PETŐFI SÁNDORRA EMLÉKEZVE
Július 31-én a Katona József Emlékház és a Magyar Irodalomtörténeti Társaság kecskeméti csoportja meghívására Egyesületünk részt vett PETŐFI SÁNDOR halálának évfordulóján tartandó megemlékezésen és koszorúzáson.
A koszorúzást megelőzően11,00 órakor a Luther-udvar Szabadság téri bejáratánál találkoztunk, ahol Székelyné Kőrös Ilona köszöntötte a jelenlévőket. Elmondta hogy ezen a helyen ált az az Evangélikus iskola hol a költőnk 1823-30 között a betűvetést tanulta.
Ezt egy emléktábla jelzi számunkra mely megtalálható az átjáró fölött.
Ezt követően az emlékező csapat az Evangélikus templom mellé vonult ahol Kiss János Evangélikus lelkész vázolta fel a jövő terveit mely szerint a város segítségével rendbe hozzák azt az útvonalat, melyet joggal nevezhetnénk Petőfi emlék útnak is, hisz városunkban viszonylag közel egymáshoz, több Petőfihez köthető emléktábla van elhelyezve. Az evangélikus hivatal falán levő emléktábla említést tesz, hogy a költő Schifferdecker Dániel tanítványaként a betűvetést ill. alapismereteket tanulta.
A Malom Center falán pedig emléktábla jelzi számunkra azt a helyet hol városunk első színházépülete (1833-1868) Király Sándor színháza volt ahol 1842-ben Petőfi mint vándorszínész több ízben is fellépett.
Az útvonalat végig járva útba ejtettük Szilárdy Károly könynyomdász emléktábláját, hol Heltai Nándor helytörténész szólt a költő életének kevésbé ismert eseményeiről.
A városházánál Dr. Sárközy István alpolgármester köszöntötte az egybegyűlteket majd ünnepi beszédét követően elhelyezték a jelenlévők az emlékezés koszorúit.
Bunyik Tamás, Petőfi Sándor : Jövendölés című vers elszavalásával emelte az ünnep hangulatát.
JÖVENDÖLÉS
"Mondád, anyám, hogy álmainkat
Éjente festi égi kéz;
Az álom ablak, melyen által
Lelkünk szeme jövőbe néz.
Anyám, álmodtam én is egyet,
Nem fejtenéd meg, mit jelent?
Szárnyim növének, s átröpűltem
A levegőt, a végtelent."
'Fiacskám, lelkem drága napja,
Napomnak fénye! örvendezz;
Hosszúra nyujtja élted isten,
Álmodnak boldog titka ez.' -
És nőtt a gyermek, lángra lobbant
Meleg keblén az ifjukor,
S a dal malasztos enyh a szívnek,
Midőn hullámzó vére forr.
Lantot ragadt az ifju karja,
Lantjának adta érzetét,
S dalszárnyon a lángérzemények
Madárként szálltak szerteszét.
Égig röpűlt a bűvös ének,
Lehozta a hír csillagát,
És a költőnek, súgarából
Font homlokára koronát.
De méreg a dal édes méze;
S mit a költő a lantnak ad,
Szivének mindenik virága,
Éltéből egy-egy drága nap.
Pokollá lett az érzelemláng,
És ő a lángban martalék;
A földön őt az életfának
Csak egy kis ága tartja még.
Ott fekszik ő halálos ágyon,
Sok szenvedésnek gyermeke,
S hallá, mit a szülő bus ajka
Kínjának hangján rebege:
'Halál, ne vidd el őt karomból,
Ne vidd korán el a fiut;
Soká igérte őt éltetni
Az ég... vagy álmunk is hazud?...'
"Anyám, az álmok nem hazudnak;
Takarjon bár a szemfödél:
Dicső neve költő-fiadnak.
Anyám, soká, örökkön él."
Kecskemét, 1843. március 5-e előtt