Ünnepi hálaadás a lajosmizsei Szent Lajos templomban
![Ünnepi hálaadás a lajosmizsei Szent Lajos templomban Ünnepi hálaadás a lajosmizsei Szent Lajos templomban](https://wojtyla.hu/imgs_news/1024/51601.jpg)
Szeptember 19-én vasárnap hálaadásra gyűltek össze Lajosmizse hívő seregei.
A Szent Lajos templom szép oltárát gondos kezek varázsolták még szebbé a nap érlelte gyümölcsök, termények kavalkádjával. A templomba belépő vendégek joggal érezhették, hogy bőséges Isten áldotta nyár köszöntött erre a vidékre, és van miért hálát adni. A 10 órakor kezdődő szentmise keretében Dr. Varga Lajos váci segédpüspök ünnepélyesen megszentelte a hozott gyümölcsöket, terményeket.
Püspök úr prédikációjában kiemelte a hálaáldozat fontosságát, hogy imáinkban ne csak a kéréseinket hanem a hála szavait is fogalmazzuk meg. A szentmise körmenettel majd a Te Deum és a himnuszok eléneklését követően ünnepi áldással zárult. Szent Lajosi szellemben Süveges István főesperes, kanonok, plébános úr ismerve a Boldog Karol Wojtyla Központ szükségeit és hiányait, felajánlotta a megszentelt terményeket a ház szegényeinek.