Július 7. BOLDOG FÁBER PÉTER: Szentek közössége a Wojtyla Házban
Fáber Péterben egyszerű falusi pásztorgyermekként ébredt a vágy, hogy okos, tudós ember lehessen. Könyörgésére szülei vállalták iskoláztatását, amit meg is hálált: kezdettől kitűnő tanuló volt, s tizenkilenc évesen már a párizsi egyetemen tanult teológiát. Itt ismerkedett meg Loyolai Ignáccal, a majdani jezsuita rend alapító vezetőjével, akivel kölcsönösen támogatták egymást. Péter tanulmányaiban segítette Ignácot, Ignác pedig lelki jártasságát osztotta meg vele. Szüksége is volt erre, mivel hitével és hivatásával kapcsolatos kételyek gyötörték. Ignác javaslatára elvégzett lelkigyakorlatai után azonban pappá szentelték, s pár hónap múlva maga is alapító tagja lett a jezsuiták megszülető rendjének.
Először Itáliában működött, majd 1540-től német területen folytatta apostolkodását: ott, ahol a reformáció indult s leginkább elterjedt. A kezdeti nyelvi nehézségeket legyűrve elsősorban a papság lelki átalakítására törekedett, hogy példákból láthassák az emberek, a római katolikus egyház nem ment még tönkre. Fáradozása eredményeként az ignáci lelkigyakorlatot elvégzők új lendületet kaptak lelkipásztorkodásukhoz. Utóbb Portugáliába rendelték, ahol lelkigyakorlatai és gyóntatásai nagy hatással voltak az udvar előkelőségeire is.
Jelképes értelmű, hogy utolsó útja a kor legjelentősebb zsinatára, a reformáció visszaszorítására és a katolikus egyház megerősítésére hivatott tridenti egyházi gyűlésre vezetett. A mindig derűs lélekkel végzett fárasztó munka negyven éves korára úgy felemésztette erejét, hogy Rómában lázbetegen elhunyt barátja és rendfőnöke, Ignác karjai között.
