December 22. vasárnap, Zéno
Hírek, események 2012. március 21. 12:35

Bodri Mariann kiállításán járt a Wojtyla Család

Képgaléria
Bodri Mariann kiállításán járt a Wojtyla Család
Király József, a Free Line Kft. igazgatójának meghívására látogathattak el a SZENT LUKÁCS KOLLÉGIUM tagjai a Művész Kávézóba március 21-én, szerdán. Bodri Mariann festőművésznő kiállítását tekintették meg szegényeink Farkasné Judit és Fehérné Andrea kíséretével. Jó hangulatban telt az alkotások csodálása külön öröm volt, hogy, Király úr meghívta a csapatot egy kávéra.

Bodri Mariann Kecskeméten született 1986-ban, Nyárlőrincen nevelkedett földművelő családban. 2005 -ben a kecskeméti Kandó Kálmán Szakközépiskola ruhaipari szakán érettségizett, majd elvégezte a technikumot is. 2007-2010 között a Nyíregyházi Főiskolán képi ábrázolás szakon folytatott tanulmányai eredményeként sikeresen diplomázott mint festőművész, diplomamunkájának címe: A csendélet „analitikus” feldolgozása. Ezután költözött végleg Kecskemétre, ahol 2010-óta tagja a Kecskeméti Fiatal Alkotók Klubjának. A klubbal közös kiállításokon már többször láthatták munkáit. Főleg realista szemléletben dolgozik, képeinek témája nagyrészt a magyar és külföldi táj.

Kövessen minket a Facebookon is!

Címkék: Szent Lukács Kollégium