Vadászok között járt Bábel Balázs
Az ünnepségen részt vett Dávid Károly dandártábornok, Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitány, Pogonyi Tibor, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóság igazgatója, Domján Gergely, a MAGOSZ országos alelnöke, egyben a MAGOSZ Bács-Kiskun megyei elnöke, Feiszt Ottó, az Országos Magyar Vadászkamara elnöke, Pechtól János, az Országos Magyar Vadászati Védegylet ügyvezető elnöke, az Országos Magyar Vadászkamara főtitkára, Sulyok Ferenc, a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. Vezérigazgatója is.
- A vadászok létszáma Bács-Kiskun megyében az utóbbi években növekedett. Több lett az adminisztrációs feladat, miközben a vadászjegyek kiadása átkerült a kamarához, ami oda vezetett, hogy mindkét irodát kinőttük. Ezért közös, tágasabb helyre költöztettük a két szervezetet – indokolta az avató ünnepségen a közös iroda létjogosultságát dr. Mészáros Attila, a megyei vadászszövetség és a megyei vadászkamara elnöke.
A két vadászati szervezet közös tulajdonát Bábel Balázs érsek atya áldotta meg az ünnepségen.
- Az Atya, a Fiú, és a Szentlélek nevében Ámen! Egy zsoltárt imádkozom el először, ami nagyon ide illő. „Mint a szarvas sóvárog a forrásvízre, úgy áhít a lelkem téged Istenem! Isten után szomjazik a lelkem, az élő Isten után, mikor mehetek, hogy megjelenjek az ő színe előtt. Bevonultam a csodás hajlékba Isten házáig. Miközben ujjongott és énekelt az ünneplő sokaság. Világosságodat és hűségedet küld el, azok vezéreljenek engem a te hajlékodba. Odalépek akkor Isten oltárához, Istenhez, aki nekem ujjongó örömöm, citeraszóval magasztallak téged Istenem. Mint a szarvas sóvárog a forrásvízre, úgy áhít a lelkem téged Istenem.” A Ház megáldó imádság: Könyörögjünk urunk Jézus Krisztus, alázattal lépjük át e hajlék küszöbét, költözzék ide velünk együtt boldog Isteni áldás, derűs öröm, termékeny szeretet, és tartós egészség. Távozzék erről a helyről a gonosz lélek ártalma, és a viszálykodás. Lakjanak itt a békesség angyalai. Dicsőítsd meg Urunk szent nevedet bennünk! Áldd meg, amit teszünk, szenteld meg szolgád látogatását, mert te szent kegyes vagy, az is maradsz, az Atyával, s Szentlélekkel, mindörökkön örökké! Ámen! A mindenható Istennek, az Atyának, a Fiúnak, és Szentléleknek áldása szálljon erre az irodára, s minden itt lévő, s idejövő emberre, hogy békében távozzék, s boldogság töltse el szívét.
N.N.M.