Április 18. csütörtök, Andrea, Ilma
Hírek, események 2005. szeptember 15. 16:14

Akciónap a parlagfű ellen

Képgaléria
Akciónap a parlagfű ellen
Csütörtökön parlagfű-ellenes akciónap zajlott a városban, amely a Porta egyesülettel közösen végrehajtott gyommentesítéssel vette kezdetét. Az akciónap része annak az augusztus 1-jétől október 30-ig tartó közmunkaprogramnak, amelyre 30 millió forintos vissza nem térítendő támogatást nyert a város a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium meghívásos pályázatán - tudtuk meg a csütörtöki sajtótájékoztatón. A projectnek kettős célja van: egyrészt a parlagfű elleni védekezést, másrészt a hátrányos helyzetű, tartós munkanélküliek foglakoztatását szolgálja. A program lebonyolítását a Kecskemét és Térsége Többcélú Társulás végzi, a gesztor pedig városunk önkormányzata.
Dr. Szécsi Gábor leszögezte a sajtótájékoztatón, hogy a parlagfű kérdés nem a város, hanem a kistérség problémája. Nem elég csak Kecskeméten és környékén lekaszálni a gyomot, hanem a környező településeket is be kell vonni a pollen elleni harcba. 2005 pedig az első olyan év, amikor valóban kistérségi problémaként próbálják orvosolni ezt a kérdést, elsősorban a sikeres pályázatnak köszönhetően. 2005-ben minden eddiginél jelentősebb költségvetési hátteret biztosít Kecskemét gyommentesítésre. A városi költségvetésének parkfenntartási előirányzatából idén eddig 60-65 millió forintot fordítottak gyommentesítésre. Kimerült a külterületi önkormányzati területek kaszálására elkülönített 20 milliós keret, ezért is nagy szükség volt erre a pályázati támogatásra. A Kecskeméti Foglalkoztatási Kht. irányításával zajló program keretében eddig 75 - részben kecskeméti, részben a kistérségi településeken élő - munkanélkülit alkalmaztak, és újabb embereket állítanak munkába a parlagfű szezonból hátralévő bő egy hónapban. Idén egy kicsit későn jutottunk a pályázati pénzhez, így nem volt teljesen zökkenőmentes a program beindítása, de a Foglalkoztatási Kht.-nek és a Többcélú Társulásnak köszönhetően mégis szép eredményeket sikerült elérni – hangsúlyozta dr. Szécsi Gábor. A tanulóév után pedig, ha jövőre újra nyerünk a pályázaton, és időben meg is kapjuk a támogatást, jó esélyünk van arra, hogy maradéktalanul elvégezzük a parlagfű kaszálását még a virágzás előtt. Polyák Péter, a Foglalkoztatási Kht. igazgatója elmondta a sajtótájékoztatón, hogy közbeszerzési eljárással megvásárolták a mechanikai gyomirtáshoz szükséges 15 gépet, és augusztus 8-án megkezdték az első emberek felkészítését. Augusztus 10-én indult be a munka az Irinyi utca végén, majd a Városüzemeltetési, valamint a Hatósági Osztály tervei alapján haladtak tovább. Már befejezték Katonatelepen is a kaszálást, le lett nyírva a hunyadivárosi gyom is, csütörtökön délelőtt pedig a Porta Egyesület aktivistáival vágták a parlagfüvet a Serleg utcánál. Eddig összesen 50 ezer négyzetméteres területet gyommentesítettek, köztük lakossági kérésre kisebb magánterületeket is. Egy héten belül befejezik városi munkáikat, és következhetnek a peremterületek. Nagy Gabriella, a Porta Egyesület vezetője örömét fejezte ki a sajtótájékoztatón, hogy létrejöhetett ez a program. Elmondta, hogy a Tiszta Köztér körlevelében rendszeresen tájékoztatják a munkálatokról a lakosságot, és felajánlotta a közhasznú egyesület további segítségét is. A program ezután a főtéren felállított sátorban folytatódott, ahol gyermekprogramokat szerveztek - a Portával közösen - ,és szakmai előadásokat is hallhattak az érdeklődők.

Kövessen minket a Facebookon is!