December 22. vasárnap, Zéno
Hírek, események 2005. szeptember 21. 14:48

Ígéretes együttműködés

Ígéretes együttműködés
Összehangoltan, egymást kölcsönösen segítve dolgozik a jövőben a Mentsvár az Állatokért Alapítvány, a Porta Egyesület, valamint a Kecskeméti Polgárőrség Egyesület, az együttmunkálkodásuk alapjait lefektető megállapodást pedig szerdán délelőtt írta alá a három szervezet vezetője. Ebben vállalják, hogy összefognak az egész társadalom és mindannyiuk számára fontos cél: a segítségre szoruló négylábúak megmentése, az emberek és az állatok kiegyensúlyozott együttélésének megteremtése érdekében.
Bár a Porta és a Mentsvár eddig is kiváló kapcsolatban állt egymással, ezután még szorosabb viszonyban, szervezett keretek között munkálkodnak majd az állatok védelmében és környezeti értékeink megóvásért. Az egyesület Tiszta Köztér hírlevelében helyt kapnak az állatvédelemmel kapcsolatos hírek, a Gong Rádióban pedig – amely a Menstvár fő támogatója – naponta kétszer is lesznek Köztér-percek. Az együttműködési megállapodás értelmében a Kecskeméti Polgárőrség Egyesület felvállalta, hogy ha önkénteseik a rendszeres járőrözés során elhagyott, megkínzott, helytelenül tartott állatot látnak, jelzéssel élnek az alapítványhoz, valamint az egyesülethez. Somodi Sándor, a helyi polgárőrség egyesületének elnöke ígéretet tett arra, hogy hat csoportjuk mintegy 320 embere minden segítséget megad a jövőben az együttműködő feleknek. A Porta hírlevelében a jövőben a polgárőrök bejárásairól is beszámolnak majd. A nonprofit szervezői bíznak abban, hogy ezután hatékonyabban léphetnek fel nemes céljaik megvalósítása érdekében, és hogy még több aktivista segíti majd elkötelezett munkájukat. Felvételünkön Somodi Sándor, a kecskeméti Polgárőrség Egyesület elnöke, Tőzsér Judit, a mentsvár az Állatokért Alapítvány elnöke és Farkas P. József, a Porta Egyesület alapítója koccint együttműködésük sikerére.

Kövessen minket a Facebookon is!