AZ ÉLET MEGŐRZÉSÉRŐL: Karol Wojtyla lelki műhelyében (45.)
Jeruzsálemben már a felzarándokolt görögök is látni akarták Jézust, ami Őt megdicsőülésének közelségére emlékeztette.De miként Péter hitvallása után, a dicsőség ezúttal is felidézte Benne annak árát, a szenvedést.
Az áldozat szükségességéről tanítva apostolait ezúttal természeti példára hivatkozott: a gabonaszemére, melynek előbb el kell halnia ahhoz, hogy kalászában sokszoros termést hozzon. Így aki nem hitt Jézus magáról mondott ismételt jövendölésének, a természeti törvényből meggyőződhetett azok igazáról: előbb az áldozat, aztán az áldás.
Emberlétünkre lefordítva ez annyit tesz, hogy e világban az önmegtagadást kell választanunk az örök élethez. E földi, küzdő Egyházban ez megméretésünk lényege. Ebben tanúsított sikerünk vagy hiányosságunk szerint jutunk a dicsőséges Egyház boldogságába, vagy a szenvedő Egyház fokozott, megtisztító kínjai közé. Aki pedig többre tartja e röpke ittlét könnyebbségét, s koloncként veti meg az áldozatot, kizárja magát az öröklét Egyházából. Jézus azonban hívogat, s a dicsőségre helyezi a hangsúlyt, az Isten szolgálatával járó megtiszteltetésre.
Istent szolgálni már itt, a földön sem megaláztatás, hanem a lehető legnagyobb megtiszteltetés, hisz kiválasztottságot jelent, az Úr meghívását üdvözítő művébe, melynek az áldozat meghatározó része. Ezért szólított fel a Mester húsvétja előtt követésére.
Napi evangélium: Jn 12,24-26
Abban az időben Jézus így beszélt tanítványaihoz: „Bizony, bizony, mondom nektek: Ha a búzaszem nem hull a földbe, és el nem hal, egyedül marad, ha azonban elhal, sok gyümölcsöt hoz. Aki szereti életét, elveszíti azt, de aki gyűlöli életét ebben a világban, az megmenti azt az örök életre. Aki nekem szolgál, kövessen engem, és ahol én vagyok, ott lesz a szolgám is. Aki nekem szolgál, azt becsülni fogja az Atya.”
