008. február 1-től hat évre szóló vezetői megbízással dr. Vajna Tamásné Madarassy Anikó.
Okleveles agrármérnök diplomájával pályája kezdetén állattenyésztőként, majd második, mérnök-tanári oklevele megszerzése után biológia-kémia tanárként szerzett tapasztalatokat a gyakorlati mezőgazdaság, illetve a környezeti nevelés területén. 1990-óta a környezetvédelmi tárcánál a természetkímélő földhasználattal, és az ezt megvalósító nemzeti és uniós szintű programok természetvédelmi kérdéseivel foglalkozott. 2001-től osztályvezetőként, 2002–től mint főosztályvezető helyettes vezette a szakminisztérium agrárharmonizációs osztályát, irányította a védett természeti területek földhasználatának országos koordinációját. Szakmai tevékenységét 2006-ban PRO NATURA emlékéremmel, az ökológiai kultúra terjesztéséért pedig Juhász-Nagy Pál emlékéremmel ismerték el. Gratulálunk az új igazgatónak. Reméljük, hogy a következő hat esztendőben eredményes. Hatékony munkát tud majd végezni a nagy múltú intézmény élén.

Kövessen minket a Facebookon is!