December 22. vasárnap, Zéno
Hírek, események 2005. október 4. 09:56

Szent Ferencre emlékeztek

Képgaléria
Szent Ferencre emlékeztek
Krisztus dicsőséges hitvallója, Szent Ferenc az Úr 1226. esztendejében október 4-én költözött el e világból. A keresztény ünnepek sorában kiemelkedő esemény a Tranzitus ünnepe, azaz a Szent Ferenc boldog haláláról való megemlékezés liturgiája. Az állatok védőszentjének tiszteletére Kecskeméten is megemlékeztek erről a napról. Reggel a Barátok templomában Bárkányi Ernő atya celebrált ünnepi szentmisét, majd városunk csodálatos műemléképületének udvarán folytatódott a tiszteletadás. Szent Ferenc virággal feldíszített szobránál a megemlékezést szervező Porta Egyesület nevében Farkas P. József köszöntötte az megjelenteket, majd az egyesület aktivistái az "Assisi Szent Ferenc Virágoskertje" című műből olvastak fel részleteket.
Az ünnepi összejövetelt a Congregatio Jesu (Angolkisasszonyok) Ward Mária Leánygimnáziuma és Kollégiuma kórusának megindítóan szép műsora tette még felemelőbbé. A Tranzitus este hét órától a leendő műkerti kápolna alapkövének helyén álló keresztnél folytatódott. A hűvös őszi alkonyon szívmelengető látványt nyújtott a száznál is több, gyertyával, mécsessel a kezében emlékező hívő, aki itt is megcsodálhatták a leánygimnázium kórusának nemes szolgálatát. Farkas P. József üdvözlő szavai után Telek Péter Pál, az angolkisasszonyok kecskeméti intézményének új igazgatója mondott ünnepi beszédet. A háttérben állva Szabó Sándor szólaltatta meg tárogatóját, melynek hangja méltóságteljesen töltötte be teret. Dr. Fekete László a kápolna építésének jelenlegi és várható alakulásáról szólt a hívekhez. Elmondta, hogy amennyiben minden az elképzelések szerint alakul, akkor tavasszal megkezdődhet a kivitelezés. Ezt követően Bárkányi Ernő atya szólította közös imára a jelenlevőket, majd a megemlékezés közös énekléssel zárult.

Kövessen minket a Facebookon is!