Július 29. hétfő, Flóra, Márta
Hírek, események 2012. április 3. 14:16

Szent Ferenc Környezetbarát Kör: a Víz világnapjára a Bácsvízzel együtt emlékeztünk

Képgaléria
Szent Ferenc Környezetbarát Kör: a Víz világnapjára a Bácsvízzel együtt emlékeztünk
A Víz világnapja alkalmából a Boldog Karol Wojtyla Barátság Központ Szent Ferenc Környezetbarát Köre (SZFKK) és a Porta Egyesület természetjáró csoportja a Bácsvíz Zrt. víztornyában és az I. számú vízműtelepén jártak március 3-án. A Bácsvíz szakértőitől a 40 fős csapat mindent megtudott a víztisztításról, a technikai feltételekről és a víztorony építéséről is. A vízszolgáltatás szinte minden folyamatát számítógépek segítségével irányítanak - tudtuk meg a Bácsvíz szakemberétől a vezérlőteremben. Minden résztvevő megkönnyebbült, amikor kiderült, ha elmegy az áram, akkor sem kell félni, hogy a város víz nélkül marad. Ugyanis a vezérlőterem mellett van egy 16 hengeres nagy teljesítményű motor, melynek beindításával pótolják az áramot. Majd az épület víztisztító berendezéseit mutatták meg idegenvezetőink. Végig kísérhettük a víz ihatóvá válásának folyamatát. Délben a víztornyot „másztuk meg”. A 70 méteres magasságban látni lehetett egész Kecskemétet. A város a lábunk előtt hevert. A csodás panoráma ámulatba ejtette, azokat a bátor jelentkezőket, akik felmerészkedtek a torony legtetejére. Az SZFKK és a Porta Egyesület természetjáró tagjai élményekkel gazdagodva tértek vissza a Wojtyla Házba.

Kövessen minket a Facebookon is!

Címkék: Szent Ferenc Környezetbarát Kör