Orbán Viktor és Pásztor István megbeszélése
Pásztor István köszönetet mondott Magyarországnak és személy szerint Orbán Viktor miniszterelnöknek az elmúlt hónapokban a tagjelöltség megszerzése érdekében kifejtett erős támogatásért, valamint a vajdasági magyar közösség újbóli kollektív megbélyegzésének egyértelmű és határozott elutasításáért – derül ki Szijjártó Péter közleményéből.
A megbeszélés fő témája a napokon belül kiírásra kerülő szerbiai általános választások ügye volt. A VMSZ elnöke tájékoztatta a miniszterelnököt pártja választási programjáról és céljairól. A tárgyaló felek leszögezték, a megkezdett nemzeti és közösségi építkezés továbbvitelének záloga, így megkérdőjelezhetetlen nemzeti érdek, hogy a vajdasági magyar közösség – a Vajdasági Magyar Szövetség által – továbbra is megkerülhetetlen politikai erő legyen a szerbiai politizálás minden szintjén – áll a közleményben.
Orbán Viktor elfogadta Pásztor István meghívását, hogy személyesen vegyen részt a VMSZ kampányában, így előreláthatólag április végén ellátogat a Vajdaságba. A beszélgetésen áttekintésre kerültek a folyamatban lévő, határon átnyúló gazdasági és fejlesztési ügyek is. Pásztor István elmondta: a vajdasági magyar közösség és a VMSZ kiáll a miniszterelnök és Magyarország kormánya mellett a Magyarország ellen folytatott méltatlan, egyoldalú és az európaiság értékrendjével szembemenő nemzetközi politikai hadjáratban – szögezte le a miniszterelnök szóvivője.