December 22. vasárnap, Zéno
Hírek, események 2005. szeptember 9. 08:40

Harang a Hunyadivárosban

Harang a Hunyadivárosban
Már csak néhány nap van hátra az idei ősz egyik legkiemelkedőbb kecskeméti rendezvénysorozatáig, a szeptember 23-24-i Hunyadivárosi Napokig. A településrész közelgő százéves jubileumának tiszteletére, hagyományteremtő szándékkal megszervezett program részeként a Hunyadi János téren szentelik majd fel azt a harangot, amelyet – természetesen az ügy támogatóinak segítségével – a Porta Egyesület ajándékozott az itt élőknek.
- Melyek e nemes gesztus előzményei? – kérdeztük a Porta Egyesület elnökétől. - Szervezetünk számára nagy öröm, ha jó szándékú civil kezdeményezések mellé állhat, illetve társulhat – mondta Bárkányi Ernő. – Ezért is tettünk eleget boldogan a felkérésnek, hogy segítőként vegyünk részt az I. Hunyadivárosi Napok előkészítésében, valamint lebonyolításában. A Porta Egyesület vezetése azonban elhatározta, hogy nemcsak szervezőként lesz jelen a nagyszerű eseményen, hanem eddigi tapasztalatait felhasználva megpróbál valamilyen maradandó emléket is állítani a rendezvénynek. Valami olyasmit szerettünk volna ajándékozni a városrésznek, ami amellett, hogy méltó mementója a jeles napoknak, később is szolgálja az itt élőket. Így jött a harangállítás ötlete, amelyet azonban nem tudtunk volna megvalósítani, ha nem állnak mellénk mindazok, akik segítettek az ajándékozás anyagi hátterének biztosításában. - Korunk egyik rákfenéje az egyre terjedő vandalizmus. Nem fél attól, hogy felelőtlen elemek megrongálják a harangot, vagy – Isten ne adja – esetleg el is tulajdonítják? - A Porta Egyesület megalakulásakor több jelszót is zászlajára tűzött. Közülük az egyik legfontosabb az emberek iránti bizalom, a jó szándékba, a mindig jobbat akarásba vetett hit. Munkánk során szerencsére azt tapasztaljuk, hogy – bár a vandalizmus valóban mindennapjaink mételyei közé tartozik – Kecskeméten, illetve a megyében is egyre több polgár tartja fontosnak épített és természeti környezetünk védelmét, megóvását és ápolását. Számos szép példával tudnám igazolni, hogy jó szóval és bizalommal sokkal többet lehet elérni, mint erővel, illetve hatalmi hangokkal. - Ezek szerint bízik abban, hogy a Hunyadivárosban sokáig szól majd sértetlenül a harang? - Meggyőződésem, hogy így lesz. A Porta Egyesület és támogatóinak ajándéka felett nemcsak a tér névadójának, Hunyadi Jánosnak a szelleme őrködik majd, hanem a településrész az egyre öntudatosabb, és egyre összetartóbb közösséget alkotó lakossága is. Az itt élő emberek többsége felismerte, hogy akkor lehet igazán jó kecskeméti polgár, ha fokozott figyelemmel fordul szűkebb környezete felé is. Biztos vagyok benne, hogy a harang nagyon sok éven át kondul meg nap mint nap az itt élők örömére, és mindazok emlékére is, aki ezt a csodálatos városrészt építették, és akik már nem lehetnek köztünk.

Kövessen minket a Facebookon is!