Az első látogatók tankokkal érkeztek - Lapszemle

Történt, hogy 1967-ben elkészült Kecskemét általános rendezési terve, melynek volt egy zöldfelületi rendszer című fejezete. Abban egyezség volt, hogy tüdő kell a városnak, az azonban a kecskeméti erdész elévülhetetlen érdeme, hogy kiállt egy arborétum létjogosultságáért a száraz klímájú, homokos talajú területen.

– Akkoriban a Máriaváros szélső házsora volt a város pereme, nem volt még se megyei kórház, se szabadidőpark, se lakótelep, a Tó-vendéglő mai területén például egy libatelep üzemelt – eleveníti fel a kezdeteket dr. Gőbölös Antal. – Ahol ma az arborétumi ösvények futnak, egykor mezőgazdasági terület húzódott, illegális homokbányagödrökkel és szemétlerakókkal. A föld állami tartalékterület volt, a Törekvés Tsz kezelte. Nem kellett kisajátítani, de a városnak megszerezni sem volt egyszerű történet.

– A pénz vagy a szándék hiánya jelentett nagyobb akadályt? 
– Felváltva. Bár a rendezési terv megszületett, 1979-ig semmi sem történt az ügyben. Akkor már a dél-alföldi illetékességű Kecskeméti Erdőfelügyelőség igazgatójaként vettem részt a városi tanács mezőgazdasági osztálya által kezdeményezett előzetes munkatárgyaláson. Ezen már felvetettem az arborétum ötletét, amihez a Kápolna-rét környékének mezőségi talajtípusai mutatkoztak a legalkalmasabbnak. Az ötletnek elsőre lettek kemény ellenzői, de olyanok is voltak szép számmal, akik láttak benne fantáziát.

– A terület az államé volt, mit kértek cserébe?
– Őrült nagy pénzt, 36 millió forintot. A földvédelmi törvény kimondta: az erdőtelepítéshez ki kellett vonni a területet a földművelés alól, aranykoronás ellenértékét pedig befizetni a földvédelmi alapba. Első fokon a földhivatal el is utasította a városi tanács kérelmét. Dr. Romány Pál megyei első titkár mentőötlete volt alkalmazni azt a jogi kiskaput, hogy a pénzösszeget meglehetett váltani azonos értékű, művelésen kívül tartott földterületek mezőgazdasági művelésbe való visszavonásával. Nyolc megyei mezőgazdasági nagyüzem szállt be, és adott területet a művelésbevonáshoz. Ennek megvalósítása már csak 8 millió forintba került, két éves fizetési haladékkal.

– Meddig húzódott az engedélyeztetés? 
– Hét évig. 1986 őszén kezdtük meg felszámolni, a több mint negyven hektáros területen az illegális szemétlerakókat és homokbányákat, majd 1990-ben a terület 62 hektárra bővült, ahol egy különleges tölgy gyűjtemény telepítését kezdtük meg. Ekkor szembesültünk a Mária-kápolna körüli lepusztult környezettel. Mivel egyházi terület, audienciára jelentkeztem a Váci Egyházmegye püspökéhez, akihez Kecskemét akkoriban tartozott. Marosi Izidor minden második hétfőn tartott fogadónapot a főplébánián. Történt, hogy délelőtt a megyei pártitkárral egyeztettem arborétum-ügyben, délután pedig az egyházi főméltósággal.

– Melyikükkel volt nehezebb dolga? 
– Érdekes módon mindketten pártolták az ügyemet. A püspök beleegyezett, hogy egybekerítsük az arborétum és az egyházi rész területét, még örült is, hogy gondját viseljük. A párttitkár is lelkesen támogatott, amiben tudott.

– Melyik évben ültették a legelső fákat? 
– A bekerítést követően, 1987 tavaszán készült el az első véderdősáv. Rá két hétre a Kecskeméten állomásozó szovjet katonák kerítésen, frissen ültetett csemetesorokon keresztül vonultak Táborfalvára gyakorlatozni. A térképükön nem volt nyoma az arborétumnak, tankjaik lánctalpai semminek nem kegyelmeztek.

– A szakmát is megosztotta a homokhát közepére álmodott arborétum.
– Törtük eleget a fejünket, mivel telepítsük be a prérinket. Zseniális ötlet volt, hogy itt majd a növények védik meg a növényeket, hisz a klíma olyan amilyen, a talaj- és csapadékviszonyokat nem tudjuk megváltozatni. Első körben véderdőt telepíttettünk, mégpedig lemásolva a Duna-Tisza közi homokhát természetes erdőállományát. Hét természetes és három mesterséges állománytípus került a körgyűrűbe. Ilyen sehol másutt nincs, szakmai körökben nagy büszkeséggel mutogatjuk.
Az egzóta növények telepítését megelőzően, 25 hektáron is ültettünk egy alapállományt. Később ennek helyére ültettük kuriózumokat. Például libanoni cédrust. A legidősebb egzótáink is maximum 20 évesek. A cédrusok olyan jól érzik magukat, hogy méretük a dendrológusokat is megtévesztik.

– Mikor nyert bizonyosságot, hogy mindez működik? 
– 1986-tól 1990-ig nem vertük nagydobra ténykedésünket, tartva attól, hogy rosszul is elsülhet. Megszállott zöld volt, alig tudtuk távol tartani a Petőfi Népe újságíróját, Almási Mártát. Mindig kíváncsiskodott, írogatott rólunk. A Kecskeméti Televízió 1990-ben forgatott egy rövidfilmet az arborétumban, akkor még alig látszottak a földből a kanadai vasfáink. Ma már kétszer magasabbak nálam.

– Vannak kedvenc fái?
–- Sok is. Ha mindenáron választani kell, az Alföld őshonos fenyője, a borókák a kedvenceim. Az arborétumban több, mint 30 féle van belőlük.

– Van, aki továbbvigye szakmáját?
– Igen, idősebb fiam erdőmérnök, a fiatalabbik fiam rádió- és televízió műszerész. Ez idáig egy lány, és egy fiú unokám van. Tomi nyolc éves, ma éppen ragadozó madarakat fotóznak az erdőmérnök apjával.

– Vadászik is?
– Igen, de nem a vadelejtés kedvéért. Megesett, hogy álló éjszaka lestem, hogy verekszik két hím róka egy nőstényért, majd támadtak együttes erővel egy vadmacskára. Mikor elcsendesedtek, megléptek, akkor jutott eszembe, eredetileg vadászni jöttem! Egy másik alkalommal, az akkor még 10 éves, ma már erdőmérnök fiammal, magaslesen ülve egyszer egy bagolymamát csodáltunk, milyen türelemmel tanítgatja egyik ügyetlenebb fiát repülni. Közben a közelben portyázó vaddisznók elejtéséről megfeledkeztünk. Odahaza a fiam összegezte az élményt: „Apu, ez jobb volt, mintha moziban lettünk volna!”