Július 20. SZENT MÉNÁSZ: Szentek közössége a Wojtyla Házban
A gazdag egyiptomi családból származó Ménász árvaságra jutva minden vagyonát szétosztotta a szegények között, és katonának állt. Bajtársai nagy becsben tartották nagylelkűségéért és lélekjelenlétéért, mégis elhagyta a légiót Diocletianus császár keresztényüldözésének hírére: nem akarván közösséget vállalni a pogány környezettel. Az Alexandria melletti pusztában telepedett le, ahol magányában Krisztus katonájává érlelődött.
Belső indíttatásra utóbb a visszatért városába, s az aréna lóversenyei közben hangosan kereszténynek vallotta magát. Elvezetvén másnap kihallgatták, ám mind a fenyegetések, mind a borzalmas kínzások, mind pedig bajtársai kérlelése ellenére hajthatatlan maradt, ezért lefejezték, s holttestét tűzre vetették. Ismerősei azonban kimentették maradványait, így sírja körül jelentős kultusz alakulhatott ki.
Már a 4. században hatalmas építkezések kezdődtek ott, melyből egy róla elnevezett város: Ménapolisz keletkezett. Az 5-6. században olyan jelentős kegyhely volt ez, mint napjainkban Lourdes. Elsősorban gyógyulást kereső zarándokok keresték fel a sírnál fakadt csodahatású forrása miatt. A bizánci keresztény császárok pedig még bazilikát is emeltettek a sír fölé. A 10. században azonban a muzulmánok lerombolták a kegyhelyet, s romjait elnyelte a sivatag.
Mégis, a 20. század elején régészek rábukkantak az egykori kultusz nyomaira, bizonyítva, hogy bár a történelem viharai sok mindent eltüntetnek, de akinek neve az élet könyvében fel van írva, az mindörökre megmarad!
