Polyák pék pazar pincészete
- Mire az ember sikerre visz egy vállalkozást, olyan megbízható emberekkel veszi magát körül, akikre már bátran rá is bízhatja. Nekem nagyon jó embereim vannak. Nekik köszönhetem, hogy a cég úgymond „önjáró”. Bennem viszont tovább ég az alkotóvágy. Úgy éreztem, hogy szeretnék még valami maradandót létrehozni egy egészen más területen.
– Milyen kapcsolata volt korábban a szőlészettel, borászattal?
– A felmenőim elkötelezett agrárgazdálkodók voltak, s gyerekként sokat dolgoztam édesapám mellett a téeszben. Parasztgyerekként mindig szerettem a növényekkel, különösképpen az évelőkkel foglalkozni. Talán innen a kötődés. Én telepítettem a 80-as években az utolsó fél hektár szőlőt Kunszálláson, amit aztán – a tanyával együtt – el kellett adni, hogy bele tudjunk vágni a pékség megépítésébe. Később a lakásom alatt alakítottam ki egy pincét, ott borokat gyűjtöttem, majd ismét tanyát vettem, amint tehettem. A borospince természetesen ott is elkészült. Hozzáteszem: a borászat számomra sokkal inkább nemes kihívás, mint élvezet, ugyanis több mint 25 éve egyetlen korty bort sem ittam. Olyan ez számomra, mint a művészet. Bár mindig szerettem volna, mindössze hat-hét éve járok színházba, mert korábban nem tehettem meg. Ahogy eljött az ideje annak, hogy hódolhassak a művészeteknek, most eljött az ideje a borászkodásnak is.
– Máshol hosszú évekbe telik, míg az elhatározástól eljutnak a kész borig. Hogy csinálja ezt Polyák Mátyás?
– Úgy láttam jónak, ha a szőlőtelepítéssel együtt megcsináljuk a borászatot is. Most a pincében 400 hektó körüli bor van, a szőlő húsz százaléka Kunszálláson termett, 80 százalékát a szekszárdi borvidékről vásároltam és itt dolgoztuk fel. Néhány éven belül szeretném elérni, hogy a bor száz százalékban kunszállási származású legyen. Szerencsés vagyok, mert sok barátom van, akikkel együtt tudtam gondolkodni, és akik hitet adtak. Itt van például a pécsi Somogyi Tibor, akit nagyra becsülök, aki beengedett a villányi pincéjébe, és olyan alapokra tanított meg, amik nyilvánvalóvá tették számomra, hogy egy ilyen vállalkozásra az embernek az életét kell feltennie. - A pénz nem minden – mondta – ide elszántság kell! Tudom, ő sem hitte, hogy egy sikeres sütőipari vállalkozó képes még erre egy más területen. Jóleső elismerés volt, amikor az imént gratulált, és azt mondta: - Látom, hogy önben van szív.
– Mit akar elérni, vagy bizonyítani?
– A bor nem is áll olyan messze a kenyértől: mindkettő élelmiszer, és bizalmi termék. Erre a bizalomra építve igyekszem tovább erősíteni Kunszállás hírnevét. Mindemellett természetesen gazdasági értelemben is szeretném sikerre vinni a vállalkozást. A tevékenységet ma még a pékség finanszírozza, de terveim szerint három év múlva képes lesz megállni a saját lábán ez a vertikum.
– Ez lesz a korona az életművön?
- A feleségemnek megígértem, hogy 60 éves koromig dolgozom, azután körbeutazzuk a világot. De hogy tartani tudom-e majd az ígéretemet, fogalmam sincs. Izgatnak az új kihívások, s bár egyedül semmit sem érek, a remek munkatársaimmal mindig előre tudtam jutni, akiket ezért nagyon tisztelek. Azt hiszem, ez a csapat az igazi korona az életművön.
