2008 a PORTA KÖNYVEK ÉVE LESZ
A tervek szerint számos újabb kötettel gazdagodik 2008-ban a PORTA KÖNYVEK sorozat. A kiadó - a Farkas Galéria - idegenforgalmi, helytörténeti és népszerű tudományos témájú opusokat vállalt fel, szerkeszt és juttat el a gyűjtőkhöz, olvasókhoz. Számos ismert kecskeméti szerző már nyújtott be kéziratot a szerkesztőkhöz, de jellemző, hogy a Duna-Tisza köze illetve a Dunántúl nagyobb városaiból is jónéhány megbízást kapott a kiadó. Ezek elsősorban képes idegenforgalmi kötetek, (több nyelven), de helytörténeti és szépirodalmi források is bőséggel találhatók.
Néhány héten belül lát napvilágot például az Izsák történetét, társadalmi, gazdasági, kulturális fejlődését bemutató, Szabó Bence levéltáros tollából született "Adalékok Izsák történetéhez" című kötet.
Mint arra a dolgozat rámutat: Izsák, a Kiskunsági Homokhátság nyugati peremének jellegzetes, történetileg és társadalmilag egyaránt erős mezőgazdasági kötődésű településének tekinthető, ahol a szőlőkultúra és a település elválaszthatatlan egységgé forrott a 19. század utolsó harmadában. Ekképpen a település lakossága a 19-20. század fordulóján is alapvetően a mezőgazdaságból élt, sőt a település "agrárius" jellege a század közepén is tovább őrződött. Izsák tökéletesen beilleszkedett a Kiskunsági Homokhátság falusias településszerkezetébe, sokáig megtartva jellegzetes mezőgazdasági orientációját. A mezőgazdasági termelés jellemző vonása volt az intenzív kert- és szőlőkultúra magas aránya, mely alapvetően a kis és apró parcellás árutermelő gazdaságokon nyugodott.
A munka külön fejezetet szentel Izsák büszkeségének, virágzó szőlőkultúrájának méltatására is. A szőlészet megjelenése ugyan már a középkori forrásokban is fellelhető Izsákon, de termesztésének igazán komoly lendületet a 19. század végén az ország történeti borvidékeinek szőlőkultúráit tönkretevő filoxéravész adott. Ekkor történtek a nagyarányú szőlőtelepítések is, és ezekben az években tűnt fel vélhetően a község szőlészetét igazán egyedivé és különlegessé tevő fajta, a homokháti táj és éghajlat adottságaihoz kiválóan illeszkedő "sárfehér" is, mely hamarosan a település meghatározó kiviteli cikke lett.
Aligha meglepő, hogy az agrárius múltú és jellegű Izsák ipari és kereskedelmi létesítményei közül is a legtöbb a mezőgazdasághoz, illetve az annak terményeit feldolgozó ágazatokhoz kapcsolódott. A 20. század elején vágóhíd, komoly forgalmat bonyolító szeszüzem és malom létesült helyben. 1895-ben aztán végképp megszűnt a község elszigeteltsége, "amikor a vasút Izsákra ért". A modernizáció jegyében villanytelep kezdte meg működését, 1912-ben és elektromos áramú közvilágítás ragyogta be az éjszaka sötétjét. 1907-ben helyben távbeszélő állomás is nyílt. Kialakult a mai városias központ, rendezték az évszázadok alatt tervszerűtlenül fejlődő, girbegurba utcahálózatot.
A szerző a két világháború közötti időszak inflációval és gazdasági válsággal terhelt évei alatt is számottevő fejlődésről számol be: a község télen saras, nyáron poros piactere végre kövezetet kapott, az 1941-es esztendőben pedig megkezdődtek az új városháza építési munkálatai is - idéződik fel a világégések közti korszak. Ebben az időszakban épült ki egyébként a község külterületein élő lakosság gyermekei számára a tanyasi iskolák egész hálózata, a belterületen pedig a felekezeti elemi tanodák mellett 1912-től megindult az iparostanonc képzés, majd 1921-ben a polgári iskola is megnyitotta kapuit.
A település életének számos epizódjáról - így a Tanácsköztársaság helyi intézményeinek kialakulásáról - beszámoló szerző szerint a második világégés utáni átalakulás döntően megváltoztatta Izsák hétköznapjait. Az 1945-ben keresztülvitt földreform például radikális módon átalakította a tulajdonosi viszonyokat a mezőgazdaságban. Elvesztette egzisztenciáját és ezzel befolyását Izsák vezető politikai, közéleti rétege, "úri középosztálya" és új alapokra került a község sorsának alakulása, gazdasági fejlődése is. A paraszti kezdeményező erőt, a földszeretet és ahhoz való ragaszkodás évszázados megtartó erejét hamarosan nagyüzemi mezőgazdaság, kollektivizált és szövetkezetbe kényszerített, személytelen tulajdonforma váltotta fel - mutat rá Szabó Bence, a Bács-Kiskun Megyei Levéltár kutatója.
