Érseki interjú – nincsenek felajánlani való millióik - Lapszemle
Az Államadósság-csökkentő Alapot a magyar kormány április 6-án hozta létre, egy győri társadalmi kezdeményezés mellé állva. Az egymillió forint induló tőkét Rédli Elemér győri plébános ajánlotta fel. A lelkipásztor – aki nemrégen nyerte el a Hit Pajzsa kitüntetést – úgy gondolta, hogy buzgalommal, hittel, lélekkel megváltható Magyarország az adós-rabszolgaság igájából. Őt követte – amint arról a Petőfi Népe is beszámolt április 23-ai számában – Kiss-Rigó László Szeged–Csanád püspöke. A főpásztor az egyházmegye pénzéből százmillió forintot kínált Rédli atya felajánlása mellé. Sokak megdöbbentek ezen, hiszen eddig a katolikus egyház is alamizsnára, segélyekre szorult. Nemrég arról is hallhattunk a Kossuth rádió reggeli műsorában, hogy dr. Bábel Balázs kalocsa–kecskeméti érsek is követte Kiss-Rigó Lászlót újabb százmillióval. De ez az állítás hamisnak bizonyult, a cáfolatot erősítette meg a Petőfi Népének adott nyilatkozatában Kalocsa érseke.
– A nyilvánosság gyorsan felkapta a Kossuth rádió téves állítását – mondotta érdeklődésünkre dr. Bábel Balázs érsek.
– Kezdődött azzal, hogy a Magyar Nemzet cikkírója megkérdezett, hogy én mennyi pénzt tudok az egyházmegye részéről felajánlani. Azonnali válaszom az volt, hogy mi nem vagyunk olyan helyzetben, hogy ezt megtegyük, azonban ha mégis fel lehet valamit ajánlani, akkor az áfát, amit a Kossuth rádió telefonos interjúján részletesen elmondtam. Hogy mennyire kell vigyázni a médiába kerülő hírekkel, azt jól mutatja, hogy máris részben a szememre vetették, hogy én milyen nagylelkű vagyok az állammal, másrészt miért nem adok bőkezűbben a különböző plébániáknak és a segélyért hozzám fordulóknak, akik most még inkább úgy érzik, hogy van miből adnom.
– Hogyan is történt az áfa felajánlása?
– Vállalom, hogy az egyházmegye pénzén megmentem a nemzeti kincset is jelentő, nagyon rossz állapotban lévő érseki kastélyt, amelyik őrzője az ország egyik legnagyobb és legrangosabb történeti könyvtárának és az ősi levéltárunknak. Súlyos milliókból megújítom a végveszélybe került főszékesegyházat. A rekonstrukció része a kalocsai Szentháromság téren álló kollégium. Azt gondolom, aki önerőből vállalkozik egy ilyen feladatra, az erősen elkötelezi magát a nemzet felemelkedése, a nemzeti kincs értékmegmentése ügyében. Legnagyobb bánatunkra és sajnálatunkra hiába pályáztunk ezekre a feladatokra, mi itt, Kalocsán – számos más egyházmegyétől eltérően – egy fillért sem kaptunk az európai és állami pénzalapokból.
– Honnét volt forrás mindehhez?
– Kiemelném a hívek felajánlását, mely már leadózott pénz. De a summa magában foglalja a papság pénzét és a restitúció, vagyis az egyházi kárpótlás összegét is. Vállalnunk kellett az állam felé is komoly terheket.
– Mire gondol konkrétan?
– Az egész beruházási projekt áfaköteles, melyet a kérelmem ellenére sem engedtek el, ami a költségek 25 százalékát jelenti. Most tartunk körülbelül a 85 millió forintnál. Ha a templomhajó tetőzete elkészül, akkor mintegy 100 millió forintot tesz majd ki, de még utána is lesznek nagy felújítási munkák. Néhány évvel ezelőtt ilyen esetekben még visszaigényelhettük az áfát. Megérdeklődtem a környező országokban – felvidéki szlovákiai papok voltak nálam nemrég –, hogy ilyen esetben kell-e nekik áfát fizetniük. Azt mondták, hogy nem. Ha nekünk fizetnünk kell – és én egy tisztességes adófizető állampolgár szeretnék lenni –, akkor kifizetjük ezt a hatalmas, még százmillió forintnál is tetemesebb összeget. Ez óriási megterhelés az adományokból élő egyház, és komoly bevétel az állam számára. Itt van a mi nagyvonalúságunk, áldozatunk, felajánlásunk, mert ez nem egyéni, hanem közcélokat szolgál, értékeket ment jelennek és jövőnek.
– Önnek mi a véleménye a Kiss-Rigó László püspök úr felajánlásáról?
– Amikor hallottam a százmilliós felajánlásról, felhívtam, hogy igaz-e. Félig viccesen, de legalább annyira komolyan mondtam neki, hogy a metropolitának is adhatna ötvenmillió forintot segélyként.
– Ebből arra lehet következtetni, hogy a püspöki kari konferencia közösségében erről a kérdésről nem egyeztettek. Ez Kiss-Rigó úr egyéni akciója volt talán éppen azért, hogy jelezze: ő buzgóbb, mint mások.
– Erről előzetesen nem beszéltünk a Püspöki Karban. Nem is kerülhető el, hogy az egész akciónak politikai színezete is legyen. Máris pró és kontra folynak a viták az interneten és különböző médiákban a Rédli Elemér plébános és a Kiss-Rigó püspök úr felajánlásáról. Vannak, akik közgazdasági naivitásnak, vannak, akik nagylelkűségnek ítélik meg. Világunk olyan, hogy a szponzorokat mindenütt ki kell hirdetni, az evangéliumi adományozás „ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb” /Mt 6,4/ arra utal, hogy nem kell feltétlen világgá kürtölni a jótetteket. A templomokba is beköltözik sokszor a hiúság, amikor egy üvegablakra vagy más berendezésre ráírják az adományozó nevét. A hegyi beszéd szellemében Isten- és ember- és hazaszeretet történhet csendben is, és két fillért adó öregasszony adománya is van annyira értékes, mint aki a többől többet ad.
